Körbenézett. Egy anya, félig gyermekeihez fordulva, büszkén mutatott a porondon szintetizátorozó apjukra. Örömükhöz még az eszköz kábelét sem kellett a hosszabbítóba dugni. Az így kibővült társaság fülsértő dallamai tökéletesen illettek a cirkusz hangulatához.
Kiürült gyomra korgása is elkezdett igazodni ütemeikhez. Órájára pillantott. István már húsz perce elment a hot dogokért. Hajával zavartan játszva behunyta szemét, és gondolataiba merült. A ponyva alá befújt a szél. Kezét fázó combjára tette. Oda, ahol egy szeg lyukat szakított harisnyáján. Istvántól kapta még karácsonyra. Észre sem vette, hogy a válláról lecsúszott táskája. Gondolatai kezdetben csapongtak, majd végül rendeződtek. Kóbor üstökösként, spirálisan közelítettek egy ponthoz. A gyomra, a zene, a kiborult sörben ázó pattogatott kukorica szaga, saját, hideg bőrének érintése. S az egész közepén ez az egy. István. Nem bírta tovább. Szemei felpattantak, utoljára végignézett a lelátón, majd a kijáraton távozott, hogy megkeresse.
Az egyetlen, akit látott, egy biztonsági őr volt. Megközelítette. Látva nyíló-csukódó pilláit állva alvónak is tűnhetett volna. Érdeklődését Emese iránt zsírtól csillogó, lenőtt bajusza mozgása árulta el. Egyetlen reménye benne volt.
Odalépett hozzá. Három méterre állhatott tőle, de orrát így is megcsapta az olcsó sörrel keveredett izzadság szaga. Érezte, hogy kicsi, fekete szemei nem a tekintetét keresik. Inkább nem is akarta tudni… Erőt vett magán, megszólította a kajánul vigyorgó őrt. Fánkkal megtelt pofazacskói az értetlen bambaságot mutatták. Kiérezte szemei szájáéval vetekedő éhségét, ahogy pupillái kulcscsontja környékét vizslatták kíváncsian. Szóra kellett bírnia. Rászánta magát az üzletre, s görcsölő gyomrával dacolva kibújtatta bal vállát, de kezét remegő mellkasán hagyta. Újra megismételte kérdését.
– Nem láttam semmiféle Istvánt, kisasszony – mondta, az utolsó szó végét elnyújtva. – De lehet, hogy nincs is rá szükség – azzal húsos ujjaival bal csuklója után nyúlt.
Emese jobb kezével erőből a kézfejére csapott, körmével felsértette az őr bőrét, vérét kiserkentve. Sarkon fordult. Hatvan métert már megtehetett, de kezeivel még mindig eltakarta vállait. Visszanézett, hogy nem követi-e. Nem követte. Zaklatott léptekkel a parkoló felé indult, bár maga sem tudta miért.
A cirkusz zenekara a záródarabot játszotta. Gondolatai az utolsó tánc adagiojára újra elkezdtek kígyózni. Fázott, elfáradt, éhes volt. A szél keresztülfújt ruháján, harisnyája tovább bomlott. Végre otthon, a meleg házukban akart lenni, de legfőképp Istvánnal. A hideg, nyirkos, verejtékező bőr után szerette volna az Ő kezét érezni. A zene felerősödött.
Fejében ott ismétlődtek egymásra tolulva a felcsendült dallamok. A finálé elérkezett.
Autót halott, fejét ösztönösen felkapta. Ott ült István is, középen. Hátulról, az ablakon keresztül, fájdalmas mosolyával tekintett vissza rá. Mintha örökre búcsút intene.
Emesében már nem kavarogtak a gondolatok. A zene elhalkult. Fejében csak tompa zúgás maradt. Szeméből könny csordult, gyomra összeszorult, mellkasában sajgást érzett. Térdre esett.
A közönség tapsolt.
Kövess minket
Minden jog fenntartva © 2022