A véleménynyilvánításról

Mi számít elfogadhatónak? Meddig szabad a véleménynyilvánítás? Rendben van-e az, ha valakinek mindenről van véleménye, és azt mindig meg is osztja másokkal, tartalmazzon akár bántó kijelentéseket is? Legyen elfogadható, hogy egy teljesen egyértelműen kijelenthető internetes bántalmazást valaki úgy legitimizáljon, hogy az adott illető azt kieszközölte magának?

Hogy értelme is legyen annak, amit írok; a Wikipédia szerint „a vélemény egy személynek a saját nézőpontjából kiinduló elgondolása a dolgokról”. A Wikiszótár szerint a vélemény „általános elgondolás, megítélés, amely lehet, hogy tényeken vagy tapasztalaton alapszik, de lehet, hogy csak másoktól átvett hasonló gondolatokon. Így az elképzelés lehet igaz is, de lehet, hogy semmi köze a valósághoz.” A számomra legtalálóbbnak a következő magyarázat tűnt: ,,valamely dologról való olyan felfogásunk, amelynek objektív igazságát nem bizonyíthatjuk teljesen, de amelyet mi szubjektív okoknál fogva igaznak tartunk.” Egy szó, mint száz, a vélemény szubjektív. Ezért is olyan könnyű nem egyetérteni más véleményével, és elkezdeni vitázni. Szóban, internetes portálokon, kommentszekcióban stb. Minden meseszép és csodás lenne, ha az emberek képesek lennének a konstruktív vitára. Bevallom, néha én is nehezen kezelek olyan helyzeteket, amikor eléggé összeütközik a véleményem a beszélgetőtársaméval. Talán jobban szeretem, ha az én igazam mások számára is épp oly igaz, mint számomra. Aztán természetesen rájövök, hogy ez nincs így rendjén, és meg kell tanulnom jobban kezelni ezeket az ún. konfliktushelyzeteket. Vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy talán egy alkalom kivételével sosem álltam ki vitázni írásban. Elég nehéz műfaj ez számomra. Leírunk valamit, amit a másik fél akár teljesen másképp is értelmezhet, mint ahogy azt mi szeretnénk. Írásban könnyebb keményebbnek tűnni, úgy érezhetjük, nincsenek határok, nincsenek következményei annak, amit leírunk. És ha ezt valaki így gondolja, akkor az nagyon nagyot téved.

Miért is vettem rá magam arra, hogy írjak a véleménynyilvánításról? Pár napja szembejött velem egy Facebook-poszt. Egy hölgy, aki nevezetesen újságíró, arról írt a saját oldalán, hogy felbontott levélszavazatokat, kitöltött szavazólapokat összegyűrve találtak Marosvásárhely és Jedd között. Értsd, a magyar választásokról volt itt szó, és arról, hogy ezeken a szavazólapokon az ellenzéki pártok mellett tündökölt az a bizonyos X. Akit érdekel, nyugodtan utána is kereshet. Én nem kutakodtam a témában, mégis rám találtak ezek a hírek. Ez a hölgy másnap megosztotta, milyen mérhetetlenül ocsmány, undorító, bántó üzeneteket kapott pont a fentebb említett poszt miatt. Hadd idézzek belőle: ,,baszd szájba a jó szemét aljas kurva anyádat, remélem hogy megdöglesz minél hamarabb családostól, mi lenne, ha felakasztanád magad” stb. Ugye, milyen kedves szavak ezek? Erre a posztra reagálva jött egy véleménynyílvánítás a kommentszekcióban: ,,Kivívta magának a hölgyemény.” Tadám. A hölgy foglalkozása újságíró, a hozzászólás szerzője pedig lelkész. Lelkipásztor, kinek feladata hirdetni az igét. Hát hadd szóljon. Ha valaki halálát kívánják, azt az egyén saját magának köszönheti. Ennyire egyszerű. Híveim, egymás ócsárlása rendben van, embertársunk halálát kívánni rendben van. Miért van rendben? Mert ellenzéki, nem narancssárga. Mit kell ezt túlbonyolítani? Hisz a világ ilyen, fekete és fehér, narancssárga és kék. És ki is merítettük a színskálát. Eszem megáll? Mit várjunk el a társadalomtól, ha egy igehirdetői pozícióban lévő egyén elbagatellizálja a bántalmazást, sőt az áldozatra hárítja a felelősséget. Mert a hölgy kivívta magának. Foggal, körömmel. Bántsatok, kövezzetek meg, szépen kérlek titeket.

Nem értem. Nem értem, amikor kedves idős felvidéki magyar hölgyek Szlovákia legnacionalistább politikusainak beszédeit szívelgetik, osztogatják. Politikusokét, akik nem fogadják el megtörtént eseményként a holokausztot. És mi, felvidéki magyarok, akiknek a történelméből ugye teljesen hiányzik a kitelepítés, deportálás, megfosztottság, megkülönböztetés fogalma, mi ezeket az embereket támogatjuk. Mert egyetértünk velük. Ők kikiabálják a problémáinkat, nekünk ez tök jólesik, és máris egy véleményen vagyunk. Vajon tényleg ennyire egyszerű lenne befolyásolni mások véleményét?

Nem értem azt sem, hogy azért, mert valamivel egyetértünk, az feljogosít minket arra, hogy mást durva beszólással porig alázzunk, csak mert a másik oldalon áll? Szabad a saját politikai meggyőződésem miatt ilyen mértékű bántalmazást ennyire semmibe venni? Még mindig elfogadott a társadalmunkban ez, hogy az erőszak rendben van? Rendben van egy pofon. Rendben van, ha valaki azt írja neked, dögölj már meg. Lassan visszajutunk oda, hogy rendben lesznek a nyilvános akasztások? Még mindig csak annyit tudok írni, hogy sajnos nem értem.

Sokszor érzem azt, hogy fogom magam, és leállítom az összes hírportál követését, hogy egyáltalán ne kelljen foglalkoznom a közéleti dolgokkal. De sajnos képtelen vagyok erre. Mert sajnos érdekel a politika, érdekelnek az emberek, a boldogságuk, problémáik, aggodalmaik. És fáj az igazságtalanság. És fáj, ha elfogadjuk azt, hogy rendben van egymást bántani. Akár szóval, cselekedettel vagy mulasztással.

Nem tudom, mit mondhatnék még. Talán néha többet kellene gondolkodni, mielőtt véleményt osztunk meg az embertársainkkal. Talán néha át kellene értékelni, mi mindent vonhat maga után pár gondolat írásbeli megfogalmazása. Talán néha esélyt kellene adni mások megértésére.

Van, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, mint például tettem ezt most én. De van, amikor jobb csendben maradni. Úgy talán jobb lesz mindenkinek.