Kutya csillagkép: a költői túlélési útikalauz

Biztosan sokakban még frissen él a legutóbbi világjárvány időszaka. Olyan, mintha tegnap lett volna, pedig már lassan 10 éve. Akkoriban talán nem csak bennem merült fel a gondolat, hogy mi lenne, ha… Ha mondjuk a covid kiirtaná az emberiség 95%-át, és a betegség túlélőinek az életben maradásért kéne küzdeniük. Peter Heller 2012-ben megjelent regénye, a Kutya csillagkép pont egy ilyen szituációt vett papírra. Igaz, itt még nincs covid, de egy ismeretlen influenzajárvány így is majdnem teljesen kipusztítja az emberiséget.  

Ez volt Heller első regénye, de előtte is számos írása látott napvilágot, főként természetvédelmi és természetjárási témában. A természettel való kapcsolatának hatása a Kutya csillagképen is visszaköszön. Hiszen a történet főszereplője, a 40 éves Hig is rendszeresen elvonul a hegyekbe vadászni, horgászni kutyájával, Jasperrel. Hig azon szerencsések közé tartozik, akik túlélték a járványt. Denverben egy elhagyatott reptéren talált menedéket, ahol hozzácsapódott Bangley, egy idősebb fegyverőrült fazon. Legnagyobb előnyük ebben a szituációban Bestia, Hig 1956-os Cessna repülője, amivel naponta pásztázza végig a területet. Rajtuk kívül a közelben vérbeteg mennonita családok élnek, akiknek rendszeresen visz ellátmányt. Sok túlélő próbál betörni a reptérre, de hullaként vagy – ami talán még rosszabb – kutyakajaként végzik. Hig főként csak túlél, eszik, alszik, földet művel.  A repülés és vadászat, halászat azok, amik visszarepítik a normálisnak hitt életbe, aminek már nyoma sincs. Hig egy repülése során egy váratlan rádióadást fog Grand Junctionból. Ez elindít benne valamit. Mindenképpen utána akar járni, de a biztonságos közeget nem egyszerű otthagyni. Azonban egy váratlan tragédia utazásra készteti. 

A Kutya csillagképet a világ egyik legköltőibb túlélési útikalauzának titulálták, amely tökéletesen jellemzi a könyvben megjelenő, enyhén lírai elbeszélést. Ezt a narrációs stílust erősíti az is, hogy Hig meséli el a történetet, és mint kiderül, elég erős költői hajlamai vannak, egy verses kötete is megjelent anno. Itt élnék a lehetőséggel, hogy egy művészi leírást idézzek Higtől: „…darabjaimra hulltam. Egyenként. Darabjaim ellebegtek, mintha pályára álltak volna körülöttem. Mintha hasadó galaxis lennék. Rendkívül lassított mozgású megsemmisülés…”

A szerző első regénye idén egy filmadaptációt is kapott, méghozzá nem akárki, Ridley Scott rendezésében. Neki köszönhetünk olyan ikonikus alkotásokat, mint a Gladiátor, a Mentőexpediíció és több Alien filmet is. Pontosan egy ilyesfajta rendezői portfólió és a könyv nagyszerűsége miatt nagyobb elvárásokkal ültem le a mozivászon elé. 

Ami már elsőre szemet szúr, hogy könyv alapján Higet, a főszereplőt teljesen máshogy képzeltem el, mint a film adaptációban játszó Jacob Elordit. Ez csak afféle szubjektív kitekintés, de tény, hogy a színész jóval fiatalabb a karakternél, és ez látszott is. A könyv erőssége a már említett költői leírásokból fakadt, amelyet természetesen a film nem tud visszaadni. De ezt nem is várhatjuk el tőle, hiszen más típusú művészeti alkotásokról beszélünk. A filmben gyönyörűek a hegyek, a látvány, de nem kap akkora hangsúlyt, mint a nyomtatott verzióban. Ami nagyobb eltérés, de természetes egy adaptációnál, hogy míg a könyvben Hig narrálja az eseményeket és egy kicsit szubjektív képet kapunk, addig a filmben külső, objektívabb szemszögből figyelünk. Ami már jobban zavaró, hogy Hig karaktere nemcsak külsőleg sokkal gyerekesebb a filmben, hanem viselkedésben is. Fejetlen, kevésbé gondolja át a tetteit. Ugyan a könyvben is vannak logikátlanabb döntései, de mivel a film a belső vívódásait, gondolatait nem igazán adja vissza, ezért itt sokkal zavaróbb. Háttérbe szorul Japser, a kutya is, aki a könyv kulcsfigurája. Ő Hig utolsó kapcsolata az elvesztett múlttal.

Ami még hatalmas hiányosság, hogy kimaradtak a horgászós, vadászós részek, amik kulcsfontosságúak a könyvben, a karakter jellemében és a sztoriban is. Persze a sztori sem éppen egyezik a könyvével, sőt…sajnos azt mondanám, hogy teljesen megváltozik. A későbbi karakterek motivációi és az őket kisérő események is majdnem teljesen eltérnek a könyvétől. Azonban itt már átmennék a spoilerveszélyt jelző táblán, amin nem szeretnék. Az első egy óra után még mindig nem tudjuk pontosan, miért is olyan a világ amilyen. Csak szállunk a légáramlattal és próbáljuk megfejteni, mi történt. Ki is ez a fazon, akinek a kalandjába csöppentünk? 

Ha elvonatkoztatunk a könyvtől, ami rettentően nehéz, ha azt nyakaltuk be elsőnek, akkor egy érdekes dramaturgiával rendelkező, szép tájakon játszódó kalandfilmecskét kapunk. Viszont érződik valami hiány, ami talán az adaptációk egyik átka lehet. Természetesen nem várható el egy adaptációtól, hogy egy az egyben ugyanolyan legyen, mint a könyv, viszont sokkal jobbat tett volna a filmnek, ha könyvhűbb. Nem csupán azért, mert azt adaptálja, hanem mert indokoltabbak, kidogozottabbak lennének a film egyes elemei. A könyv világépítése sokkal reálisabb.  Úgy vélem, hogy valósághűbben ábrázolja egy ilyen szituációban lévő emberek döntéseit, cselekedeteit és azt, hogyan alkalmazkodnak. A film ezzel szemben teljesen más irányt vesz. Sokkal fantáziadúsabbá válik, és az akciódús jelenetek sokasága próbálja fenntartani a néző figyelmét. A történet is inkább afféle posztcovidos zombifilmhez hasonlóvá válik. Az elcsépeltség, az "ezt már valahol láttam" érzését kelti. 

Ha nem olvastam volna a könyvet, talán nyugodt szívvel ajánlanám a filmet, de így csak annyit tudnék tanácsolni, hogy ha megtetszett a sztori, inkább a könyvesboltban lessétek meg, ne a mozivásznon. Pozitív zárógondolatként megint csak a könyvből idéznék:

„Mindenféle feladatra tenyésztenek kutyát, még arra is, hogy búvármerüléssel fogjanak halat; miért nem tenyésztenek olyan kutyát is, amely hosszabb ideig él, annyi ideig, mint az ember?”