Beszámoló a Kompromisszum Szexizmus a politikában című előadásáról
Amint megláttam, hogy a Kompromisszum egy, Szexizmus a politikában című előadással készül, azonnal leszkrínsotoltam, és küldtem a barátomnak randiötletként. Mivel írok róla, gondolhatjátok, mit mondott az ötletemre.
Aznap éppen a női zsebek (hiányának) történetéről írtam egy cikket a Vasárnap magazin divat rovatába, ami szintén szexizmustól túlfűtött („a nőnek ne legyen takargatnivalója; ne törje meg a sziluettjét holmi kitömött zseb; és igenis, vegyen retikült, ha tárgyakat akar magával vinni”), így ez a nap számomra abszolút a feminizmusról szólt.
Az előadás a dunaszerdahelyi NFG klubban volt, ahol egyébként minél gyakrabban szeretnék megfordulni, mert (számomra) kifejezetten érdekes programokat kínálnak. A beszélgetést Marton Máté, a Kompromisszum munkatársa vezette, beszélgetőpartnerei pedig Bokor Réka és Kotiers Róza közéleti aktivisták voltak.
Marton Máté összefoglalta: a politika általánosságban a posztszocialista országokban főként a férfiak által uralt terep, ezért is kérdez két nőt, akik szintén ezen a területen tevékenykednek.
„Annyira kicsi ez a felvidéki közösségünk, hogy már nem olyan élesen elválasztható a civil meg a politikai szféra – mindenki csinál gyakorlatilag mindent” – mondja Bokor Réka, mire nagyon bólogat a lelkem. És ez így (jól?) is van. Meg az is igaz, hogy az ember nem jelenthet ki senkiről semmit anélkül, hogy az a másik ne tudna róla. És ez így (jól) is van.
Kotiers Róza korábban a Diákhálózat elnöke volt, ami bár egy civil szervezet, bevallása szerint a közélet már akkor is úgy kezelte, mint egy politikust, ezzel is alátámasztva Réka állítását. Az aktivisták szerint a politikában a szexizmus főként abban nyilvánul meg, ha az emberek nemi alapon sztereotipizálnak: a nők gondoskodók, érzelmileg labilisak, hisztisek és még menstruálnak is – ezért „nem tudnak jó döntéseket hozni a politikában”.
„Ha a férfi hibázik, akkor »fáradt volt«, ha egy nő, akkor »menstruál«” – meséli Réka negatív tapasztalatait, akinek a nevét valószínűleg többen a Jóvilágvan zenekar miatt ismerik, nekem azonban főként az Egy táska női szeretet kezdeményezés miatt rémlett. Ez a kezdeményezés a rászoruló nőket segíti, akiknek egy táskában menstruációs és higiéniai eszközöket ajándékozhatunk. Az idei felhívás még mindig fut, és itt megtekinthető.
Arra a kérdésre, hogy milyen szexista megnyilvánulás érte őket közéleti karrierjük során, elmondták, hogy a Szövetség Nőtagozatának tagjait a Körkép hírportál egyik cikkében „gidáknak” nevezte, míg egy újonnan megalakult férfiközösséget aligha illetnének ilyesféle szóval. Róza hozzátette: egyesek szerint ez egy aranyos jelző – ezek szerint vannak olyanok, akik nem tudnak a szexizmus létezéséről, esetleg csak „hisztinek” titulálják. Itt visszautalnék a két bekezdéssel ezelőtti definícióra.
Réka elmondta, hogy korábbi főszerkesztői munkája során gyakran találkozott azzal a jelenséggel, hogy „főszerkesztőlánynak” nevezték, és ha valakinek terjedelmi okokból elutasította a szövegét, akkor előfordult, hogy úgy gondolták, csokival meg lehet oldani. Szerencsére nem lehetett.
Ekkor már nagyon megnyugodott a szívem – és nem azért, mert ilyen helyzetekbe kerültek az aktivisták, hanem mert rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. Hogy nőként, főszerkesztőként, egyetemistaként, újságíróként valószínűleg velem szemben is mindig lesznek sztereotípiák, amiknek a szexizmus az alapja. És ez így nincs jól. De talán amit nőként tehetek, az az, hogy szívből csinálom, amit szeretek, és az újságot, a médiát mint platformot használom arra, hogy ezeket az előítéleteket ledöntsem. És már gimis végzősként is elmondtam: én újságíró leszek. Vannak dolgok, amik nem változnak. És ez így (jól) is van.
Ha érdekel az egész előadás, és nem csak az én nézőpontom róla, ezen a linken elérhető.
A Kompromisszum többi cikke ezen az oldalon olvasható.
Kövess minket
Minden jog fenntartva © 2022