Spórolni

Ledobtam az utolsó dobozt is. Kiropogtattam a hátam. Minek spórolgattam erre a kis szobára? A falak sárgák voltak a cigitől, az utcáról bárki beláthatott. Behúztam a csipkefüggönyt, hátha, de máshonnan nem áradt be fény. Elég depresszív volt így is. Egy nagyobb dobozból egy kisebbe kerülni. Maradtam volna a szüleimnél! De innen lesz szép meggazdagodni. Majd megmutatom nekik.

Kinyitottam az ablakot, mert szinte megfulladtam az öregszagtól. Máshogyan nem tudom leírni. Öregszag. Egyetem előtt egy nappal csak az üres gyomromra tudtam gondolni. Ahogy kinyitottam a miniatűr konyha alsó szekrényét, kiszaladt belőle egy kisegér. Átfutott a lábam között, és mielőtt még felfoghattam volna, mi történik, bebújt a falrepedésbe.

Nincs elég hely kettőnknek, gondoltam. Sóhajtva bevilágítottam telefonommal a rejtekhelyébe. Szeme két apró, világos pöttyként tükröződött vissza. Vagy ő, vagy én. Fogtam egy kést, és beledöftem a lyukba. Semmi. A negyedik lendítésnél menekült ki. De hova? Nem volt hova menekülnie. Próbáltam rálépni a farkára. Gyors volt a kis szemét. Már épp visszaszökött volna a falba, amikor elkaptam. Fejjel lefelé függött. Csak ficánkolni tudott. Vacsorára jó lesz.