Versválogatás II.

Zörgölődő szekér

Sötét esti úton zörgölődik egy szekér.
Kereke a köveket lassan koptatja,
Hangja tompa, mégis messzire elér.

Messzire ellát pislákoló lámpásának fénye,
Távoli hegyeket, városokat, falvakat,
Célját mégsem látja, mert még messze van tőle.

Kavicsok pattognak fel-le falábai alatt,
Egészen a tücskök zenekaráig repülnek,
És az esti szimfóniához egy kis fűszert adnak.
Ebből mégsem hallanak semmit, akik bent ülnek,

Holdvilágtól tengerszínen csillogó arcukon
A „Mikor leszünk már ott?” olvasható csak,
S mikor a csillagok táncot járnának kabinjukon,
Megtörlik szemüket, s átfordulnak a másik irányba.

2021.11.01.

Egy száz év

Romokkal borított utcákon baktatok,
Melyek az élet szilánkjaiból állnak,
Elfelejteni már száz éve nem tudlak.
Emlékeimben téged mindennap látlak.

Száz év alatt már ezer csillag elmúlott,
Országok buktak el, és dőltek le várak,
Múltak el telek, és jöttek el új nyarak,
Bennem küzdöttek érted hatalmas hadak.

Száz éve háború kezdődött testemben,
Remények dőltek össze, s hamar lezajlott.
Utcák romjai közt ki sétált, láthatott,
A Múlt meghalt, mindkét kezem vértől áztatott.

2021 januárja

Szellemnyi serkenet

Csak egy perc, egy pillanat volt,
Mely lángoló szív-szenvedést olt,
Te voltál az a pillanat,
Eljöttél, s elhittem, velem is maradt.

Boldogság volt minden pillanat,
Egyik után már vártam a másikat,
Mert mikor Te mellettem aludtál,
Lelkemben nyugalmat okoztál.

De egy pillanat nem tarthat örökké,
Eltel, eltűnik, vissza nem jön többé,
S az a sok boldogság, mit okozott,
Régi, távoli rossz álommá változott.

Mert bármennyire szép napok jöhetnek,
Én téged el nem felejthetlek.
Bármennyire szép pillanat volt,
Az életemben az már csak egy szomorú folt,
Mely beszennyezi a boldog jövőképemet,
Mivel a múltra tereli a figyelmemet.

Egy elmúlt nyári emlék vagy már,
Megtörténtél, s emlékeimben megmaradtál,
DE elteltél, eltűntél, vissza csak néha jöttél,
A téli befagyott, rideg tóba löktél,
S nem tehetek már érted semmit,
Eggyé lettem a tóval, szívem befagyott,
A következő nyárig befagyott maradok,
Valószínű, hogy fájdalmam addig nem találkozik majd jóval.
S mint egy megdermedt, leszek semennyi szóval.

2020. 01.21.

Naplemente

Nap felkeltével reménnyel telsz meg,
Mert ráébredsz, új utat tehetsz meg,
Melynek végén várhat a sötétség,
Talán beláthatatlan sok szépség.

Hogy este ne láthass naplementét,
Fölöslegesen ragadsz itt pengét,
Szükségtelenül is reménykedhetsz,
De azzal itt Dunát nem rekeszthetsz,

Mert majd jön egyszer az a szökőár,
Mikor épp tested nem borítja sár,
Újra visszakényszerít téged abba,
Honnan hiszed, nem állsz többé talpra.

Mégis kimászol később belőle,
És elhiszed, van lelkednek őre,
Melyre majd, ha kell, akkor számíthatsz,
Mégis hidd el, bármikor elbukhatsz.

Bízva véd szellemedben nekivágsz,
És azt gondolod, hogy magasban szállsz,
De végén rájössz, utadban csak gyász,
Elpucolsz rettegve, hogy levadász.

Futhatsz hétvilágon át, akkor is,
Jön, keres és majd rád talál úgy is,
Mint utolsó napsütötte helyre,
A naplementének sötét csendje.

A naplementével reményt vesztesz,
Bármit teszel, eszedben a vég lesz,
Mely naplementékkel közeledik,
És egyre jobban csak nehezedik.

2018.12.13.

Távozz

Távozz, s ne térj soha vissza,
Inkább múlt a jövőt nyissa!
Távozz, túlzó Szomorúság,
Minden perced nyomorúság!
Távozz, állandósult Magány,
Léted mindenkinek talány!
Távozz, örök Rosszakarás,
Fölös minden látogatás!
Távozz, bizonytalan Kétely,
Engem jövődbe ne képzelj!
Távozz, s ne térj soha vissza,
Inkább múlt a jövőt nyissa!

Távozz, s ne térj soha vissza,
Inkább múlt a jövőt nyissa!
Távozz, végtelen Bezártság,
A most miattad sivárság!
Távozz, méltatlan Gyűlölet,
Ez, ki holtakat gyűjtöget!
Távozz, zavaros Szerelem,
Ki hiszi, csak ez kell nekem!
Távozz, vérszomjas Szörnyeteg!
Múlt, jelen, jövő. Mind félszeg!
Távozz, s ne térj soha vissza,
Inkább múlt a jövőt nyissa!

2021.02.11.