Interjú Hodossy Katalinnal az Alma Mater alapításáról

A Diákhálózat 35. évfordulója kapcsán készítettem egy múltidéző interjút Hodossy Katalinnal, az Alma Mater első főszerkesztőjével és tulajdonképpeni megálmodójával. Az alábbi interjúban olvashattok arról, hogyan alakult a magazin, kik vettek benne részt, illetve, hogy miért is jött létre.

Mesélsz nekem kérlek az Alma Magazinról? Hogyan alakult? Mi volt a célja? Hogyan kerültél be ebbe a közegbe? 

Az Alma, ugye az eredeti nevén Alma Mater a kezdetekben még nyomtatásban jelent meg kéthavonta. Ez az én szerelemprojektem volt, vagy inkább szívügyem. Amikor a Diákhálózatban tevékenykedtem, nekem hiányzott a portfólióból, amit az egyetemistáknak kínálunk, egy olyan fórum, ahol meg tudják jelentetni az írásaikat, mert egy egyetemistának az is hozzátartozik a képességeihez, hogy van valamilyen tudományos érdeklődése. Attól is egyetemista egy egyetemista, hogy valamilyen téma érdekli őt, azt le tudja kutatni, magyar nyelven publikálni, és hogy ezek az írások megjelennek egy színvonalas sajtóterméknek a lapjain, amit meg tud mutatni másoknak is, be tud írni esetlegesen a szakmai önéletrajzába. Célunk az volt, hogy egy ilyen lapot hozzunk létre, mert ilyen eddig nem volt. Ez idáig maximum Magyarországon tudtak publikálni a szlovákiai magyar egyetemisták, vagy pedig szlovák nyelven. Az is cél volt, hogy ez egy presztízsértékű lap legyen, ami egyrészt publikálásra ad lehetőséget, másrészt meg lehetőséget ad arra is, hogy olyan témákkal találkozzunk, amik bennünket, egyetemistákat érdekel. Ez még abban a korszakban volt, amikor nem volt Facebook, social média, az emberek papíralapon olvastak, és minden kávézóban volt friss újság. Amikor az Alma Mater elindult, akkor nagy dolognak számított, hogy egy szervezet létrehoz egy lapot, aminek van ISBN száma, be van jegyezve, rendszeresen megjelenik, és három országban van terjesztve. Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon is eljutattuk az ottani kluboknak, egyetemistáknak.

Honnan jött a neve? Miért pont Alma Mater? 

Az Alma Mater név eredetéről szerintem ötleteltünk. Emlékszem, amikor ezt az ötletemet előadtam Pozsonyban a Klarissza utcai irodában a többieknek. Ott voltak a DH-sok is, meg a pozsonyi tagszervezetnek a tagjai, klubelnökök, meg aktív tagok, és lehettünk olyan 20-25-en. Előadtam, hogy szükségét érzem egy ilyen lapnak, majd nagy csönd következett, aztán a következő napirendi ponttal folyattuk, ami valószínűleg a magyarbuli szervezése volt. A gyűlés végeztével utánam jött a Gyenes Gábor és mondta, hogy: „Figyelj Kati, nekem ez az ötlet tetszik, szerintem nem lesz belőle semmi, de én támogatom, én jövök veled, csináljuk.’’ Ő volt az első, aki így mögé állt és támogatott, meg természetesen a Szakszon Norbi, aki akkor a Diákhálózat elnöke volt. Ő is azt mondta, hogy ez bomba jó ötlet, és a többi határon túli egyetemi szervezetnek is van valamilyen médiafelülete, úgyhogy nekünk is, a DH-nak is kell egy ilyen. Szóval elkezdtük ezt egy picit a Norbival promózni a tagszervezetek körében, és rábukkantunk az akkor alakuló Nagyszombati Diákklubban (NDK) egy zsurnalisztikát tanuló magyar lányra, a Juhos Melindára. Ő nyilván oda-vissza volt az ötletért, hogy mennyire nagy lehetőség, hogy zsurnalisztikát, újságírást tanul, és akkor egy lapot hozhat létre, amit abszolút nulláról indítunk. Úgyhogy az első számnál még én voltam a főszerkesztő, de a második szám megjelenésére a Melinda átvette a stafétát, és ő irányította a lapot, ő lett a főszerkesztő. Nagyon gyorsan kialakítottunk egy együttműködést az Új Szóval is. Szakmai gyakorlatra mehettek az újsághoz azok, akik az Alma Materbe írtak. És hát, akit az újságírás érdekelt, és részt vett ezen a szakmai gyakorlaton, annak hatalmas tapasztalat volt egy országos szerkesztőségben ott lenni. 

