Honvágy

hiányzik a porcelánmedve a parajdi sóbarlangból a tévé tetején.
vagyis a bihariból, a medvésből, mindig elfelejtem.
hiányzik a hideg fürdőszoba, ahol libabőrös hányingerem van, és fáj a ruháim levennem.
hiányoznak az egymás mögé-alá-fölé dugdosott fotók két üveg között,
de ezt csak nektek írom, másnál már ez úgyis mind törött.
onnan a leves íze hiányzik, a zöldséglevesé.
és a nehéz vörösbarna drapéria tapintása a konyaajtó helyén.
amonnan a görcslevesé, a sütőtöké tökmaggal és parenyica sajttal, ha kapható.
a nagy dunyhák hiányoznak a legjobban mindenhonnan.
a felhőnyi, nagy paplanok, amik alatt édesebb az álom. és merészebben alhatok.
a ráncos kezed hiányzik, mama, a téli, szúrós gyapjúkendőd és a néma szuszogásod.
tőled meg a bolondos dúdolás, Marika, a mozdulat, amivel a spájzajtót zárod.
a lámpabúrában zizegő légy
a gázrózsa egyenletes kattogása
a főtt étel szagától fáradt párafelhő
az üveges ajtók nyikordulása
meg az üvegteleneké
a nővérem fogcsikorgatása
éjfél előtt
a tévénk beszűrődő fényei.
nem hiányzik. nem hiányzik semmi.