Április 9 és 11 között kerültek megrendezésre a Pozsonyi Ifjúsági Napok, immár ötödik alkalommal. A JAIK (József Attila Ifjúsági Klub) tagjai idén sem tétlenkedtek, rengeteg különböző programmal álltak elő, amivel sikeresen szórakoztatták a pozsonyi magyar fiatalságot. Ebben a cikkben szeretnék mesélni nektek kicsit ezekről az eseményekről.
A szerda délutáni program kincskeresés volt az óvárosban. A játékra jelentkező csapatok egy több állomásból álló túrát tettek meg, hogy megtalálják a kincset. A játékosok nyomokat kaptak Kubovics Gergő Mátétól (JAIK alelnök), miután képet küldtek neki magukról az adott állomásokon. A résztvevők találkoztak Čumillal, meglátogatták a Prímási Palotát és a Szent Erzsébet templomot, a végállomás pedig a Pozsonyi vár volt. Itt a győztes csapat megtalálhatta a kincsét, és a többi csapat is kapott egy kis apróságot.

Ezzel a nap nem ért véget, ugyanis szerda este slam poetry is volt. A slam poetry egy modern költészeti stílus, ami valójában az irodalom és az előadóművészet egyvelege. Ez a műfaj elrugaszkodik a nyelvtani és irodalmi kötöttségektől. Ezen az eseményen Gyenge Veroni, Ivicze Krisztina (Tuja), Szabó Réka, Berényi Matyi, Sátor Bence, Marton Máté és Németh Ádám (Bambusz) alkotásait hallhattuk. Nevettünk, könnyeztünk, de főleg sokat gondolkodtunk és beszélgettünk az elhangzott szövegekről. A termet történetek, vélemények, erős érzelmek és csettintések hangja töltötte meg.

Csütörtök este szintén a kulturálódásra adott lehetőséget a JAIK és a The Art kulturális ügynökség. A Helló, Náci! című előadást láthattuk. A darab két fiatalról szól, akiket egy őrizetes cellába zártak. Az egyikőjük német, és azért utálja a lengyeleket, mert azt hiszi, azok elveszik a munkájukat, az asszonyaikat és a pénzüket, a másik pedig egy lengyel, aki tisztességesen dolgozik Németországban. A lengyel fiút és kollegáit megtámadták a német fiatalok, ezért vannak most őrizetben. A színdarab közben a közönségnek lehetősége volt beszélgetni a színészekkel az adott szituációról. A beszélgetésbe többen is bekapcsolódtak, így különféle véleményeket hallhattunk a közönségtől és a színészektől is.

Péntek délelőtt zajlott le az ifjúsági napok utolsó programja, ami a III. Dzsungel-liga focibajnokság volt. A mérkőzés kilenctől háromig tartott, és 12 csapat mérte össze focitudását. Nagyon jó meccseket láthattunk, szoros volt a küzdelem, a hangulat pedig fergeteges volt. Többen említették, hogy jövőre is lehetne ilyen, mert szuperül érezték magukat. Ezennel is szeretnénk megnyugtatni mindenkit, hogy a foci jövőre is megrendezésre kerül majd.
Nagyon hálásak vagyunk minden előadónak, szervezőnek a sok munkáért, és persze a résztvevőknek is, hogy igazán széppé tették ezt az eseménysorozatot. Jövőre is szeretettel várunk titeket a Pozsonyi Ifjúsági Napokra!