Még a Václav Kingát kell megemlítenem, aki szintén a kezdetektől ott volt az Alma Mater projektben. Kinga a vizuális megjelenést és a tördelést biztosította. Architektúrát tanult akkor, és ismerte a dizájnhoz és a tördeléshez szükséges programokat. Neki is egy izgalmas projekt volt ez, kihívás, hogy a kreativitását cenzúra nélkül szabadon engedheti és kipróbálhatja magát. Tehát így indult az Alma Mater.

Hogyan sikerült meggyőznötök a kétkedőket? 

Ekkortájt zajlott a diákhálózat nagygyűlésének a szervezése, ami azt jelentette, hogy az összes tagszervezetet meghívtuk. Dunaszerdahelyen zajlott egyébként ez a nagygyűlés, és ott módosítottuk a diákhálózatnak az alapszabályát, és akkor intézményesült a HP, azaz a Hallgatói Parlament. Megszűnt a nagygyűlés, és lett a Hallgatói Parlament.

Na és az Alma Matert is erre a nagygyűlésre időzítettük, hogy itt mutatjuk be a projektet a tagszervezeteknek, és itt kell elérni, hogy támogassák. Kiindulva a pozsonyi tapasztalatból, hogyha arról én majd szép szavakkal beszélek, akkor megint maximum egy ember fog melléállni. Úgyhogy azt beszéltük meg – és Norbi is rábólintott –, hogy összerakunk egy nulladik számot, mint egy prototípust, hogy ne csak beszéljünk róla, hanem vegyék a kezükbe, nézzék meg, hogy milyen érzés. Képzeljék el, hogy az ő cikkük jelenik meg benne, és akkor megmutathatják tanárnak, rokonoknak... 

Tehát így hoztuk ide Dunaszerdahelyre, és hát nagyon-nagyon vegyes volt a fogadtatás. Sokan mondták, hogy nem ezzel kellene foglalkozni, rengeteg pénzt és energiát emészt fel, de ha szerzünk rá támogatást, akkor oké és ők, a tagszervezetek meg bevállalják, hogy az adott városokban terjesztik. Úgyhogy ha nincs az a prototípus, a nulladik szám, akkor valószínűleg nem szavazzák meg. Mert ugye mi kilőttük azt a kifogást, hogy jó az ötlet, de nem tudom elképzelni. 

Említetted, hogy a második számtól Melinda átvette tőled a főszerkesztői pozíciót. Onnantól kezdve mi volt a fő feladatod?

Én voltam a lapigazgató, de időnként én is írtam az újságba. Lapigazgatóként én a működési részt felügyeltem, illetve az volt a fő feladatom, hogy biztosítsam a hátteret az újságnak, tehát a forrásteremtés és a disztribúció, hogy eljusson az olvasókhoz. Melinda főszerkesztőként pedig a tartalomért és az írókért felelt igazából.

Mennyire voltak szabadok a témaválasztások? Volt olyan témaötlet vagy cikkötlet, ami nem kerülhetett be a lapba és ebből fakadó vita?

