Holnapra

A tirann „báj” fája mára már rája rágta cápa,
csak lássa, aki látja,
és hallja meg aki hall,
mert a hal, ha elhal, nagy a baj.
Hó alatt, ha mag tapad, a többi elszalad,
és nem akadály, nem ragály az ár,
mert nem akad át, és nem ragad rád
az iszony uszony.
Bizony mondom, itt-ott lombok, levelek,
de el nem vetett eleven, ha verebek esznek, mint disznó a gyöngyöt.
Ágyát az ágak "agya" adta, mégis át a valóságot
nem szaggatta.
Szalag, szeg, századok, mosnánk le,
de még ázzatok és fázzatok a Nap alatt.
Így itt, hol alant a lant súlya alatt félve félek,
mert ma már csak fél egész a lélek,
előre-vissza én nem lépek.
A mostban kell, hogy éljek.
Szátok van, szóljatok,
szárnyatok, szálljatok,
Lelketek, lássatok.
Lázatok,
lázatok van-e már?