„Ha tudtam volna, hogy az lesz az utolsó, még egyszer visszafordultam volna, hogy lássam, hogy nézel rám, mikor nem figyelek,”
Nem
telik el nap, hogy ne látnám utolsó pillantásod,
amivel búcsúzáskor betakartál,
Ha
tudtam volna, hogy az lesz az utolsó, még
egyszer visszafordultam volna, hogy lássam, hogy nézel
rám, mikor nem figyelek,
Nem
telik el nap, hogy ne jutna eszembe mosolyod, határozott tűz,
simogató homály, s érző
sejtelem,
Minden
görbéjére
újjáéledek,
Mióta
nem vagy, minden magára hagyott sejt elemeire esett szét,
Nem
telik el nap, hogy ne hallanám szívritmusod szabad, hullámzó
versét,
Merre
szaval most?
Nem
telik el nap, s mégis
eltelik mind,
Szabadon
szárnyal, kinek szívének
zajára az agy csak békésen
legyint,
Mindig
csak eltelik,
Éberen,
A
valóságból mikor kelhet fel az ember, kérdezem?
