„Elmarad az örvény,
elmarad a madár. A
Távolba feszül át
a fájdalom.”
Ülök a parton, a Duna-parton.
Egyedül a lelkem tartom a víztükör felett.
Két daru és egy ág együttesébe
itt, most
belerévedek.
Vadít a szél.
Hajtást tép ki gyökerestől,
s fájdalomtól sistergő
betonlapra
fektet.
Sirály száll a
kristályos víztükör felett.
Kering, mint bódult,
bújának örvényére
vár.
Ülök a parton, a Duna-parton.
Egyedül a lelked tartom a víztükör felett.
Ni, ma tiszta ez a
Tenger.
Csónak szel át
a határokon.
Elmarad az örvény,
elmarad a madár. A
Távolba feszül át
a fájdalom.
Ülünk a parton, a Duna parton.
Egyedül a lelked tart engem
a víztükör felett.
Két daru meg a csengő magány,
minek messzeségébe
ott, akkor
elképzeltelek.
