Az első léptek után – „főszerkesztősködés” másfél hónap távlatából

Kicsivel több, mint egy hónapja vettem át az Alma gondozását. Ezalatt az idő alatt már lassacskán én is hozzászoktam ehhez a gondolathoz, bár bevallom, voltak pillanatok, amikor emlékeztetnem kellett magam rá, hogy ez bizony tényleg megtörtént, nem csak álmodtam. Bizonyos szemszögből ez a másfél hónap nem hosszú idő, viszont úgy érzem, már most rengeteg fontos dolgot tanultam. 

Eddig is tudtam, hogy csupa-csupa tehetséges emberrel dolgozom együtt, de most tudatosult bennem igazán, mennyi különböző érték lapul mindenkiben, ami az írásaikban is megmutatkozik. Az pedig, hogy megbíznak bennem annyira, hogy a kezembe helyezik az alkotásaikat, a legnagyobb megtiszteltetés, és persze egyben a legnagyobb felelősség is, ami eddig ért. Még mindig ijesztő néha ez a gondolat, de olyankor mindig eszembe jut, mennyire segítőkész emberek vesznek körül. Igazából csak ismételni tudom Zsófi, az elődöm (technikailag ő az „Almamama”) szavait: ők a kedvenc szerkesztőségem. Ugyan még mindig Almababaként szoktam hivatkozni magamra, de fokozatosan növök fel a feladathoz. 

Egy kissé talán érzelgősre sikeredett ez a cikk, de ilyen fagyos időben elkél a lélekmelengetés. Mi pedig állunk ez ügyben rendelkezésetekre: novellák, zenék, megemlékezések, na és persze ahogy közeledünk a decemberhez, a Mikulás is feltűnik majd nálunk egy-két írás erejéig. Tartsatok velünk továbbra is ezeken a ködös napokon! Az élet sodrása közepette hagyjatok egy kis időt, mikor egy pohár kávé, kakaó vagy tea mellett kényelembe helyezve magatokat szusszantok egyet. Ilyenkor bátran térjetek be az Alma virtuális oldalaira, és kapcsolódjatok ki az írásainkkal. 

Induljon tehát az újabb ciklus, kedvenc szerkesztőségemmel, kedvenc olvasóimmal!