Változó áramlatok (Ernest Hemingway: The Sea Change fordítás)

– Jól van – kezdte a férfi. – Akkor?

– Nem megy – válaszolta a lány. – Nem tudok.

– Mármint, nem vagy hajlandó.

– Úgy értem, nem bírok – szólt a lány. – Ennyit mondtam.

– Tehát nem akarsz.

– Rendben – mondta a lány. – Legyen, ahogy akarod.

– De nincs úgy. Bárcsak úgy lenne.

– Elég sokáig úgy volt – válaszolt a lány.

A korai órán csak a pultos és a sarokban ülő pár tartózkodott a kávézóban. Nyár végére, lebarnultan, idegennek tűntek Párizsban. A lány tweed zakót viselt, bőre sima és aranybarna volt, arcát rövidre vágott szőke haja keretezte. A férfi ránézett.

– Megölöm azt a nőt – mondta.

– Ne csináld – felelte a lány.

A férfi a kezét nézte. Finom, karcsú kéz volt, barna és gyönyörű.

– Megölöm. Isten bizony, megölöm.

– Attól nem leszel boldogabb.

– Nem tudtál volna valami másba keveredni? Bármilyen más szemétben úszni?

– Úgy tűnik, nem – felelte a lány. – Mihez kezdesz?

– Már mondtam.

– Nem. Most komolyan.

– Nem tudom – válaszolt a férfi.

A lány ránézett, azután felé nyújtotta a kezét.

– Szegény Phil – mondta.

A férfi újra a lány kezére nézett, de nem fogta meg.

– Kösz, de nem.

– Az sem segít, hogy sajnálom?

– Nem.

– És ha elmagyaráznám?

– Inkább ne.

– Nagyon szeretlek.

– Igen, ez épp azt bizonyítja.

– Sajnálom – szólt a lány. – Sajnálom, ha nem érted.

– Értem én. Éppen az a baj, hogy értem.

– Persze, hogy érted – mondta a lány. – Ez így még rosszabb.

– Pontosan. Mindig is érteni fogom. Egész nap és egész éjjel. Főleg éjjel. Emiatt ne aggódj.

– Sajnálom – mondta a lány.

– Ha legalább férfi lenne...

– Ne mondj ilyet. Tudod, hogy férfi úgyse lehetne. Hát nem bízol bennem?

– Bízni? Benned?! Ez jó volt.

– Tényleg sajnálom – ismételte a lány. – Úgy tűnik, csak ennyit mondhatok. De ha megértjük egymást, nincs értelme tettetni, hogy mégsem.

– Azt hiszem, tényleg nincs értelme – mondta a férfi.

– Visszajövök, ha akarod.

– Nem akarom.

Egy ideig egyikük sem szólt semmit.

– Nem hiszed el, hogy szeretlek, ugye? – kérdezte a lány.

– Ne beszélj már hülyeségeket.

– Te tényleg nem hiszed el?

– Akkor mégis miért nem bizonyítod be?!

– Nem voltál ilyen. Még sosem kértél ilyesmire. Ez nem szép tőled.

– Tudod, nagyon vicces vagy.

– Te viszont nem. Te egy rendes ember vagy és megszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy elhagylak.

– Muszáj, ugye?

– Muszáj, és ezt te is jól tudod – felelte a lány.

A férfi nem szólt semmit. A lány ránézett, és újból felé nyújtotta a kezét.

A pultos a kávézó túloldalán állt. Arca fehér volt, akárcsak az inge. Ismerte mindkettőjüket, és helyes, fiatal párnak gondolta őket. Sok ilyen fiatal párral találkozott már. Némelyikük szakított, némelyikük összejött, de sosem maradtak sokáig olyan helyesek. Most azonban máson járt az esze, mégpedig egy lovon. Fél óra múlva átküldhet valakit az utca túloldalára, hogy kiderítse, nyert-e a lova.

– Nem tudnál egyszerűen csak kedves lenni és elengedni? – kérdezte a lány.

– Mit gondolsz, szerinted végül mit fogok tenni?

Két férfi lépett be az ajtón és odamentek a pulthoz.

