„De bármennyi szál rózsából is álljon a csokor, nem teszi semmissé a tényt, hogy szinte kizárólag nők végzik a láthatatlan munkákat, (…) és ők figyelnek minden apró részletre, hogy a mindennapok a lehető legzökkenőmentesebben teljenek.”
A nemzetközi nőnap kapcsán az utóbbi évben egyre több feminista szervezet rendez alternatív programokat, workshopokat, gyűjtéseket, előadásokat, amelyek messze túlmutatnak a virágvásárláson. Ezek a rendezvények igyekeznek rávilágítani, hogy mire lenne valójában szüksége a nőknek ahhoz, hogy megbecsülve érezzék magukat. Persze minden konzervatív felhorkanhat, hogy miért bűn már az is, ha virágot veszünk a nőknek. A válasz pedig roppant egyszerű. Nem az. Az viszont igen, hogy a mindennapokban pincérnek, takarítónak vagy nevelőnőnek tekintett nők szemét évente egyszer egy szál rózsával akarjuk kiszúrni.
Az ünnep iróniája, hogy a nőnap eredete épp a feministáknál kezdődik a 20. század elején. Ekkortájt a kor politikai és szakszervezeti mozgalmainak köszönhetően megszületett az gondolat, hogy a nők megérdemelnek egy napot a mindennapi láthatatlan munkájukért, amikor őket ünnepeljük. Eleinte még csak Amerikában eresztett gyökeret az ötlet, és február végén tartották. Majd 1910-ben Koppenhágában került megrendezésre a II. Nemzetközi Szocialista Nőkongresszus, ahol egy német résztvevő, Clara Zetlin azt javasolta, hogy a nőnapot világszerte meg kéne honosítani.
Ezt követően 1914-ben az időpontot március 8-ra módosították. A dátumválasztásnak két feltételezhető oka is van. 1857-ben ezen a napon vonultak az utcára a New York-i textilmunkásnők, hogy sztrájkoljanak az embertelen munkakörülmények és a gyatra bérek ellen. A másik lehetséges eredete a dátum kiválasztásának az 1908-as gyári tűzvész, amely szintén New Yorkban ütött ki, és amiben mintegy 129 munkásnő vesztette életét.
Bár a kezdeményezés erős feminista indítvány volt, az ünnep az évtizedek során elvesztette ezt az oldalát, és ami megmaradt belőle az az utolsó pillanatban megvásárolt virág. Ugyan a '80-as évektől a nőjogi szervezetek próbálják újra előtérbe helyezni az ünnep szociopolitikai aspektusát, ez azonban csak egy réteghez jut el. Természetesen nem éppen ahhoz, akik aluledukáltak a témában. És félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a nők ne tudnának örülni egy szép csokornak vagy egy csomag bonbonnak. De bármennyi szál rózsából is álljon a csokor, nem teszi semmissé a tényt, hogy szinte kizárólag nők végzik a láthatatlan munkákat, aminek köszönhetően van mit az asztalra tenni, rend van és tisztaság, ők nevelik a gyerekeket, ők tartják észben az egész rokonság születésnapját, évfordulókat, egyéb jeles napokat, és ők figyelnek minden apró részletre, hogy a mindennapok a lehető legzökkenőmentesebben teljenek. A minimum az lenne, hogy ezeket észrevesszük, elismerjük, értékeljük és megköszönjük, ahogyan az is, hogy levegyük a terhet a vállukról az év egyéb napjain is.
Mert bár a választás joga már a miénk, de ugyanúgy az elvárások és a társadalmi normáknak való megfelelés is. Ilyenek például a ránk húzott jelzők, hogy elvárt tulajdonság a gyengédség, gondoskodás, alázat, áldozatkészség, mindezeket örömmel és mindig szépen cipelve. Valóban szép jellemvonások, amelyek ugyanúgy becsülendők egy férfi esetében, bár nem elvártak, és kevésbé értékeltek. Nem úgy, mint az erő, az állóképesség vagy a kitartás. Azonban senkiben sincs nagyobb erő és tűrőképesség, mint egy teljes munkaidőben dolgozó anyában, akinek otthon kezdődik a második műszakja, amit 24 órában kell teljesítenie.
Így ezúton szeretném kinyilvánítani hálámat és csodálatomat minden korú nőtársamnak, akik teremtenek, inspirálnak, és az év 365 napján keresztül mozgatják észrevétlenül a társadalmunk fogaskerekeit.
Kövess minket
Minden jog fenntartva © 2022