„Akik egykor minden örömükben és bánatukban osztoztak egymással, ma onnan folytatják a beszélgetést, ahol huszonöt éve abbahagyták.”
Párhuzamos beszélgetések folynak a szalámi, lágytojás, szilvalekvár és friss kenyér fölött:
(férfi1) - én minősítem a fajtákat, a névadás a nemesítő dolga
(nő1) - igen, hogy hát az ura otthagyta, gondold el, két gyerekkel
(férfi2) - ühüm, szóval te vagy az ítélőbíró
(nő2) - ne beszélj… ez borzasztó
(férfi1) - hehe, hát igen, így is lehet mondani
(nő2) - hát, Idám, nem is ez volt az első, nem is ez lesz az utolsó ilyen eset.
Idegen hangzású nevek, személyiségdarabok, életek, kapcsolatok sajátos és kibogozhatatlan keveréke imbolyog az asztal fölött, beszivárog a fülekbe, kúszik az ajtó- és ablakréseken át ki a kertbe, jóformán megrágatlanul.
A két férfi és a két asszony egykor kollégák voltak. Boldogabbnál boldogabb fiatal férfi- és nőtársak, fiatal házasok és fiatal szülők. Sorsuk összekovácsolta őket: az áramkimaradások, a kádba fagyott víz, az éhínség a Ceausescu rendszerben két-két kisgyerekkel, a livádai kutatóintézet adta viszonylagos anyagi és szociális biztonság. Akik egykor minden örömükben és bánatukban osztoztak egymással, ma onnan folytatják a beszélgetést, ahol huszonöt éve abbahagyták. Ezen az estén viszont már a keserű asszony és az elnyomott férj talál egymásra bennük.
– Én amióta férjhez jöttem ide, beleroskadtam… – fakadt ki Margit. – Én nem szeretem az állatokat. – (A majorságban három kutya, negyven baromfi és két tehén él. A kert, amit teljes egészében az asszony művel, durván nyolcszáz négyzetméter. A férj hivatalnok, földügyeket intéz.) – Én nem ebben nőttem, én szerettem munkába járni. De így, nyugdíjban… egész nap lenn a kertben, alig beszélek emberekkel, dolgozok, mint egy állat. – Ida megértően helyesel, és saját narrációjával kommentálja. A férfiak beszélgetése a gabonanemesítésről a politikára terelődik.
Mi, a gyerekek közül ketten, meg hallgatunk, és néha kortyolunk a gyógyteánkból, amibe nem került citrom. A citrom három reggeli óta egy kis, virágos porcelántányéron kövérlik sárgán a maga néma méltóságában. És tudomást sem vesz rólunk
***
2019, Kőszegremete (Románia)