Sajnos vagy nem sajnos legtöbbünknek nincs lehetősége arra, hogy teljes mértékben a téli természet ritmusához alkalmazkodjunk, de karácsony táján azért megpróbálunk egy kicsit lelassítani. Ilyenkor majdhogynem kötelező vastag pokrócba burkolózva otthon tölteni az időt… És ezek a „cozy” esték (nincs olyan szó, mely tökéletesebben kifejezné) előhívnak egy édes-keserű érzést és nosztalgiát, ami azt hiszem, ilyen vagy olyan módon mindannyiunk ünnepének a része. Benne rejlik az évente ismétlődő mézeskalácssütésben, adventikoszorú-gyújtásban, a közös esti „karácsonyfaleső” sétákban, az újra és újra elmesélt családi históriákban (mint amilyen például a traumatizáló JRD-s Dedomráz története).
Számomra elválaszthatatlanul kapcsolódik ehhez a nosztalgiázáshoz az olvasás is – hogy egészen pontosak legyünk, bizonyos történetek újraolvasása, „csipegetés” a legkedvesebb fejezetekből. A kiszámíthatóság itt előny, részben azért térünk vissza, mert tudjuk, mit fogunk kapni, tudjuk, hogy kellemes érzésekkel távozunk majd, nem pedig csalódással. Az újraolvasás, mint az említett újra és újra elmesélt családi történetek, melegséget és biztonságot nyújt, amire, úgy vettem észre, különösen ki vagyunk éhezve ebben az időszakban. „Comfort read”, mondják angolul ezekre a könyvekre. Nem kell viszont feltétlenül a „rózsaszín”, habkönnyű olvasmányokra gondolnunk, bármilyen könyv, amihez érzelmileg kötődünk, lehet „comfort read”.
Igen, igen, tudom, létezik egy hasonló jelenség, a karácsonyi („comfort”) filmek újranézése (legyen az a Tři oříšky pro Popelku vagy a már két Alma-cikkben is felbukkanó Reszkessetek, betörők!), azonban a szórakozásból való olvasás számomra ritka és becses dolog, amire máskor nem igazán jut idő és/vagy energia a filmezéssel ellentétben.
Fahéjillat lengi be a házat, finoman duruzsol a háttérben a tiritarka-összevissza karácsonyi playlistem, és én egy forró kakaó vagy tea társaságában bejárom sok-sok évszázad, évtized sok-sok vidékének karácsonyát – könyvekben.
Az említett dalcsokorhoz hasonlóan szedett-vedett társaság, az biztos. Melyik „Szabó Magda-karácsonyhoz” van kedvem most? Általában két ifjúsági regény a befutó. Abigél: Az árkodi ellenálló merész akciója Horthy Miklós kormányzó neve napján, a háborútól beárnyékolt puritán kálomista ünnep, ahová a „Jézuska” nem jár (mert hát hogy is lehetne ilyen névvel illetni a Megváltót!), mértani testbe rejtett botrányosan világi hálóing… Születésnap: A sűrű hóesésben derengő szocialista Budapest, az úttörőmozgalom és a nagybetűs Munka kötelező éltetése (hogy milyen gyönyörű is a miskolci Lenin Kohászati Művek füstje!), ciklámenes első szerelem, a családi otthon melege, felelősségvállalás és felnövés…
Dönthetek úgy is, hogy egy direkt nosztalgiaközpontú könyvvel nosztalgiázok: egy vörös vadászsapkát követek az ötvenes évek fényűző, konzumőrületben nyüzsgő New Yorkjában. A Radio City éves karácsonyi műsorát Jézus teljes szívéből utálná – állapítja meg Holden Caulfield kamaszkori egzisztenciális válságban vergődő hősünk, aki megszállottan menetel egyszemélyes keresztes hadjáratában a „phony”-k (képmutatók) ellen, aki Zabhegyező szeretne lenni – vagy Rozsban a fogó?. És hová tűnnek a kacsák, ha befagy a tó vize a Central Parkban?
Ezt talán bunkó budai „badboyunk”, az egyfolytában kólát szürcsölgető, deszkás, gitárral és szúrós kék tekintettel csábító Cortez meg tudja válaszolni. Legalábbis azt ígérte Reninek, hogy egyszer majd megnézi(k) – hogyha Reni megtanul angolul, that is. De ezt persze megelőzi, hogy bumm, kivágódik az ajtó (Melyik szeptember 8?) és elcsattan a legendás csók december 20-án, a karácsonyi parti közben, hóesésben. Az „egyik legjobb dolog a télben a kalács”, ez kétségtelen, és lehet azon is mérgelődni, miért kellett Arnoldból később főgonoszt csinálnia Laurának. Igen, töredelmesen bevallom, néha a Szent Johanna Gimi ötödik részébe, a Reménybe is belelapozok.
Nem hagyhatom ki Kerstin Gier bájos ifjúsági regényeit sem – különösképpen tökéletes olvasmány a méz(eskalács)édes Fellegszálló (Wolkenschloss), ha az ember fehér karácsonyról álmodozna a festői svájci hegyekben.
Ha már édes élvezetekről volt szó, Truman Capote Karácsonyi emlék (A Christmas Memory) című szívmelengető igaz meséje páratlan gyümölcskenyérrel kecsegtet. Idén még az ikonikus Gőgös Gúnár Gedeon is a kezembe került, A kesztyű vagy A téli lakoma nélkül ugyanis elképzelhetetlenek voltak gyerekkorom decemberei.
Meg kell jegyezni azért, veszélyes dolog túlságosan belemerülni a nosztalgiázásba, kimondottan a karácsonyi időszakban, mert ez pont a tökéletes karácsonnyal kapcsolatos irreális elvárásainkat táplálja. Engem is minden évben elkap a siránkozási vágy: ó, mennyire más volt a karácsony, mikor még kisgyerek voltam! – ez pörög-forog a gondolataimban, mint egy beakadt lemez. Vagy legyen inkább kazetta. Közhely, de talán igaz, hogy minden cukormázba mártott, megszépült emlék egyszer jelen volt, és talán nem is annyira hibátlan… igen, biztos gyönyörű volt az a 2011-es (megközelítőleges évszám) fehér karácsony, de talán kevésbé éltem meg akkor romantikusnak, mikor kiterültem a tükörsima jégen a templomból hazafelé menet.
Mint egy jó süteményben, az újraolvasásnál és úgy általában a múltba révedésnél is fontos, hogy mértékkel adagoljunk, különben semmihez sem jutunk hozzá a végtelen hosszúságú To Be Read listánkról… és ott ragadunk valahol életünk egy idealizált időszakában. Én tehát zárszóként azt kívánom, olvassuk át magunkat az új évbe egyszerre nyitottan arra, ami van, arra, ami jön, és megemlékezve arról, ami volt. Vadonatúj és régi könyvekkel, új és régi emberekkel, új élményekkel és biztonságot adó rituálékkal!
Kövess minket
Minden jog fenntartva © 2022