Slovenská požičovňa filmov Bratislava uvádza: 1985-86, Pozsony madártávlatból, az első, amire felfigyelek, a Námestie slobody – akkor még Námestie Klementa Gottwalda. Csak pár napja sétáltam arra, a kávézó terasza tele, kutyasétáltatók szelik át a parkot, a felújítás óta újra ezüstösen szikrázó hársvirág (és nem tulipán vagy tavirózsa, ahogy én azt hittem) körül futkosnak a gyerekek, klórszagtól nehéz a levegő, mintha strandon lennénk. A szocialista építészetnek sok hasonló remekére bukkanhatunk Pozsonyban (talán csak meztelen lányos szökőkútból van több), de a Medikus-kert hattyú- és a Sad Janka Kráľa gerlepárja a hárssal ellentétben általában szárazon, szomjasan várakoznak jobb időkre. Vissza a filmkockához, amely a Szlovák Rádió összetéveszthetetlen piramis alakú épületét mutatja, aztán a várat meg az SNP hidat, de valójában nem erre kell elindulnunk, ha azt a szökőkutat keressük, ami nem annyira látványos, mint az itt felsorolt társai, de annál előkelőbb helyet foglal el a (cseh)szlovák filmtörténetben.
Nemožné dievča
Eleonóra Gašparová 1971-es ifjúsági regénye, a Fontána pre Zuzanu talán a legelső hosszabb lélegzetvételű szlovák könyv volt, amit elolvastam, Dušan Rapoš a forrásművet meglehetősen szabadon kezelő 1986-os adaptációja pedig az első (cseh)szlovák filmek között volt, amiket valaha láttam – megjegyzem, azóta is le vagyok maradva. A Fontána pre Zuzanu, legalábbis ha a Zuzka–Olino szerelmi szálra fókuszálunk, tulajdonképpen a csehszlovák Házibuli (La Boum), az első szerelem, vagy inkább szerelmek története, ahol a népszerű lány ujjai köré csavar minden fiút. Tizennégy-tizenöt éves koromban, a szereplőkkel egyidősen rám viszont sokkal inkább Zuzka húgának, Majának a története gyakorolt hatást, hiszen a magam módján én is a nemožné dievča (ami a not like other girls domesztikált változata) korszakomat éltem.
A mostani újranézéskor is végigénekeltem, vagy inkább végigsírtam a Nemožná című dalt, a különbség talán csak az, hogy így felnőttkoromra a Zuzka iránti irigységem elpárolgott, és megértettem, hogy ő is éppen annyira sérülékeny, mint a strébernek és különcnek bélyegzett Maja, a legjobb barátnőjéről, Beláról nem is beszélve, aki tizenöt évesként felnőtt férfiakkal bonyolódik kapcsolatba. Egészen különböző módokon, de mindhárom szereplő útját a megfelelési kényszer és a folyamatos visszaigazolás igénye uralja. A Fontánától tehát nem idegen a fiatal lányokra nehezedő nyomás empatikus ábrázolása, ezzel párhuzamosan viszont a filmnek van egy furcsa erotikus színezete is, Zuzkát és Belát többször látjuk meztelen felsőtesttel, mint bármelyik felnőtt férfiszereplőt…
Povedia to za nás gitary a piesne
Azt kell mondanom, a Fontána pre Zuzanu enyhén egy lázálomra hajaz, a slice of life anekdotafüzér, mainstream tinivígjáték-musical, és a kísérletezgető művészfilm határán egyensúlyozik. Kicsit olyan, mintha leforgattak volna minden egyes dalhoz egy videóklipet, ezeket szétdarabolták volna, és véletlenszerű sorrendben összevágták volna, úgy, hogy egy dalból minden egyes alkalommal maximum egy félperces töredéket kapjunk. Könnyen meglehet, hogy valóban így történt, akárhogyis, a Fontána pre Zuzanu a sikerét mindenképpen a soundtracknek köszönheti, amely Boris Filan lírai dalszövegvilágának és a kor pop-rock szcénájának különös fúziója. A zenét az Elán oszlopos tagja, Vašo Patejdl szerezte, a dalokat többek között ő maga, zenésztársa, Jožo Ráž, Oľga Záblacká, illetve Robo Grigorov éneklik, a színészek csak tátognak. Grigorov alakítja egyébként Bela jóval idősebb motoros barátját, aki végig nem szól egy szót sem, csak mindig nagyon szúrósan néz. A csatlósai is hasonlóan teszik, mert hát mégis mi mást csinálna valaki, akin fekete bőrkabát meg szemfesték van? Ezek a démoni pankáčok, Sodoma, Gomora, ahogy a minden lében kanál szomszéd bácsi morogja.
