Langyosan, ártatlan lepelként borít be,
Ridegen felfoghatatlanul a sárgát festi le,
Fa törzsén kanyargó eltévedt esőcseppként gurul,
Kell ez, kellesz kimondhatatlanul.
Mint gyönge vas, ha forróság éri,
Úgy itt most szem a szemet igézi,
Elhanyagolt réteg lepleződik le újra,
Kell ez, kellesz felejthetetlen óra.
Rettentő valóság, ha árnyékba borul,
Őz kergeti a vadászt s ejti rabul,
De ha van még nyárba szökött levél az ágon,
Kell ez, kellesz most bármi áron.