(1998 – )

az elhalálozás dátuma még ismeretlen.
akkor nem is igazi költő.
milyen könnyű kiszámolni az életkorát,
csak hozzá kell adni kettőt az idei dátumhoz:
húsz meg kettő az annyi, mint huszonkettő.
hm, ahhoz, hogy írjon, mondjuk elég fiatal,
viszont ha belegondolunk,
már leélte élete egynegyedét
-és akkor nagyon magas életkort jósolunk neki (nyolcvannyolc évet)-
annyit nem biztos, hogy élni fog.
kellemetlen, hogy az ember úgy éli le élete első ötödét, hogy nincs tisztában az idő múlásának jelentőségével.
illetve dehogy nincs, tudja, hogy akkor jön apa, amikor a kismutató a hatosra ér,
és a szülinapjáig annyit kell aludni, amennyi a lábujjak száma mínusz három,
de ha tudná, mit jelent, hogy fogy a lába alól a talaj, hogy a sejtjei folyamatosan öregszenek, hogy ketyeg a biológiai óra, és senki nem tudja pontosan, mikor szűnik meg az örökösnek tűnő ketyegés, tik-tak, tik-tak, de mikor jön a bumm.
ha tudná, milyen nehéz egyről a kettőre jutni, és mennyi évet szalaszt el tétlenül,
talán már ötévesen építené a karriert,
és tízévesen választaná a párt meg a pártot,
tizenötkor pedig alapulna a család,
így még élne, mikor letelne a negyven év kötelező robot,
és élvezhetné vérnyomáscsökkentő és csökkentett szénhidráttartalmú kenyér nélkül a nyugdíjas éveket –
még szerencse, hogy a számok csak a felnőtteket érdeklik.
és hogy a gyerekek nem törődnek a jövővel.
a jelenben élnek.
aztán az idő telik, és felnőnek,
aztán az idő még mindig telik, és épül a karrier, ketyeg az óra, alakul a család, csicsijja babája, ketyeg az óra, életközepi válság megvolt, kapuzárás, pipa, tiki-taki, fut, robog a kicsi kocsi, rajta ül a haragosi, de már inkább fekszik.
aztán kap egy újabb négyjegyű számot a kötőjel mögé.
és már igazi költő lesz.