Ősszel ismételten megérkeztek Nyitrára az Őszi Ifjúsági Napok, most azonban nem „csak” egy egyhetes programkavalkáddal készültek a szorgos jugyikosok. Idén jubilált a nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klub, így az őszi eseménysorozatunk is átkeresztelődött JUGYIK 60-ra – hiszen kereken hatvan éve létezik ez az egész csoda, amit mi Nyitrán (meg az ország bármely részén) csak úgy hívunk: „a második otthonunk”. A Diákhálózat nyitrai tagszervezetének születésnapját nem lehet csak úgy egy 60-as gyertyával megünnepelni, annak bizony meg kell adni a módját. Ezért közös erőkkel csináltunk egy nagy jubileumi rendezvénysorozatot. Nem egy napot, nem egy estet, hanem egy két hétig tartó programkavalkádot tele előadásokkal, beszélgetésekkel, mesével, pálinkakóstolóval és tánccal. De hogy pontosan mi is volt?
Szeptember 29-én faültetéssel nyitottuk meg az eseménysorozatot, a JUGYIK újdonsült fácskája a szervezet székhelyén, a magyarintri udvarán lett elhelyezve. Ezután pedig részt vettünk egy református istentiszteleten, Ficzere Tamás lelkipásztor áldásával vette kezdetét a jubileum.
Másnap Dr. Csernus Imre látogatott el az egyetem aulájába, aki nyers őszinteségét nem otthon hagyva vezetett be minket az önfejlesztés és önkritika fontosságának részleteibe. Egyik legnépszerűbb állandó programunkat is beépítettük a programok közé: a „Szólj be a papnak!” ismételten nagy érdeklődést váltott ki az egyetemisták körében. Összetalálkoztak a környékbeli vallások képviselői, akik legjobb tudásukhoz mérten folytattak tabuk nélküli párbeszédet a felmerülő témáról.
Az Óperenciás-tengeren túlra röpülés első hallásra komolytalannak tűnhet, a hallgatóság mégis izgalommal fogadta a következő napi programot is. A Magyar Népmese Napjához kapcsolódóan Szabó Kitti, Pinke Vivien és Szénási Veronika pajzán és titkokkal teli történetekkel vetettek új fényt a jól ismert mesevégekre, két felvonás közt pedig a nagycétényi Kadarka Éneklőcsoport dalcsokrai hozták meg a hangulatot. Az est a Hagyományok Háza Hálózat együttműködésével valósult meg.
A jubileum egyik célja, hogy összetalálkozzon múlt és jelen, így kerekasztal-beszélgetésre hívtuk mindenkori tagjainkat és elnökeinket. Hatvan év alatt rengeteg történet született a JUGYIK berkein belül, és ezeket ki más tudná jobban elmesélni, ha nem az alumni? Az est itt nem állt meg, a nosztalgiázást Fitos András pálinkakóstolója kísérte, végül pedig egy éjszakába nyúló táncház vette kezdetét, ahol Lakatos Áron és zenekara biztosították a talpalávalót. És mint minden Őszi Ifjúsági Napokat, így a JUGYIK 60 eseménysorozatot is a híres Nyitrai Magyar Bállal zártuk. Mindig is kiemelt eseménynek számított a szervezet történelmében, ezúttal pedig jubileumi fényben tündökölt. Bandurová Olívia báli portréi, Kulich Eszter és Rákócza Dóra lendületes teremkerékpár-bemutatója és a Gabriel’s Music Band mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy méltóképpen zárjuk a kéthetes programsorozatot.
Az elmúlt hónapokban minden jugyikos kivette a részét a jubileum előkészületeiből – ki a programok szervezésében, ki a háttérmunkákban, ki a kommunikációban, ki csak arrébb tett egy asztalt, hozott kávét, sütit vagy pogácsát. Mindannyian hozzátettünk valamit, hogy a hatvan évet méltó módon ünnepelhessük meg, és hogy a két hét valóban a közösségről, az összetartozásról és az örökségről szóljon. Mindenkinek EGY NAGY TAPS!
De szerettem volna, ha ebben a beszámolóban megszólal három olyan elnökasszony is, akik jelenlétükkel, munkájukkal és hozzáállásukkal különösen sokat tettek a jubileum sikeréért. Mindhárman más-más perspektívából mesélnek a JUGYIKról, az eseményekről és a közösséghez fűződő kapcsolatukról – mégis ugyanazzal a szeretettel és elkötelezettséggel, ami mindig is jellemezte őket. Jöjjenek hát Domin Henriett, Krajnyík Fanni és Bóna Friderika gondolatai.
