2013 egy jelentős év volt a popkultúra szempontjából. Miley Cyrus hírhedt twerkelése az MTV Video Music Awards átadóján, Jennifer Lawrence botlása az Oscar-gálán, megjelent az első Sharknado film… Csupa-csupa olyan pillanat, ami nyomot hagyott az internetkultúrában. Ebben az évben jelent meg Lady Gaga harmadik albuma is, az ARTPOP. Talán az egyik legnagyobb meglepetés volt akkoriban, mennyire gyengén teljesített. Nem sikerült még csak megközelítenie sem Gaga előző két albumának hallgatottságát, ráadásul az albumon lévő egyik dal pár év múlva minden streamingfelületről el lett távolítva, miután annak társelőadóját, R. Kellyt szexuális zaklatással vádoltak. Egy szó mint száz, az ARTPOP-ra rájárt a rúd, hiába állt mögötte nem kisebb név, mint Lady Gagáé.
Mostanában azonban úgy tűnik, az internet attitűdje megváltozott az albummal kapcsolatban. A rajongók körében igazi klasszikussá vált, és egyre többen hangoztatják, hogy a projekt megelőzte a korát, azért nem sikerült megjelenésekor széleskörű befogadótáborra lelnie. Az album egyfajta popzenei avantgárdra próbál törekedni, műfajában az EDM (electronic dance music) és a synth-pop keveredése. A dalok kísérleteznek az elektronikus zenével, szövegeik nyersek és személyesek. Lady Gaga nem csak egy újabb popalbumot szeretett volna kiadni: egy teljesen új irányzatot álmodott meg. Az interjúk, a fellépések, a ruhák, az album maga mind egy nagy performansszá állnak össze.
A sok részlet mintha egy kollázst alkotna, tele színekkel és erővel. Erről árulkodik az album borítója is, melyen Botticelli Vénusz születése című festménye látható. A reneszánszra való utalás nem véletlen, hiszen az album a művészet újjászületésének ünneplésére törekszik. Ekkoriban kezdett Gaga kísérletezni a felfújható ruhákkal is. Többször viselt olyan jelmezeket, melyeket, miután felvette, felfújták, majd mikor a paparazzik elé ért, szándékosan leeresztették, ezzel heccelve a fotósokat. Az ARTPOP-korszakhoz köthető a szintén a Vénusz születése által inspirált kagylómelltartós ruha is, ebben érkezett Gaga az athéni reptérre is. A művészetre állandó utalás volt a vízfestékként szétfolyó smink és a hosszú, fehér leplek, amik a festővásznat imitálták.
Az albumhoz még egy applikációt is létrehoztak, ahol minden dalhoz tartozott egy-egy filmajánló is, de divattal és művészettel kapcsolatos híreket is olvashattunk rajta. Az egész korszakot meghatározta, hogy sose lehetett tudni, mi lesz Gaga következő lépése. Mindennel sikerült meglepetést okoznia, sokkolva a közönséget. Az egész album fő gondolata, hogy a művészet bármit jelenthet, nincs határok közé szorítva. Talán pont ez az elképzelés okozta az album bukását. Olyannyira új volt akkoriban az egész koncepció, hogy a nagyközönségnek nem igazán sikerült befogadnia az üzenetet. Sokan tartották teljesen randomnak és nem átgondoltnak, holott a művésznő nagyon is összetett dolgot alkotott meg.
Az ARTPOP 2013-ban nem találta meg a célközönségét, viszont több mint egy évtized után úgy tűnik, az embereknek egyre nagyobb az igénye az ilyen kísérleti alkotások iránt. A mainstreambe betörtek a hibrid műfajú zenék, amik mernek kísérletezni a hangzással, az elektronikus zene felhasználásával és a vizuális megjelenítéssel. Ezek fényében tehát nem tűnik elfogultságnak kijelenteni, hogy Lady Gaga tényleg megérezte, mire van szüksége a popzenének ahhoz, hogy újat tudjon mutatni, mostanra pedig már a közönség is megérett arra, hogy értékelni tudják az albumot.