A romantikus filmek műfaja az emberekben ambivalens érzéseket kelt; néhány romantikus lelkületű odavan értük (és vannak olyan életszakaszok, mikor egyet tudok érteni velük), de a többség túl elcsépeltnek, semmitmondónak tartja a filmvászonbéli románcokat. Mindkét tábornak igazat adok – valamikor szükségünk van egy kis elcsépelt, nem sok agysejtet igénybe vevő film megtekintésére, ugyanakkor mégsem a klisékre és a drámára vágyunk, vagy az agyonrágott csontokra.
Megpróbáltam összegyűjteni néhány romantikus filmet, amikben a szerelem nem hagyományos módon van feldolgozva, ezzel nem váltak számomra unalmassá vagy erőltetetté.
Lopott szavak (The Words), 2012
Történet a történetben – leginkább ez fedi le a film koncepcióját. Az egyik szál a jelenben fut egy felolvasóesten, ahol Clay Hammond (Dennis Quaid) olvas fel részleteket a könyvéből. Az előttünk megelevenedett könyv lapjain fut a második szál - Rory Jansen (Bradley Cooper) írásból próbál megélni… csak éppen nem sikerül neki. A kiadók sorra utasítják vissza írásait, míg nászútra nem utazik feleségével, Dorával (Zoe Saldana) Párizsba. Itt egy régiségboltban a birtokába kerül egy bőrtáska, amiben csak később tudja meg, hogy egy kézirat lapul.
Ez a ráismerés aztán mindent megváltoztat. Itt kerül képbe a harmadik szál, ami egészen az 1940-es évekbe nyúlik vissza. Itt a kézirat szerzője (fiatalkori szerepében Ben Barnes, öregemberként Jeremy Irons) tizennyolc évesen még Párizsban takarítja a bombától berobbant csatornákat. Olvasni kezd egy kávézó teraszán, itt ismeri meg későbbi feleségét, akivel bár felhőtlenül indul a kapcsolatuk, gyermekük halála a kapcsolatuk végét jelenti.
A szálak – jelen és múlt, fikció és valóság – összefonódnak azáltal, hogy a fiatalember megírja saját és családja élettörténetét a nehéz időkben, a kézirat azonban elkeveredik. A film veszteségekről, fájdalomról, újra (nem) kezdésről szól. A megbánásról, ami túl későn jött el, és a visszafordíthatatlan következményekkel járó hazugságról.

500 nap nyár (500 Days Of Summer), 2009
Az előző filmhez képest itt nagyobb hangsúlyt fektettek a szerelmi kapcsolatra, ugyanis hagyományos értelemben az egész cselekmény erre épül; Tom Hansen (Joseph Gordon-Levitt), aki bár építészi babérokra szeretne törni, egy ügynökségnél dolgozik, ahol üdvözlőkártyákat terveznek. Egy nap azonban minden megváltozik, mikor új titkárnő érkezik. Summer (Zooey Deschanel) azonnal elcsavarja a férfi fejét, ezzel pedig kezdetét veszi az ötszáz napig tartó őrlődésük – bár az utolsó száz nap inkább Tom belső vívódásaira van kiélezve.
Summer és Tom összejönnek. Ezután mondhatnánk, hogy felesleges is folytatni a filmet, hisz a jól ismert „boldogan élnek, míg meg nem halnak” forgatókönyv fog lejátszódni, mégsem ezt kapjuk. A film utolsón felében ugyanis Tom végre elindul azon az úton, amin mindig is szeretett volna – nem hagyományos keretek között, ami a kettejük kapcsolatának jellegéből adódik. A klasszikus happy end helyett egy kevésbé előrelátható happy endet kapunk, ami után némi kellemetlenségérzet, mégis elégedettség támad bennünk.

Vágy és vezeklés (Atonement), 2007
Cecilia (Keira Knightley) és Robbie, a kertész (James McAvoy) kapcsolata nem bontakozhat ki, ugyanis Cecilia kishúga, Briony (Saoirse Ronan) jóvoltából a férfit letartóztatják. Briony féltékenysége és a vágya, hogy nővére helyébe lépjen, felülkerekedett józan ítélőképességén is.
A be nem teljesedett szerelem fájdalmának ez csupán a kezdete, ugyanis hat évvel később, 1941-ben Robbie választás elé kerül: marad a börtönben, vagy megy a frontra.
Azonban még mielőtt Franciaországba menne, találkozik Ceciliával – a kettejük között levő szerelem nem halványult el az évek múlásával. Briony csak ekkor ismeri fel tetteinek következményét, ezzel elindul a vezeklése, de már késő. A háborúból senki nem kerülhet ki győztesen.
Ugyanazon jelenetek több perspektívából is be vannak mutatva, ezáltal színesebbé téve a film képi világát. A lezárása pedig egyértelművé teszi számunkra, hogy az egyetlen boldog befejezés Cecilia és Robbie számára Briony dúsgazdag képzelete, amivel a történetüket megörökítette.