Domin Henriett
Amikor először elvállaltam az elnökséget, szerettem volna elkerülni, hogy a feladat rám háruljon, mert féltem, hogy nem vagyok elég tapasztalt, nem tudom majd koordinálni a csapatot és megszervezni a jubileumot úgy, hogy az mindenkinek jó legyen, hogy példát tudjak majd mutatni... Mikor letelt az egyéves mandátumom és újraválasztottak elnöknek, akkor viszont már igenis úgy éreztem, van bennem lendület, motiváció, ötletek, és nagyon örültem, hogy mellettem olyan emberek álltak, akik szintén tenni akartak a szervezetért. A tervezési fázis nagyjából egy éve kezdődött. Átlapoztuk a JUGYIK történetét, régi dokumentumokat, képeket, újságokat, elolvastuk a JUGYIK 50-es memoárt is. Igyekeztünk minél alaposabb kis kutatást végezni, viszont nagyon jó volt, hogy az alumni tagok is segítettek, és akár a kerekasztal-beszélgetésen is betöltötték a hézagokat, válaszoltak a kérdéseinkre, így végül egy kerekebb kép alakult bennünk a történetünkről. Készítettünk egy kis füzetet is, amely összegyűjtötte a legjelentősebb eseményeket, régi és új képeket, és megszólítottunk hozzá közelálló személyeket, akik meséltek a jugyikos élményeikről. Ez a kis füzet a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósulhatott meg, és rövid betekintést nyújt a külsősöknek arról, kik vagyunk, honnan jövünk, és mit jelent a JUGYIK-közösség. A propagációt plakátokkal, online felületeken és személyes meghívásokkal oldottuk meg, így igyekeztünk elérni az alumni tagokat és a jelenlegi jugyikosokat, közelebb hozva a generációkat egymáshoz.
Volt egy merész gondolatom: akkor még az volt az eredeti koncepció, hogy legyen egy JUGYIK 60 hónap, de aztán ez – az energiánk megóvása érdekében – redukálódott erre a kéthetes programsorozatra, amit jobban is bírtunk szusszal. Na meg suliba is kell járni néha... De azt hiszem, ez így ideális volt: bírható és győzhető minden téren. A programok összeállítása és a feladatok kiosztása folyamatos munkát igényelt, és persze voltak akadályok és nehézségek is, főleg a nyáron, amikor sokan távol voltak, de már aktívan kellett oldani a dolgokat. Volt mit csinálni, de végül minden megoldódott valahogy. Igyekeztem maximálisan kiélvezni a két hetet, és mindenben részt venni. Vigyáztam arra, hogy minden esemény zökkenőmentesen menjen, és valóban szívügyem volt ez a projekt – vagy ahogy szoktam mondogatni, a „szerelem-projektem”.
A JUGYIK 60 eseményei annyira friss élmények, hogy még nem is zártam le magamban. Teljesen a mindennapjaim részévé nőtte ki magát az elmúlt pár hónapban, és még nem tekintettem vissza, mert teljesen úgy érzem, mintha még benne lennénk, hogy ég a JUGYIK 60 láng bennem. Nagyon sok kedves emlékem van. Találkozhattunk régebbi tagjainkkal, beszélgethettünk, megosztották velünk élményeiket, tapasztalataikat. Az, hogy megtiszteltek minket a jelenlétükkel alapító tagok, akik nem a szomszéd faluban laknak, és elutaztak azért, hogy itt lehessenek velünk, nekem nagyon sokat jelentett, hálás vagyok érte! A legkedvesebb pillanat számomra, amit szívem szerint kiemelnék, az a bál megnyitója volt, amit végül Krajnyík Fanni mondott el, és nagyon kereken, gyönyörűen összefoglalta, mi is az a JUGYIK. Hogy itt nem csak egy szervezetről van szó, hanem emberekről, akik önkéntes munkát végeznek, és emellett egy baráti társaságról. Z. Németh István verse pedig visszahozta a régi nyitrai bálok hangulatát, így a múlt és a jelen találkozott, és ez melegséggel töltötte meg a szívemet. Én voltam a legbüszkébb, amikor végighallgattam a megnyitót… könnybe lábadtak a szemeim a beszéd hallatán.