Cenzúra olyan formán nem volt. Arra ügyeltünk, hogy a pártpolitika ne folyjon bele, de közéleti témák voltak. Elsősorban a tudományos részét igyekeztünk erősíteni, mert ugye olyan egyetemistákról beszélünk Csehországban meg Szlovákiában is, akik nem magyarul tanulják a szakmájukat, és ez minden szakmánál egy érdekes ütközőpont, hogy pl. valaki jogot tanul, és a jogi témákról kényelmesebb neki szlovákul beszélnie, mert úgy tanulja a szaknyelvet. És pont ebben segít az Alma Mater, lehetőséget ad arra, hogy itt van egy olyan lap, ahol nincs olyan szigorú ellenőrzés, tehát mint diákok adjuk ki ezt a lapot, ami önmagában bátorít arra, hogy publikáljon valaki, és mégis gyakorolhatja azt, hogy milyen a magyar szakterminológia. Úgyhogy ilyen szempontból is érdekes volt ez. Meg az mondjuk örök vita volt, hogy mennyire menjen át lazább témákba, vagy pedig inkább törekedjünk tudományos presztízslappá válni. Szerintem a kettőnek az egyvelege volt abban az időszakban. Akkor még úgy kereste a helyét a polcon, hogy melyikre lesz nagyobb igény. És ezekből voltak a szerkesztőségben viták, hogy milyen jellegű cikkeket engedjünk vagy ne engedjünk be. Oké, hogy nekünk volt egy elképzelésünk, hogy mit szeretnénk, de van a másik oldal, hogy mire van igény az olvasók meg a potenciális szerzők részéről. Végül az győzött, hogy aki írni akar, azt engedjük. Például a ma már sztár szlovákiai magyar írónő, Durica Kati könyveiből színpadi műveket írnak. Ő is az Alma Materben kezdett el publikálni, tehát az írói karrierje tulajdonképpen így indult. 

Az is cél volt, hogy minden számban jelenjenek meg a tagszervezetek eseményei is, tehát legyen egy hírajánló meg rendezvényajánló része, mert ugye országosan Szlovákiára, Cseh- és Magyarországra volt terjesztve, és ez még a social média előtt volt, tehát itt a hírek még egy picit másképp terjedtek. Fontos volt, hogy egyetemisták publikáljanak benne, tehát a szerkesztőség munkájának a része volt, hogy felkutassa azokat a hallgatókat, akik valamilyen téma iránt érdeklődnek, meg már pályán lévő embereket is megszólítani, hogy megismerhessük a tudományos munkásságukat.

Hogyan képzeljük el, mekkora terjedelme volt kezdetekben a lapnak? 

Azt hiszem, hogy nagyjából 20 oldalas volt, és kezdetben atipikus mérete volt, de aztán hamar rájöttünk, hogy jól néz ki, hogy nem A4-es méretű, hanem ilyen atipikus négyzetforma, de drága volt a nyomtatás. Úgyhogy áttértünk aztán a klasszikus A4-es mérethez és színes krétapapíron jelent meg, de ez sem tartott sokáig. A Szlovák Kulturális Minisztériumnál egy szakmai bizottság kifogásolta, hogy feleslegesen csicsás, túl drága a kiadása, túlságosan luxus az ilyen papír, meg persze azt, hogy színes. De pont az volt nekünk a cél, hogy ez egy presztízslap legyen, ami nem egy szórólap, hanem már ahogyan a lapot fogom a kezemben érezzem, hogy ez egy értékes tartalom. Szóval végül egy kompromisszumra váltottunk, maradt a krétapapír, illetve a színes borító, de a belseje fekete-fehér lett. 

Hogyan terjesztettétek? Fizetős volt a lap, vagy ingyen osztottátok? Hol lehetett átvenni?

Erre nem emlékszem pontosan, de szerintem ingyenes volt. A tagszervezetek leadták a példányszámot, hogy mennyit tudnak szétterjeszteni, mert nyilván ez egy induló lap volt, és aztán náluk lehetett átvenni.

Meg természetesen minden lapszámból küldtünk kötelező példányokat a könyvtárakba, ahogy azt a törvény előírja. 

Ha egyetlen dolgot kellene kiemelned, amit az Alma adott neked, akkor mit emelnél ki?

Azt, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Az Alma Mater pontosan ennek a példája, és ugye nagyon sok kétkedő volt, aki azt mondta, ez hülyeség, és lásd, az Alma Mater projekt egy ugródeszka volt a sikeres írói karrier felé. Egy csomó embernek adott lehetőséget, hogy kipróbálja magát. Máig egy olyan közeget, egy olyan teret biztosít, ahol össze tudnak jönni a szlovákiai magyarok és a kreativitásukat ki tudják bontakoztatni. És ez nagy szó, mert ma már az alkotás meg a kreativitás rettenetesen a háttérbe szorul, és nagyon kevés az olyan tér, ahol nem egy szám vagy a sok közül, meg nem egy tucat dolgot másolsz és mondasz föl, hanem saját magadat mutatod meg, és a saját kreativitásodat éled meg. Úgyhogy tulajdonképpen akármennyit is változott a formája, a tartalma, az összetétele, a témák, a fő cél az, hogy a szlovákiai magyaroknak legyen egy felület, ahol cenzúra nélkül, szabadon, kreatívan alkotnak. Ez létrejött és van, és ez szuper jó.

