Versválogatás VI.

Emberi játszmák

Érintésekkel tartozva egymásnak
egy egységgel kevesebbet kaptam
Nem segít rajtam az alázat
szárazságot érzek a gerincagyamban

(Ki?)látástalan

Egy forrás mellett ülünk, tanítod nekem, hány életet jelent egyetlen csobbanás
Lehet, hogy a távolba nézni mindenütt ugyanazt jelenti, mindenkinek könnyebb lenne, hisz úgysem látunk el addig
Valahogy sikerült két jégkorszak közti felmelegedésben összefagynunk
Már mindenki életkorát megtanulom csobogásban, és akkor jövök rá a madarakra
Rájuk nem vonatkozik semmi, tudják, hogy a távol mindenhol mást jelent

Engem

Lehetnék én számodra egyedül
hogy tényleg csak neked látszódjak
Lehetnék úgy, hogy létem beterül
elképzeléseidnek, lényem meg álmodnak.

Döntéseidre rossz szavam nem
mindig helyeslésem lenne
Így is alkotnál meg engem
hisz máshogy nem is menne.

És bár lehet tökéletes
amit úgy akarunk látni
Személyem itt esetleg képletes
hisz ilyen lehet bárki.

Szinkron

A megvilágításból is látszik néha, mit mihez kötnél, furcsa ez a magától értetődő együttjárás
Egy kort is színekbe zárhatsz
Ezért volt furcsa azokat az egyértelműen stúdióban felvett hangokat hallani a horgolt terítő alatt szemcsés tévéből
Valakik, akiket sajátodnak hittél, és a valóságban soha nem beszéltetek egy nyelvet, mégis közelebbnek érzed a gyanúsan tiszta stúdiószavaknál
Talán a hangunk nem illeszkedett a kontextusba, vagy csak nem ezt képzeltük el egy szemcsés képernyő zúgása mögött