A Diákhálózat hozzájárulását kéri adatainak a következő célokra történő felhasználásához:

Az Ön személyes adatait feldolgozzuk, és az eszközéről származó információkat (cookie-kat, egyedi azonosítókat és egyéb eszközadatokat) tárolhatunk, felhasználhatunk az oldal stabilitásának érdekében és megoszthatunk harmadik féltől származő szoftverekkel. Amennyiben ön nem szeretné, hogy az adatait bárkivel is megosszuk, kérem ellenőrize ezen ablak beállításait.

Technikai sütik

Ezek a sütik az oldal megfelelő működéséhez szükségesek, nem tartalmaznak személyes információt

Statisztikát kiszolgáló sütik

Szolgáltatásaink fejlesztése érdekében a Google Analytics szolgáltatást használjuk, amely névtelen információkat küld az Ön látogatásáról, valamint összesített adatokat gyűjt a látogatói szokásokról, amelynek köszönhetően szolgáltatásainkat napi szinten fejlesztjük.

Sütik kezelése Elutasít Elfogadom az ajánlott süti-beállításokat

Beszámoló a Kompromisszum Szexizmus a politikában című előadásáról

Amint megláttam, hogy a Kompromisszum egy, Szexizmus a politikában című előadással készül, azonnal leszkrínsotoltam, és küldtem a barátomnak randiötletként. Mivel írok róla, gondolhatjátok, mit mondott az ötletemre.

Aznap éppen a női zsebek (hiányának) történetéről írtam egy cikket a Vasárnap magazin divat rovatába, ami szintén szexizmustól túlfűtött („a nőnek ne legyen takargatnivalója; ne törje meg a sziluettjét holmi kitömött zseb; és igenis, vegyen retikült, ha tárgyakat akar magával vinni”), így ez a nap számomra abszolút a feminizmusról szólt.

Az előadás a dunaszerdahelyi NFG klubban volt, ahol egyébként minél gyakrabban szeretnék megfordulni, mert (számomra) kifejezetten érdekes programokat kínálnak. A beszélgetést Marton Máté, a Kompromisszum munkatársa vezette, beszélgetőpartnerei pedig Bokor Réka és Kotiers Róza közéleti aktivisták voltak.

Marton Máté összefoglalta: a politika általánosságban a posztszocialista országokban főként a férfiak által uralt terep, ezért is kérdez két nőt, akik szintén ezen a területen tevékenykednek.

„Annyira kicsi ez a felvidéki közösségünk, hogy már nem olyan élesen elválasztható a civil meg a politikai szféra – mindenki csinál gyakorlatilag mindent” – mondja Bokor Réka, mire nagyon bólogat a lelkem. És ez így (jól?) is van. Meg az is igaz, hogy az ember nem jelenthet ki senkiről semmit anélkül, hogy az a másik ne tudna róla. És ez így (jól) is van.

IMG 3759

Kotiers Róza korábban a Diákhálózat elnöke volt, ami bár egy civil szervezet, bevallása szerint a közélet már akkor is úgy kezelte, mint egy politikust, ezzel is alátámasztva Réka állítását. Az aktivisták szerint a politikában a szexizmus főként abban nyilvánul meg, ha az emberek nemi alapon sztereotipizálnak: a nők gondoskodók, érzelmileg labilisak, hisztisek és még menstruálnak is – ezért „nem tudnak jó döntéseket hozni a politikában”.

„Ha a férfi hibázik, akkor »fáradt volt«, ha egy nő, akkor »menstruál«” – meséli Réka negatív tapasztalatait, akinek a nevét valószínűleg többen a Jóvilágvan zenekar miatt ismerik, nekem azonban főként az Egy táska női szeretet kezdeményezés miatt rémlett. Ez a kezdeményezés a rászoruló nőket segíti, akiknek egy táskában menstruációs és higiéniai eszközöket ajándékozhatunk. Az idei felhívás még mindig fut, és itt megtekinthető.

Arra a kérdésre, hogy milyen szexista megnyilvánulás érte őket közéleti karrierjük során, elmondták, hogy a Szövetség Nőtagozatának tagjait a Körkép hírportál egyik cikkében „gidáknak” nevezte, míg egy újonnan megalakult férfiközösséget aligha illetnének ilyesféle szóval. Róza hozzátette: egyesek szerint ez egy aranyos jelző – ezek szerint vannak olyanok, akik nem tudnak a szexizmus létezéséről, esetleg csak „hisztinek” titulálják. Itt visszautalnék a két bekezdéssel ezelőtti definícióra.

Réka elmondta, hogy korábbi főszerkesztői munkája során gyakran találkozott azzal a jelenséggel, hogy „főszerkesztőlánynak” nevezték, és ha valakinek terjedelmi okokból elutasította a szövegét, akkor előfordult, hogy úgy gondolták, csokival meg lehet oldani. Szerencsére nem lehetett.

Ekkor már nagyon megnyugodott a szívem – és nem azért, mert ilyen helyzetekbe kerültek az aktivisták, hanem mert rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. Hogy nőként, főszerkesztőként, egyetemistaként, újságíróként valószínűleg velem szemben is mindig lesznek sztereotípiák, amiknek a szexizmus az alapja. És ez így nincs jól. De talán amit nőként tehetek, az az, hogy szívből csinálom, amit szeretek, és az újságot, a médiát mint platformot használom arra, hogy ezeket az előítéleteket ledöntsem. És már gimis végzősként is elmondtam: én újságíró leszek. Vannak dolgok, amik nem változnak. És ez így (jól) is van.

Ha érdekel az egész előadás, és nem csak az én nézőpontom róla, ezen a linken elérhető.

A Kompromisszum többi cikke ezen az oldalon olvasható.