A szerelem szökőkútja
A másik ok, amiért még mindig ennyire közkedvelt a Fontána pre Zuzanu, az mindenképpen a nosztalgikus hangulat, amelyhez persze jelentősen hozzájárul a zene is. A film szerelmeslevél a nyolcvanas évek lakótelepkultúrájához, mikor a gyerekek a nyári szünetben gyakorlatilag a közös udvaron meg az utcán éltek, és a szülők az ablakon dobálták ki a pénzt vagy a kulcsot. „Panely a plienky, z topoľov zasneží, na sídlisku sa dá iba s láskou prežit” (panelek és pelenkák, a nyárfákról hó hullik, a lakótelepen csak szerelemmel lehet túlélni), hangzik a Prvá láska című dal egy sora, amiből én anno azt a következtetést vontam le, hogy hú, hát akkor igazi büntetés lehet itt lakni. Végeláthatatlan betondzsungelre számítottam valahol az Isten háta mögött, ehhez képest a forgatási helyszín Ružinovnak a legrégebbi, a belvároshoz nagyon közel eső részén található, ahol még nem is annyira a činžákok, panelek, hanem inkább a téglából épült bérházak dominálnak. A filmben teljesen kopár belső udvart most fák árnyékolják, és sokkal kisebbnek is tűnik, talán azért, mert egy részét elfoglalja a modern játszótér és focipálya. Ennek a mikrouniverzumnak viszont továbbra is a szökőkút a középpontja, amelyet kimondottan a filmhez tervezett Miloš Kalina építész. Nem tudom, vajon most is olyan élénk-e itt a társasági élet, mint annak idején, mindenesetre éppen szülinapi buli zajlott, mikor arra jártam, gyerekek vették körül a szökőkutat, lógatták bele kezüket-lábukat, és közben gyanakodva méregettek engem, a turistát. Leküzdöttem valahogy a szégyenlősségem, és lefotóztam a térkőbe ágyazott csillagot is, amelyen ez áll: Fontána lásky. A kút 2008 óta újra vígan csobog, csak az a kérdés, hogy még mindig a szerelem hajtja-e.
– Keď prší, ako keby tá fontána striekala (Amikor esik, olyan, mintha a szökőkút csörgedezne) – suttogja Zuzka ábrándos tekintettel. Olino szemében megcsillan valami, meg aztán az apjáéban is, aki hosszú idő után józan állapotában beszél a fiával. Akkor, a 60-as években, mikor megindult a nagy lakótelepépítés, még minden más volt, büszkén magyarázza, hogy az ő ötlete volt, hogy a víz lépcsőzetesen, három szinten törjön elő a középen álló oszlopból. A szerelem átszakít minden gátat, még a berozsdásodott vízvezetékrendszer sem szabhat neki akadályt, száll Zuzka haja (strašne dobré vlasy), vízcseppek a kamera lencséjén, a szakadó esőben való csókolózás után (amit a fiatalok ugyebár egyébként is majdnem abszolváltak), csak a szökőkútban csókolózás ikonikusabb. Eszembe jut a Neveletlen hercegnő második része, ahol a frissen eljegyzett Mia az ügyeletes bad boyjal köt ki a szökőkútban egy váratlan csók után, sőt, az ős enemies to lovers sztori, a Sok hűhó semmiért 1993-mas adaptációja is, amelyben Benedick (Kenneth Branagh) eufórikus táncot lejt a gyönyörű reneszánsz kert kútjában, miután érzései viszonzásra találnak.
Egy (másik) városi tündérmese
Ami a Fontána pre Zuzanut mint egészet illeti, a mostani újranézéskor nemcsak a Házibuli ugrott be róla, hanem az 1996-os Csodálatos dolog (Beautiful Thing) is, amely Jonathan Harvey azonos című színdarabja alapján készült. Ez a film szintén a 60-as évekbeli brutalista építészet díszletei között játszódó felnövéstörténet, „an urbal fairytale” (egy városi tündérmese), ahogy azt az eredeti poszter hirdeti. Szökőkút az nincsen, de a víztömeg elő-előbukkan a hatalmas betontömbök mögül, elvégre London Thamesmead lakónegyedében járunk egy különösen forró nyáron. A film középpontjában két munkásosztálybeli tinédzser srác, Jamie és a Ste áll, akik a szexuális orientációjukkal és egymás iránti érzéseikkel küzdenek, majd békélnek meg, mindezt Cass Elliot és válogatott musicalklasszikusok dallamaira. Szóval, ha ebben a júniusi hónapban a Fontána pre Zuzanu mellett vagy helyett, akár a brit tinik újabb generációjára, a Heartstopper Foreverre várva egy szívmelengető queer dramedyre vágysz, nagy szeretettel ajánlom a Beautiful Thinget. Azt pedig döntse el mindenki saját maga számára, hogy a lakótelepen csak szerelemmel lehet-e túlélni…
Kövess minket
Minden jog fenntartva © 2022