Egy évvel ezelőtt tartottam életem első Alma-gyűlését. Nem volt előttem semmiféle „követendő példa”, így előtte egy délutánt arra szántam, hogy a (szándékosan erre a célra kijelölt) jegyzetfüzetem fölé görnyedjek, és úgy strukturáljam az új szerkesztőség munkáját, ahogyan én szeretném, ha egy főszerkesztő csinálná.
„Mutatkozzanak be, mondjanak vmi érdekeset magukról, írd fel, emlékezz rá – személyesebb kapcsolat” – szól az első tanácsom magam felé. „Havi kreatívírás-feladat” – szól a másik. És mivel mindenkinek megígértem, hogy én is minden gyűlésre cikkötletekkel fogok készülni, ezt is betartom. Négy oldalt jegyzetelek tele.
A gyűlésen főként megszeppent elsőévesek vannak, akik minden szavamat isszák. Azt hiszik, ha valaki, akkor én biztosan tapasztalt vagyok, és ezer éve így tartanak mítingeket az Almánál. Csak én tudom (meg talán egy-két ember), hogy ennél távolabb semmi sem áll a valóságtól. Egy óra elteltével elpirulok, és bevallom nekik: én még sosem voltam főszerkesztő, úgyhogy nyugodtan mondják meg, ha valami nem tetszik, vagy másképp csinálnák. Pár bátor ember azt mondja, nekik ez nagyon tetszik.
Egy évvel és több mint száz szerkesztett Alma-cikkel a hátam mögött még mindig így kezdem a gyűléseket: jól érzitek magatokat? Elégséges visszajelzéseket kaptok a szövegeitekre? Jó főszerkesztő vagyok? A különbség ma már csak annyi, hogy erre (már nem megszeppenve) bólogatnak, biztatnak, és izgatottan várják a havi kreatívírás-gyakorlatot.
Amíg azonban olvastok minket, bátorítjátok a szerkesztőség tagjait, mi adhatjuk a mindennapi teasüteményt a kávétok mellé egy-egy novella, vers vagy cikk formájában, addig valószínűleg teljesen mindegy, hogy jó főszerkesztő vagyok-e. Ami biztos: az almás teasütemény (a visszajelzések alapján) különlegesen finom, és boldogok a süteménykészítők. Tartsatok velünk a hideg hónapokban is!
Kövess minket
Minden jog fenntartva © 2022