A várnál fészekre találsz...

Gímes az a hely, ahol évről évre mintegy száz-, kétszáz egyetemista és gólya gyűlik össze, hogy új ,,arcokat“ ismerjenek meg, meleg öleléssel fogadják a régieket, és ahogy mondani szokták: jó nagyot szippantsanak a gímesi életérzésből, ezzel készülve fel lélekben az előttük álló szemeszterre. Idén a Gímesi Művelődési Tábor és Gólyatábor 41. alkalommal nyitotta meg kapuit. Az öt nap alatt lehetőség nyílt többek között csapatjátékozni, koncertezni, egyetemi városok szerinti foglalkozásokon részt venni, melyekkel a szervezők célja az, hogy a kissé elveszett, de kíváncsi és kalandvágyó gólyákat megismertessék egymással, a felsőévesekkel, a Diákhálózattal és tagszervezeteivel, valamint a rájuk váró főiskolás élet mozzanataival.

„Adni tudunk egy közösséget, amihez csatlakozhatsz, akikkel egy vadidegen helyen otthon érezheted magad, akik bármikor készen állnak a segítségnyújtásra” – hangsúlyozta a tábor főszervezője, Kelemen Ádám a kopjafaavatás során tartott beszédében.

Tavaly én magam is kíváncsi gólyaként léptem be a tábor kapuján, ahol tudtam, megannyi izgalom, remek beszélgetés és barátság vár rám. Tudtam, hogy ezt a hetet igazán nem fogom elfelejteni, hiszen mérföldkőhöz érkeztem. Olyannyira nagy nyomot hagyott bennem, hogy idén, bár kis félelemmel ízesítve, de annál nagyobb lelkesedéssel mutatkozhattam be a táborozóknak a médiaszekció vezetőjeként. Szervezőtársaim ugyanis ilyen rövid idő alatt is a bizalmukba fogadtak, és széles mosollyal, szoros ölelésekkel támogatva várták, hogy bekerüljek a gímesi családba.

Szervezőként egy tábor felelősséggel, álmatlan éjszakákkal és reggeli gyűlésekkel jár. A táborozóként megszokott önfeledtség kicsit megcsappan, hiszen odafigyelés és összhang nélkül nem jöhetne létre Gímes ebben a formában. Ami engem, friss staffost mindig energiával és motivációval töltött fel, az az a bizonyos életérzés és összetartozás, melyet bár Gímes kapcsán hajlamosak vagyunk a végletekig hangoztatni, garantálom, hogy nem hiába, ugyanis létezik, és nemcsak létezik, de mindent megteszünk azért, hogy még sokáig legyen, ahogy most is: VAGYUNK.