Hálás vagyok minden jugyikos tagnak, minden tagszervezeti tagnak, minden diákhálózatos diáktársunknak, az alumninak, minden ellátogató egyetemistának, tanárainknak, támogatóinknak, a BGA-nak, a KETK-nek, az egyetemünknek és mindenkinek, akikkel együtt alakítottuk és éltük át ezeket a pillanatokat, akik osztoztak velünk a jóban és a rosszban egyaránt.
Merjetek nagyot álmodni, merjetek tenni ezért az álomért, és mikor sikerül véghez vinni, élvezzétek ki a pillanatot, mert gyorsan elszáll. Minden lehetséges, ha időt és energiát szán rá az ember. A JUGYIK összeköt generációkat, múltat, jelent és jövőt. Érdemes csatlakozni, tenni a közösségért, mert ez életre szóló élmény, önfejlesztés és közösségépítés egyszerre.
Krajnyík Fanni
Amikor májusban a tisztújítón megválasztottak a JUGYIK társelnökévé, a 60 éves jubileumi programsorozat szervezését is megörököltem. Bevallom, nagyon vegyes érzések voltak bennem. Az első gondolatom az volt, hogy én ezt nem szeretném. Sok félelem futott át a fejemben, mert tudtam, hogy ez egy nagy felelősséggel járó feladat, és nem akartam csalódást okozni. Ugyanakkor hatalmas megkönnyebbülést és biztonságot adott, hogy nem egyedül kellett belevágnom, hiszen társelnökként Liptai Jázminnal ketten vállaltuk a feladatot, így mindig számíthattunk egymásra.
Mielőtt társelnök lettem, kipróbálhattam magam más elnökségi pozíciókban is. Először külügyes voltam, de úgy érzem, hogy újként nem volt testhezálló ez a feladat. Majd 2024 szeptemberében ellenőrnek választottak, ezt sokkal jobban tudtam élvezni. Minden pozíció más dolgokra tanít meg, más-más készségeket igényeltek, de mindig valami újat tanulhattam meg magamról. Az utóbbi időszakban egyre jobban belerázódtam a jelenlegi pozíciómba, ez részben a jubileumnak is köszönhető, mivel nagy felelősséget követelt a szervezkedés. Szerencsére az előző elnökség, főleg Heni, nagyon sok segítséget nyújtott, így gördülékenyebben ment minden.
Én a bált vártam a legjobban, mert azok mindig valamilyen különleges hangulatot adnak. Ami számomra nagyon meglepő volt, és egyben nagyon örültem neki, hogy a Szólj be a papnak! és a Mesekocsma eseményünkre hihetetlenül sokan eljöttek. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, az alumnik is nagyon nagy támogatást adtak az események alatt, és inspiráló volt hallani a történeteiket. A legtöbb Örök Jugyikos a Generációk találkozójára látogatott el, ahol volt elnökeink, sőt, két alapítótagunk is mesélt nekünk. Ez a kerekasztal-beszélgetés sokat adott ahhoz, hogy jobban megértsük a JUGYIK múltját, és még inkább büszkék lehessünk arra, hogy ennek a történetnek a részei vagyunk.
Ez a két hét – és a felkészülés – fárasztó volt, de nagyon sokat hozzáadott a személyiségemhez. Bátrabbnak és felelősségteljesebbnek érzem magam.
Ha egy dolgot kéne tanácsolnom a jövőbeni elnökségnek, azt üzenném: ne féljetek és ne ijedjetek meg, ha valami nem sikerül elsőre. Mindig voltak és lesznek nehézségek, de közös erővel minden megoldható. Csak szívvel-lélekkel kell csinálni.
Bóna Friderika
Egy éve végeztem, de még mindig szívesen visszajárok Nyitrára és a jugyikos eseményekre. Az egyetemi éveim középpontjában a JUGYIK és a benne megismert emberek álltak, ezért csodálatos emlékek kötnek ide és magához a csapathoz is. A négy évnyi jugyikozás részemmé vált, és annyira a szívügyem lett, hogy egyszerűen csak úgy nem lehet kiszakítani belőlem, és nem is szeretném. Azért is szeretek visszamenni, hogy ne csak a múlt emlékeiből éljek, hanem újakat is teremtsünk – legyen az jubileumi esemény, magyar bál vagy épp egy kisebb találkozó. Mindig találok ott valakit vagy valamit, ami visszacsalogat ebbe a közösségbe.