Milyen sokáig voltál az Alma tagja?

Úgy hoztuk létre a lapot, hogy mindig az aktuális elnök a lapigazgató. Ahogy az elnökséget leadtam, úgy azzal a lapigazgatóságot is.

Mi volt a legabszurdabb, a legviccesebb történeted az Almával kapcsolatban?

Hát nem is tudom. Talán az alapításnak az élménye, hogy látom, hogy senki sem tudja elképzelni, amiről beszélek, de én meg érzem azt, hogy mennyire fontos, hogy ez legyen. És akkor egymásra találunk a Melindával, és így sorba jönnek az emberek, akik kiveszik a részüket a munkából. Az egy nagyon jó élmény, és hogy ebből így valóság születik. Meg az is, amikor az első konkurencia is megszületett, hogy akkor mi pedig tönkretesszük az Almát, mert mi jobb lapot fogunk csinálni. Volt ilyen is, igen.

Mit érzel, mi volt a te legnagyobb szereped az Alma Mater létrehozásában?

A legnagyobb szerepem abban volt, hogy a lap létrejött és el is indult. Megfogalmaztam az ötletem, odavittem az illetékesek elé, kiálltam a projekt mellett, jöttek velem emberek, megcsináltuk, és biztos lábakra helyeztük úgy, hogy minket igazol az idő, mert a mai napig létezik. Tehát nem csak elkészítettük a nulladik számot, aztán semmi, mert volt ilyenre is példa a DH-ban. És akik emlékeztek rá, azok azért voltak szkeptikusak, hogy ebbe már egyszer beletörött a bicskánk, úgyhogy ezt hagyjuk. 

Amíg te ott voltál, egész végig nyomtatott formában jelent meg. Van valami fogalmad róla, mikor lett belőle online magazin? 

Igen, így volt és még utánam is két-három elnökségig biztosan. Nem tudom pontosan, mikor lett belőle online lap, de hát ez az időt követi le. Most már nagyon kevés nyomtatott sajtótermékünk van. A legtöbb online jelenik meg, és időnként nyomtatásban. 

Az Alma Mater után dolgoztál lapnál vagy ilyesmi közegben?

Jelenleg a Vasárnap Családi Magazinnak vagyok a külső munkatársa, tehát van ott egy állandó rovatom idén harmadik éve. Havonta jelenik meg benne cikkem a szakmámhoz kapcsolódóan mint étkezési tanácsadó. Ezen kívül meg van egy blogom szintén ebben a témában, tehát írni én magam is szeretek, és létrehozni is szeretek dolgokat, úgyhogy ezt a fajta teremtést, amit az Alma Máterrel véghezvittünk, ezt továbbra is szeretem művelni.

Jelenleg is dolgozol egy projekten?

A legaktuálisabb projektem a KözPonT. Bár jelenleg az életemben az első helyen a családom van, férjemmel két gyermeket nevelünk, fiunk 17, lányunk 12 éves, civilként is aktív vagyok. A Honismereti Kerékpártúrának, a szlovákiai magyarság egyik legrégebbi kulturális rendezvényének vagyok a főszervezője. A KözPonT projekttel pedig azokkal a szlovákiai magyar civilekkel keresem a kapcsolódást, akik ügyek és nem politikai vagy egyéni érdekek mentén vállalnak közéleti szerepet, szerveznek rendezvényeket, valósítanak meg projekteket. Célom, hogy láthatóvá tegyem ezt a jellegű civil tevékenységet, a figyelem középpontjába helyezzem. A kapcsolódás által pedig tudást, tapasztalatot és kapcsolati hálót osztunk meg. A projekt az elején van, az érzéseim hasonlóak, mint az Alma Mater esetén: kevesen értik, miért fontos ez, még kevesebben tudják elképzelni, hogy megvalósítható. De mint az Almánál is láttuk, ha a projektnek van létjogosultsága, akkor nem a kétkedők véleménye számít, hanem az alapítók elszántsága.

Ez szép lezárás. Nagyon szépen köszönöm!