„Semmiből a végtelen felé“

Ilyen volt Böjte Csaba előadása

Múlt hét pénteken, január 19-én részt vettem Böjte Csaba „Semmiből a végtelen felé” című előadásán Dunaszerdahelyen. Az előadást nagy érdeklődés fogadta, ezért az eseményt szervező Mathias Corvinus Collegium (MCC) többször is helyszínt változtatott. Végül a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban rendezték meg.

Nyilvánvalóan Csaba atya élettörténetébe most nem fogok mélyen belemerülni, de azok számára, akik nem ismerik a munkásságát, itt van pár dolog, amit érdemes róla tudni: Böjte Csaba egy romániai ferences rendi szerzetes és felszentelt pap. Amiről a leginkább ismert, az az, hogy ő a dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Ez egy gyermekmentő szervezet Erdélyben, aminek célja, hogy az embertelen körülmények között tengődő gyerekeket felkarolja. Ezen kívül több könyvet is kiadott, és különböző díjakat, elismeréseket tudhat a magáénak. Véleményem szerint számára a legnagyobb öröm azt látni, hogy az általa nevelt gyerekek, miután felnőttek, mekkora sikereket érnek el az életben.

Csaba atya előadásán teltház volt. Az emberek falták a szavait. Témáját tekintve legfőképp az identitáskrízissel, illetve az ön- és mások értékelésével foglalkozott. Lényegében, hogy kik is vagyunk mi, és hogyan viszonyulhatunk másokhoz.

Ha az ember egy pap előadását, szónoklását hallgatja, az sokszor afféle „magasztosabb beszéd”, amit gyakran nehezebb megérteni, mivel rejtett tanulság van benne. Ezzel szemben Böjte Csaba inkább konkrét momentumokkal és az életéből kiragadott egyszerű történetekkel tanít. Nagyon karizmatikus és poénos ember. Az előadásban komoly problémákról beszélt, könnyed hangvétellel.

És hogy mi volt a tanítás? Talán az, hogy mindenhonnan van kiút. Hisz számtalan olyan történetet hallhattunk, hogy nem éppen „mintagyerekek” csöppentek hozzá, de végül megtalálták az útjukat. Naggyá lettek. Pont ezért sem szabad leértékelnünk egymást, csak mert rosszabbak a másik körülményei, vagy mert nem éppen olyan jó, mint lehetne. A jót kell szeretnünk egymásban, segítenünk kell egymásnak. Ha – tegyük fel – van egy kóbor kutya, mi döntjük el, hogy belerúgunk-e, és a kutya megharap, ezáltal előhozzuk belőle a fenevadat, vagy éppen megsimogatjuk, ételt adunk neki, és befogadjuk. Találjuk meg egymásban és magunkban a jót, hiszen ahogy Böjte Csaba is mondaná, mindnyájan „eredeti, mennyei atyai alkotások vagyunk.”

Mindenki számára szívből tudom ajánlani, hogy ha teheti, és lehetősége van rá, mindenképpen menjen el egy Böjte Csaba-előadásra. Nagyon megéri, sok erőt, értelmet, bölcs gondolatokat vihet haza.