Egy évig voltam a JUGYIK elnökasszonya, és ez nagyon tanulságos időszak volt. Nagyon szerettem, de ugyanakkor nem szabad, hogy erről csak ilyen rózsaszín ködben lavírozgassunk és beszélgessünk. Mert nehéz volt, kihívás volt, megterhelő volt, de ugyanakkor tényleg ott volt ez az odaadás benne, a céltudatosság, a teremteni vágyás, szeretet, és mindenféle pozitív élmény, amit magából adhat az ember. Megtanultam, hogy mennyire fontos a kitartás, a kreativitás, a balansz, a kísérletezés, és az, hogy merjünk hibázni és új módszereket kipróbálni, hisz mi a legrosszabb, ami történhet? Max. váltunk másikra.
A JUGYIK 60 alatt nem csak a székből figyeltem meg az eseményeket, hanem beszélgetőpartnerként is jelen voltam. Nagyon örültem neki, mikor a jugyikosok megkerestek azzal, hogy moderátorként vegyek részt több eseményen is. Számomra ez fontos visszajelzés és egyben fantasztikus érzés is volt, az, hogy megbíznak bennem, a képességeimben, tudják, mire számíthatnak, és hogy szerintük megfelelő ember vagyok erre a feladatkörre. És hát, nem is tudnék úgy elmenni egy ilyen volumenű eseményre, hogy ne beszélgessek, vagy ne tegyek arrébb egy széket, mert annyira zsigeri, hiába egy „tanult” dolog, de annyira benne van az emberbe, hogy nem tudsz ott tétlenül létezni. A múlt–jelen–jövő kapcsolódást megtapasztalni egy szervezet életében nagyon fontos. Erre a két hétre készültem kb. tavaly óta, és már akkor tudtam, hogy ez a prioritási listám elején volt, történjék bármi. Részt akarok venni, meg akarom élni az egészet, bele akarok vonódni, mert olyan, mint egy mágnes. És valóban, ez a két hét tele volt energiával, történetekkel és új élményekkel. Nagyon jó volt ez a programkínálat, nagyon jól összerakták a jugyikosok (fura így beszélni erről, de már megszoktam az utóbbi évben, hogy így mondom). Nagyon széles skálán mozgott, és mindenféle témába is belenyúlt, ami a szívemnek nagyon kedves.
Az Istentiszteleten és a Mesekocsmán kívül mindegyik eseményen ott voltam. A Generációk találkozása – véleménycsere, figyelmesség, meghallgatás, nevetés, sztorizás, komolyabb és komolytalanabb témák behozása. Az alapítóktól kezdve én voltam ott a legfiatalabb, de láttam rajtuk, hogy élvezik, végighallgatják, és végül ugyanarról beszélünk, csak a perspektíva más. A Szólj be a papnak! életkérdései, Csernus doki előadása, és persze a bál... Olyan régóta vártam, hogy az elmondhatatlan. Nagyon jó volt a zenekar, a társaság, fantázia volt az egész. Tetszett, hogy ilyen módon adtuk meg a módját annak, hogy van ez a jubileum, hogy itt volt az alumni, eljöttek a KETK-ről is, és összepasszoltunk. Mert annak, hogy a JUGYIK 60 éves, meg kell adni a módját – és miért ne élhetnénk meg azt, hogy nekünk mi a fontos?
Az önkéntes szervezet ereje az érzelmi és értelmi közösségben rejlik. A bizalomban, a támogatásban és az összetartásban. És legyünk mi A CSAPAT – de ne az a csapat, akihez nem lehet hozzáférni, aki nem befogadó, mert „zárt közösség”. Legyen meg az összetartás, de mindig legyen egy ajtó, amin mások is be tudnak jönni. Mert hogy ismerhetné meg a csapatot más, ha az nem mutatja meg magát? Nem áll kompetenciában megállapítani a JUGYIK útját, de reménykedem és kívánom, imádkozom azért, hogy legyen még ebből minimum 60 év. Én úgy látom, igaz más kivitelezésben, de megvannak azok az emberek, akik szeretnék oltani ezt a fajta szomjúságukat, hogy együtt alkossanak valami maradandót. A JUGYIK megkérdőjelezhetetlenül hozzájárult ahhoz, hogy az az ember, és olyan ember legyek, amint most vagyok, és amilyen majd leszek. Egyszerűen az, amit nekem a JUGYIK adott – akár mint szervezet, egység, vagy az emberek szintjén – kapcsolatokat, emberkéket, nyitrai kontextusban, az valami elképzelhetetlen.
