Verscsokor

Újra lettem én

Ég! Lángol, kiáltottam
Feleslegesen nem vártam
Hát újra szívem régi
Csak újra érted éri
Múltat feledve élni

S magam elé nézek
Szívemben kegyetlen méreg
Egy boldog szerelmespár
Kiket megismertem már
S tán rám is ez vár?

Miért nem lehetünk mi is
Mi választ el minket mégis
Hogy mindenkitől elbújva
Egymás szemeit bámulva
Csókoljalak álmélkodva

Egy boldog holnap margójára

Itt lehetnél velem
Hogy kezed fogva
Hibáid elfogadva
Érintsd lelkem

Itt lehetnél nekem
Hogy múltat elfeledve
Kezed a kezembe
Bátran tegyem

Itt lehetnél
Csak már kérlek, legyél
Legyél, hogy csókokkal
S buta bókokkal
Szerethesselek

Puskagolyóm

Mert te egy üveggolyó
Voltál, kit a bámuló
Tömegben nem is vettem észre
Csak mikor puskából lőve
Repültél szívembe.

Egy kaland voltam

Hát fekete lett lelkem
Fekete feléd, szívem.
Mondd mit ér az érintés
Annak, kit csak elfelejtenél?
Igen! Volt egy szép kaland
De miért csak egy kaland.
Ha nem érezném, hogy feladsz
Én sem hagytam volna
Tudom, kimondtam, hogy
Szeretlek! Véletlen volt.
S most már tudom,
Legnagyobb hibám volt.
Bár még reménykedem
Egy lehetetlen levélben
Amit egy szomorú reggelen
Megkapok egyszer tőled.
Egy kaland lettem én
S ez a kaland sír minden reggelén.
Hiszen nem csak egy kaland
Hanem egy érző lélek ragadt
Bennem, feléd.
Feléd. Feléd.
Egy mosoly lettem én.
S ezt a mosoly tán még
Nem látta senki sem,
Csak te, mégsem
Értékelted eléggé
Emlékszem, mikor azt mondtad
Ember vagyok! Hadd döntsek magam!
Hát én is ember voltam.
Teli érzelmekkel, s borral.
Mondd milyen érzés volt
Hozzám érni, tudva mit hoz
Majd a jövőnk? Fájdalmat?
Nekem kín és bánat.
Ha tudtad, hát miért értél hozzám?
Csak egy kaland voltam, kit netán
Majd elmesélsz barátnak, rokonnak.
Éreztem, eltiporni csak egy kalandnak.
Majd egy boldog alkonyon,
Tán rájössz, ő is csak egy ember volt.

Egész szeretnék újra lenni!

S rád gondolok,
Szívem őrülten,
Csak is érted dobog!
Hadd legyek még egyszer
Őszintén boldog.
Érintésedre még mindig
Naponta gondolok.
Hát légy még velem
Teljes csak veled vagyok.

Az én Dunám

Mert mind csak kavicsok vagyunk
A dühös Duna partján, remélve
Hogy egy kisfiú eldob minket
S tán egy szebb partra elúszunk.