„Ami el tud romlani, az el is romlik” – csupán az nem mindegy, milyen hamar. Várni, tervezni valami elromlását, elavulását eléggé vészjóslóan hangzik. A mai kapitalista világban mégis számtalan cég, vállalat választja a tervezett elavulást (angolul: planned obsolescence) mint piaci stratégiát. Ez a sokáig összeesküvésként kezelt taktika tulajdonképpen annyit takar, hogy a cégek bizonyos termékei tervezetten mennek tönkre, tehát úgy vannak tervezve a fogyasztás növelése érdekében, hogy ne lehessen őket megjavítani mindenki számára elérhető eszközökkel, vagy ha esetleg meg is lehet javítani, akkor is olcsóbb legyen egy újat beszerezni. Tehát a tervezett elavulás fő célja a fogyasztás és vásárlóerő fenntartása.

Kiknek a „nagyszerű” elméjéből pattant ki?

A tervezett elavulás legkorábbi példája az úgynevezett Phoebus-kartellhez köthető. 1924-ben több nagy izzógyártó vállalat (például Philips, General Electric és Osram) megállapodott abban, hogy az izzók élettartamát körülbelül 1000 órára korlátozzák. Holott azelőtt a villanykörték élettartalma ennek több, mint a duplája volt. Sőt, a világ leghosszabb ideje folyamatosan világító izzója immár több mint 125 éve, 1901 óta ég megszakítás nélkül. Tehát már ekkor is volt lehetőség kitartóbb, jobb minőségű termékeket eladni, de azok nem hoztak volna elég profitot a vállalatoknak.

Maga a „planned obsolescence” kifejezés az 1930-as években terjedt el. A nagy gazdasági világválság idején egyes közgazdászok azt javasolták, hogy a termékek gyorsabb cseréje serkenthetné a gazdasági növekedést és a fogyasztást. A második világháború után pedig a tömegtermelés és a reklámipar fejlődésével a vállalatok egyre inkább arra törekedtek, hogy a fogyasztók rendszeresen új termékeket vásároljanak. Manapság a legtöbb vita az elektronikai eszközök, például a mobiltelefonok körül zajlik, főként arról, hogy a szoftveres támogatás megszűnése, az akkumulátorok korlátozott élettartama, vagy a javíthatóság hiánya hozzájárulhat a termékek idő előtti lecseréléséhez. 

Milyen lehet?

A tervezett elavulásnak több típusát is elkülönítik. Talán az egyik legáltalánosabban vett az úgynevezett műszaki (funkcionális) elavulás. Ez nagyon egyszerűen annyit takar, hogy az egyes termékek alkatrészei idő előtt fizikailag tönkremennek, és gyakran a javításuk is nehézkesnek bizonyul, ezért a vásárló inkább egy új termék mellett dönt. A szoftveres elavulás esetében megint a digitális eszközökhöz térek vissza. Itt szintén arról van szó, mikor egy eszköz már nem kap frissítéseket, vagy az új szoftverekkel nem kompatibilis és ezért cserélik le. Ezekkel szemben a pszichológiai elavulás során az adott termék még működőképes, de a divat, marketing vagy új funkciók hatására elavultnak érezhetjük, ezért egy újabb, modernebb változatra cseréljük. Ez leggyakrabban a ruhaipar esetében figyelhető meg. A gazdasági elavulás pedig egyszerűen annyit tesz, hogy a termék javításának költsége magasabb, mint egy új termék megvásárlása, így az ember logikusan inkább az új mellett dönt.

Félnünk kéne?

A tervezett elavulásnak számtalan negatív hatása lehet ránk és a környezetünkre is (pozitív hatása csak a vállalatokra van). Hiszen gyakrabban és több pénzzel tömjük meg a nagyvállalatok zsebeit, ezáltal a több szemét előalításban is „segítünk”. Nem mellékes, hogy minél több terméket kell előállítani, annál több energiát is pocsékolunk, és ebből nekünk semmi hasznunk sem lesz. Csupán belekerülünk egy gépezetbe, ahol a javítás helyett a csere válik általánossá, és mi mint fogyasztók kiszolgáltatottabbá válunk a gyártóknak.

Szerencsére már több kezdeményezés is született azért, hogy a termékeket tovább lehessen használni és egyszerűbb legyen a javításuk. Ilyen az úgynevezett „Javításhoz való jog”, ami kötelezi a gyártókat, hogy termékeiket javítaniuk kell, ha azok műszakilag javíthatók, ennek a javításnak pedig ésszerű időn belül és elfogadható áron kell történnie. Emellett segít abban, hogy a vásárlók könnyebben jussanak pótalkatrészekhez és több információkhoz a javítással kapcsolatban. 

Ne féljünk, legyünk tudatosak!

• Mérlegeljük az ár-érték arányt, a termék javíthatóságát, tehát, hogy van-e hozzá pótalkatrész, cserélhető-e az akkumulátor, könnyen szétszerelhető-e, mennyi ideig kap szoftverfrissítést stb. 

• Kihasználjuk a terméket addig, ameddig csak tudjuk. Tehát nem cseréljük le azonnal, hanem inkább megjavítatjuk. 

• Emellett karbantartjuk a használatai tárgyainkat, például tisztítjuk a porszívó szűrőit, vízkőtelenítjük a mosógépet. 

• Az elektronikus eszközök esetében pedig kíméljük az akksit, ne hagyjuk állandóan 100%-on, kerüljük a túlmelegedést, érdemes lehet az akkumulátorkímélő módok használata, illetve a megfelelő töltő kiválasztása. 

• Nem váltjuk szezononként a ruhatárunk!

• Vásároljuk használt, újrahasznosítható termékeket!