A csapat akkor is A CSAPAT lesz, bármi történjék. Én tényleg azt mondom, hogy még minimum 60 évet, mert tudom magamról, hogy én milyen érzésekkel jöttem el, és nyilván ez mindenkinél más, de hogyha hasonlót is érez bárki ennek hatására, hogy jugyikos volt, vagy jugyikos, ha minden egyes ciklusban legalább egy valaki érez úgy, ahogy én éreztem bizonyos események után, mikor még nem voltam tagja, akkor már megéri.
És mivel itt van az ősz…
„Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból.
Szeretem? de szeretem.”
Petőfi Sándor sorai ismerősen csenghetnek sokunk számára, bár most az egyszer nem (csak) az iskolakezdés vészharangjaként jutottak eszembe. Az ősz a változás időszaka. Valami eddiginek a lezárása, és egyben valami új indulása is. Öt éve pont ilyenkor kezdtem az egyetemi tanulmányaimat Nyitrán, s akkor még halvány lila fogalmam sem volt arról, hogy 2025-ben épp a JUGYIK 60-ról fogok írni az Almába. Akkor még azt sem tudtam, mi az a JUGYIK. Akkor még azt sem tudtam, mi az az Alma. És akkor még azt sem tudtam, hogy eljön az az idő, amikor el kell majd búcsúznom, és hiányozni fog az egyik is, másik is.
JUGYIK, te drága!
Két évvel ezelőtt csatlakoztam hozzátok hivatalosan, az akkori Őszi Ifjúsági Napok keretében. Most pedig, két évvel később, a Nyitrai Magyar Bál zárta az én aktív jugyikos utamat.
Hálásan köszönöm mindazt a rövid, de sűrű időt, amit veletek tölthettem. Megajándékoztatok barátságokkal, nevetésekkel, élményekkel, tapasztalatokkal és önbizalommal. Minden apró beszélgetés, minden közös pillanat, minden segítség, amit adtatok vagy kaptam tőletek, valami maradandót hagyott bennem.
Egy közösség valódi ereje nem a programokban vagy a szervezésben rejlik, hanem abban a bizalomban, támogatásban és összetartásban, amit egymás felé érzünk. Hogy merjünk hibázni, újítani, alkotni, és hogy minden apró tett, minden odafigyelés számít. A JUGYIK mindig visszahúz, mindig visszavár, és mindig ad lehetőséget arra, hogy új történetek szülessenek. Részt venni ebben, látni, hogyan épül a közösség, és érezni, hogy közétek tartozhattam, számomra felbecsülhetetlen élmény volt.
Köszönöm, hogy voltatok, hogy együtt nevettünk, sírtunk, dolgoztunk, ünnepeltünk, és hogy a JUGYIK nekem mindig is több marad, mint egy szervezet – egy igazi második otthon, ahol mindig van hely, mindig van ajtó, amin be lehet lépni, és ahol mindig érdemes lenni.
Maradok tisztelettel: Virágom, az Örök Jugyikos!
S még mindig nem tudom, mi következett ezután… de tudom, hogy mindennek volt értelme.
És nem utolsó sorban:
Kedves Alma-fogyasztó!
Bárki bármit mond, az alma a legsokoldalúbb gyümölcs a világon. Piros, zöld, kásás vagy roppanós – mindenki megtalálhatja a neki legízletesebbet. És ez az almafa mindegyiket terem. Maradjatok itt, válogassatok kedvetekre, mert mindenki megtalálja a számára legízletesebb almát… vagy épp almacsutkát.
Bár most elköszönök Tőletek, két évnyi termény örökre itt marad: Kevin, az Eurovízió, a francia kalauz története, az ünnepek, a matcha, a beszámolók, a versek… egy kosárnyi piros alma, és persze a csutkák. Csak Nektek!
Ne csak harapd, olvasd továbbra is az Almát!
Kövess minket
Minden jog fenntartva © 2022