Péntek 13. után jön az igazi rémálom: Szombat 14.

A Szombat 14. egy 1981-es amerikai horrorvígjáték, amelynek főszereplői a való életben is házastárs Paula Prentiss és Richard Benjamin. A filmet Howard R. Cohen írta és rendezte, a producere pedig Julie Corman volt. Ez a tökéletlen, mégis pezsgő film Cohen első nagyjátékfilmes rendezése volt. A cím sugallata ellenére a film az 1930-as és 1940-es évek klasszikus horrorfilmjeit parodizálja, nem pedig a Péntek 13. filmsorozatot, vagy az 1980-as évekre jellemző slasher filmeket. 

Történetünk azzal indul, hogy két elképesztően teátrális vámpír, Waldemar (Jeffrey Tambor) és Yolanda (Nancy Lee Andrews) már nagyon régóta meg akar venni egy házat, de a Hyatt család elörökli az orruk elől. A hagyatéki eljárás során még az ügyvéd is inkább elpatkol, minthogy a ház átkáról beszéljen, de ez senkit se zavar. A család kutyusa, Rover látszólag a legokosabb a családban, hiszen ő azonnal lelép, amint megérkeznek a házhoz. Debbie, az idősebb gyermek is hamar kezdi észlelni a vészjósló jeleket. A polcokon lévő koponya nyilván kit érdekel, de azért le kell porolni. Találnak egy üzenetet, hogy véletlenül se nyissák ki a könyvet, persze a tíz éves fiuk, Billy pontosan ezután ki is nyitja. Ezzel szabadjára engedi a könyvben szereplő különféle szörnyeket. A szülők először látványosan nem akarják észrevenni a hátborzongató, természetfeletti lényeket (nyilván ez csak a paródia vonalat erősíti). Amíg az anya egy vámpírharapással lesz gazdagabb, addig a kisfiuk egymaga legyőz egy szörnyet a könyv segítségével, konkrétan kilöki vele az ablakon. Megtudjuk, hogy a vámpír barátunk már több mint 300 éve kutat a könyv után. Egyre több szörny szabadul el, és a legijesztőbb, hogy MÉG EL IS MOSOGATNAK. Anyuka nagyon odavan a házért, így egy partit szervez szombat 14-re. Az, hogy vajon sikerül-e a kis Billynek rájönni, hogyan is zárhatja vissza őket a könyvbe, vagy teljes káoszba taszítják a világot, vagy a vámpíroké lesz a világuralom kulcsa, kiderül, miután megnézted a filmet. Annyi biztos, hogy a „Kezek fel, rendőr vagyok” nem válik be. 

Ez az alkotás is hasonló jellegű, mint a Gyilkos paradicsomok támadása, amiről már olvashattatok tőlem recenziót. Azonban főként a történetvezetésben eltér, a Szombat 14. esetében nincsen rejtély, már az első perctől tudjuk mi történik, és szenvedve várjuk, mikor tűnik fel a főszereplőknek is, de látványos ignorálással nézünk szembe. Ez persze humorforrás és a figyelem fenntartását is szolgálná, de minél tovább húzódik, annál jobban elveszti a néző a fonalat. A film humora pont a kiszámíthatatlanságából, a szereplők irracionális reakcióiból és a néző teljes érthetetlenségéből fakad. A mindössze 76 perces alkotásban úgy zsúfolódik egymásra a párbeszédek sora, mintha a ház minden szegletét be akarnák tölteni velük. Természetesen a korabeli filmekre jellemző hangeffektek, zenei bejátszások sem maradhatnak el, hogy fokozzák a hangulatot.  Szerencsére a film nem erőltetni a komoly történetvezetést, és nem is akarja, hogy komolyan vegyék, hiszen egy paródia. Rengeteg korabeli vagy korábbi horrorfilmes utalást találhatunk benne, ilyen a Drakula-féle hipnózis, a fekete lagúna szörnyére hasonlító kádas rém, a tévében hallható narráció az Alkonyzónát játssza, illetve már maga a cím is egy utalás.  A filmhez 1988-ban folytatás is készült Szombat 14-én itt a világvége címmel, de erre talán a jövőbe visszatérünk.