Tavasz, magyarok, Prága. Mi mást is jelenthetne ez, mint a Márciusi Mulatságokat? Ismét rengeteg fiatal gyűlt össze a hatalmas cseh fővárosban, hogy még egy annál is nagyobbat mulassanak. Azt a már legendás szintre emelt eseményt, igaz, én még eddig egyszer sem látogattam meg, viszont annál többet hallottam róla. Végre én is felderíthetem a szeretett szavakkal emlegetett rendezvényt.
Csütörtök, 1. nap
Főleg a helyi arcok látogatták meg Leczkési Zoli előadását az Erasmus-program távolabbi országokban való eltöltéséről, amiben nagyszerű humorral ismerhettük meg az azerbajdzsáni kultúrát az ő szemszögéből. Ha a továbbiakban bárkinek kérdése lenne arról, hogyan is kell meggyőzően alkudni a Közép-Keleten és aludni jól fűtött, kényelmes szobákban, nyugodtan keresse meg őt ez ügyben.
Péntek, 2. nap
A népzene tempója az éjszaka meghatározó része volt, és még a botlábú suhancokat sem hagyta izzadtságcseppek nélkül távozni a táncparkettről. Ritmusra társalogtak az emberek, ritmusra koccantak a poharak, és ritmusra léptek a táncoslábú fiatalok.
Szombat, 3. nap
A szombat sokszor a pihenést jelenti, de ha már az ember Prágában van, a városnézés nem maradhat ki a bakancslistáról. Ezért is volt hasznos, hogy Rozina és Seman segítségével kihúzhattuk ezt is a listánkról, mert megmutatták a prágai Óváros rejtett kincseit egy séta keretein belül.
Este következettaz a program, amit a legtöbben vártak: a szombat esti buli. Este a Ricsardgír nyitotta az estét, és amint kiléptek a színpadra, a nézőteret elárasztották az emberek, mintha csak előre be lett volna gyakorolva. Majd ezt követően megérkezett az Márciusi Mulatságok utolsó előadója, Dj Kopi, aki a slágereivel egészen napfelkeltéig szórakoztatta az embereket.
Nem lehet mondani mást ismét, mint hogy márciusban mulatni kell, és a legjobb társaság az Ady Endre Diákkör, a legjobb helyszín pedig Prága.