A nyitrai Ifinapok a címlapon

A vén Zobort ma már nem sok minden tudja megfiatalítani. Talán csak a rendszerint ősszel hordott tiri-tarka gúnyája és a lábaitól egészen a TV-torony csúcsáig felhangzó nyitrai diákélet, főleg így, az Őszi Ifjúsági Napok idején, ami idén október közepére esett.

Én első alkalommal cseppentem bele ebbe a pezsgésbe. Újonc jugyikosként érdekes volt azonnal belelátni a kulisszák mögé. Nem is gondolná az ember mennyi munka és energia van belefektetve akárcsak egy egyszerű filmvetítésbe. Na de haladjunk csak szép sorjában.

Az eseménysorozatot egy táncház nyitotta meg hétfőn, ahol a talpalávalót a Sajó banda szolgáltatta. Eljártuk többek között az Ördögútját, roptuk a „pozsonyi sétatéren”, moldvai táncokat tanultunk, megismerkedtünk a koboz nevű hangszerrel is, és az estet pingvintánccal zártuk. Ami igen vicces volt, és bár kicsit botlábú is vagyok, volt olyan tánc, ahol nem is volt fonalam, amit elveszthettem, de rég nevettem ennyit!

Másnap, kedden, a hét talán legnépszerűbb eseménye a híres-neves Magyarbuli következett. A téma halloween volt, így nem meglepő, hogy a Lunába aznap éjszaka összefuthattál pár boszorkánnyal, zombival és véres fickóval. Az elbeszélések alapján már bánom, hogy kihagytam, de majd legközelebb.

Csütörtökön Szeles Pál Ildikó repített el minket Afrikába. A történetein keresztül bebarangoltuk Fokvárost, megismerkedtünk a Dél-afrikai Köztársaság politikai helyzetével, betekintést nyerhettünk három őslakos törzs életébe, megcsodálhattuk a Viktória-vízesést az angyalok szemszögéből, és megtudtuk, miért nem építenek az emberek teljesen zárt budit a fekete kontinensen. Olyan történeteket is hallhattunk az elefántokról, struccokról, afrikai malacokról, bébifókákról, amik valahogy kimaradtak az iskolai tankönyvekből, de a végtelenségig sorolhatnám még mi mindennel lettünk gazdagabbak aznap este.

Az Őszi Ifjúsági Napok tetejére végül a Batyus bál tette fel a koronát (mármint persze nem olyat…). A lányok végre kicsíphették magukat és a fiúk is megmutathatták, hogy ők márpedig tudnak nyakkendőt kötni. A szervezők még arról is gondoskodtak, hogy már a jegyellenőrzés után közvetlen megjöjjön mindenkinek a jóhangulata. Én magam nem voltam ott, de úgy vagyok vele, hogy amiről a résztvevők napokkal később is beszélnek, rossz nem lehetett, legfeljebb emlékezetes.

Bár már jócskán magunk mögött hagytuk az októbert, lassan a novembert is, a Zobor – már ha elő méltóztatik bújni a köd mögül – még mindig őriz magában valamit arról a hétről, ahogy mi is, és ez jó. Nagyon jó!