A Diákhálózat hozzájárulását kéri adatainak a következő célokra történő felhasználásához:

Az Ön személyes adatait feldolgozzuk, és az eszközéről származó információkat (cookie-kat, egyedi azonosítókat és egyéb eszközadatokat) tárolhatunk, felhasználhatunk az oldal stabilitásának érdekében és megoszthatunk harmadik féltől származő szoftverekkel. Amennyiben ön nem szeretné, hogy az adatait bárkivel is megosszuk, kérem ellenőrize ezen ablak beállításait.

Technikai sütik

Ezek a sütik az oldal megfelelő működéséhez szükségesek, nem tartalmaznak személyes információt

Statisztikát kiszolgáló sütik

Szolgáltatásaink fejlesztése érdekében a Google Analytics szolgáltatást használjuk, amely névtelen információkat küld az Ön látogatásáról, valamint összesített adatokat gyűjt a látogatói szokásokról, amelynek köszönhetően szolgáltatásainkat napi szinten fejlesztjük.

Sütik kezelése Elutasít Elfogadom az ajánlott süti-beállításokat

„Akik egykor minden örömükben és bánatukban osztoztak egymással, ma onnan folytatják a beszélgetést, ahol huszonöt éve abbahagyták.”

Párhuzamos beszélgetések folynak a szalámi, lágytojás, szilvalekvár és friss kenyér fölött:

(férfi1) - én minősítem a fajtákat, a névadás a nemesítő dolga

(nő1) - igen, hogy hát az ura otthagyta, gondold el, két gyerekkel

(férfi2) - ühüm, szóval te vagy az ítélőbíró

(nő2) - ne beszélj… ez borzasztó

(férfi1) - hehe, hát igen, így is lehet mondani

(nő2) - hát, Idám, nem is ez volt az első, nem is ez lesz az utolsó ilyen eset.

Idegen hangzású nevek, személyiségdarabok, életek, kapcsolatok sajátos és kibogozhatatlan keveréke imbolyog az asztal fölött, beszivárog a fülekbe, kúszik az ajtó- és ablakréseken át ki a kertbe, jóformán megrágatlanul.

A két férfi és a két asszony egykor kollégák voltak. Boldogabbnál boldogabb fiatal férfi- és nőtársak, fiatal házasok és fiatal szülők. Sorsuk összekovácsolta őket: az áramkimaradások, a kádba fagyott víz, az éhínség a Ceausescu rendszerben két-két kisgyerekkel, a livádai kutatóintézet adta viszonylagos anyagi és szociális biztonság. Akik egykor minden örömükben és bánatukban osztoztak egymással, ma onnan folytatják a beszélgetést, ahol huszonöt éve abbahagyták. Ezen az estén viszont már a keserű asszony és az elnyomott férj talál egymásra bennük.

Én amióta férjhez jöttem ide, beleroskadtam… – fakadt ki Margit. – Én nem szeretem az állatokat. – (A majorságban három kutya, negyven baromfi és két tehén él. A kert, amit teljes egészében az asszony művel, durván nyolcszáz négyzetméter. A férj hivatalnok, földügyeket intéz.) – Én nem ebben nőttem, én szerettem munkába járni. De így, nyugdíjban… egész nap lenn a kertben, alig beszélek emberekkel, dolgozok, mint egy állat. – Ida megértően helyesel, és saját narrációjával kommentálja. A férfiak beszélgetése a gabonanemesítésről a politikára terelődik.

Mi, a gyerekek közül ketten, meg hallgatunk, és néha kortyolunk a gyógyteánkból, amibe nem került citrom. A citrom három reggeli óta egy kis, virágos porcelántányéron kövérlik sárgán a maga néma méltóságában. És tudomást sem vesz rólunk

***

2019, Kőszegremete (Románia)

Lemons 1929 jpg Large