– Uraim – mondta a pultos és felvette a rendeléseket.

– Nem tudnál megbocsájtani, ha már tudsz róla? – kérdezte a lány.

– Nem.

– Neked nem jelent semmit, amin keresztülmentünk?

– „A bűn rettenetes arcú szörnyeteg” – mondta a férfi keserűen. – Hogy valamivé váljon, elég meglátni. Aztán valami, még valami, és végül belenyugszunk – nem jutottak eszébe pontosan a szavak. – Nem tudom idézni – mondta végül.

– Ne hívjuk bűnnek – mondta a lány. – Nem túl udvarias.

– Akkor perverzió – válaszolt a férfi.

– James – szólt az egyik férfi a pultosnak. – Egészen jól nézel ki.

– Ön is remekül fest – válaszolt a pultos.

– Jó öreg James – szólalt meg a másik is. – Jó húsban vagy.

– Borzasztó – értett egyet a pultos –, csak úgy felszaladtak a kilók.

– Ne sajnáld a brandyt, James – mondta az első vendég.

– Ne aggódjon, uram. Bízza csak rám.

A két férfi ránézett a párra, majd újra a pultosra. Arra kellemesebb volt.

– Jobban örülnék, ha nem használnál ilyen szavakat – mondta a lány. – Semmi szükség rá.

– Hát akkor minek nevezzem?

– Nem kell. Egyáltalán nem kell elnevezni.

– Pedig így hívják.

– Nem – felelte a lány. – Mind mások vagyunk. Régen ezt te is jól tudtad. Gyakran éltél is vele.

– Ne menjünk bele még egyszer.

– Mert a végén még megértenéd.

– Rendben – mondta a férfi. – Rendben van.

– Úgy érted, semmi sincs rendben. Tudom, én is tudom, hogy az egész egyáltalán nincs rendben. De visszajövök. Már mondtam, hogy visszajövök. Olyan lesz, mintha el sem mentem volna.

– Nem, nem lesz.

– De, visszajövök.

– Nem fogsz. Hozzám biztosan nem.

– Majd meglátod.

– Hát ez az! – mondta a férfi. – Éppen ez a baj. Hogy már látom.

– Meglátod, visszajövök.

– Akkor menj.

– Tényleg? – kérdezte boldogan a lány, bár nem hitt a fülének.

– Menj – ismételte meg a férfi, miközben még a saját hangját sem ismerte fel. Csak nézte a lányt: a száját, a szemét, a haját, a fülét és a nyakát.

– Ezt most komolyan mondod? – kérdezte a lány. – Túl jó vagy hozzám.

– És ha visszajöttél, mondj el mindent – ismét idegenszerű volt a hangja, bár ezt már nem vette észre. A lány ránézett. Látta, hogy a férfi már belenyugodott.

– Elmenjek? – kérdezte komolyan a lány.

– Igen – felelte ugyanolyan komolysággal a férfi. – Most – a hangja már teljesen más volt, a szája kiszáradt. – Azonnal.

A lány felállt és gyorsan távozott. Még csak vissza sem nézett. A férfi figyelte, ahogy elmegy. Már nem ugyanaz az ember volt, mint mielőtt elküldte. Felállt az asztaltól, magához vette a két számlát, és a pulthoz indult.

– Más ember lettem, James – szólt a pultoshoz. – Már egy teljesen más embert látsz magad előtt.

– Uram? – kérdezte a pultos.

– A bűn – szólt ismét a fiatal férfi –, rendkívül különös dolog, James.

Kinézett az ajtón. Látta, ahogy a lány lefelé halad az utcán. Belenézett az üvegbe, és látta, hogy tényleg megváltozott. A másik két vendég odébb húzódott, helyet adva neki.

– Bizony, uram – felelte a pultos.

A másik két vendég még odébb húzódott, hogy a fiatal férfi kényelmesebben elférjen. Meglátta magát a bárpult mögötti tükörben.

– Azt mondtam, hogy egészen más ember lettem, James – ismételte magát. Újból a tükörbe nézve látta, hogy ez egészen igaz volt.

– Nagyon jól néz ki, uram – felelte a pultos. – Biztosan jó nyara volt.