„A zsebében keresi, melyik színnel fizethetne a semmiért, neki nincs meg mind,
Öt, nekem mind megvan, s mégis nehezen döntök,”
A
balra a mellettem lévő
fülkében
egy 36-os gyűlöleletet próbálnak fel épp,
40-es
kellene neki, de inkább belepasszírozva büszkén
pózol, pedig begombolni is nehezen,
Nem
akar kiesni a szerepből, evidens,
Akit
nem válogatnak be az életbe,
hová
jut?
S ott játszhat tovább?
Ha
színház az egész
világ, én
az összes színt akarom,
Honnan
tudhatnám
előre,
melyik állna jól?
Nem,
köszönöm, nem kérek
segítséget!
Miért
hiszi minden bolti eladó, hogy jobban tudja nekem a vidámság vagy
egy lezser 42-es gorombaság állna jól?
Én
akarok dönteni!
Egy,
megérett
a szépség,
Kettő,
a bal oldalamnak ma jól állna egy kis a
fasznak van kedve ma beszélgetni
veled
smink,
A
jobb vállamra meg feltetoválhatnám, hogy I
love pink,
Illene
ahhoz a lábamhoz, amelyikkel ma felkeltem,
Zsibbadt
nagyon, vannak napok, amikor nehezen lépek
bele a szívfájdalmamba,
De
mindig elő
van
készítve
az ágyam mellé,
levetkőzöm a depresszióm s felöltöm a kivasalt önbizalmam, ez
alatt az sem ismerne fel, akivel egy évig
egy csónakban,
Három,
ő
lett volna a párom, de hát ő nem szerette pinket,
Négy,
amikor azt mondták nekem, hogy csak önmagad légy,
nem tudtam eldönteni a tükörben
állva
meztelen, hogy melyik színre gondoltak,
Mindet
akarom, minden nap más árnyalatban, amelyikben könnyebb elhinnem,
hogy mások is elhisznek,
na,
azt szépen
magamra akasztom,
A
tőlem jobbra lévő
fülkében
már
összekuporodva sír egy férfi,
mert nem tudja, egy csokor őszinte sírással vagy egy doboz
mosollyal engesztelhetné
ki
a párját, de ugye a fiúk nem sírnak,
Ha
kilép,
az összes társadalmi elvárást kínálgatja neki az eladó néni,
de ő mindegyiknél
csak kipislogja a tegnapi haragot,
A
zsebében
keresi, melyik színnel fizethetne a semmiért,
neki nincs meg mind,
Öt,
nekem mind megvan, s mégis
nehezen döntök,
Felpróbálok
egy kis kék
fodros önteltséget,
Ha
ma ebben élek,
lehet, kevésbé
törnek
meg az emlékek
percről
percre,
Én
akarok dönteni!
Hat,
azt hiszem. engem leginkább a zöld ambícióm mozgat, hogy lenni
akarok valaki, hogy emlékezzenek
rám és
ne vesszek el azokkal, akik megkapaszkodtak abban, hogy lehetett
volna valami,
Ehhez
illene a barátságos
shortom,
Ha
hazaértem
magamhoz, előkeresem a szekrényem
kedvezőbb pitvarából,
Ha
az van rajtam, kevésbé
fáznak
az érzelmek,
könnyebben ismerlek meg többek között
téged,
aki most is az álarcod
mögött
hallgatsz, minek is beszélnél,
mikor helyetted ordítanak a színek, érdekelne,
hogy melyikben tudtad megszeretni saját magad,
Hét,
csak most veszem észre,
hogy a gonosz harisnyám kb. a második sornál repedhetett szét,
így kivillan a célorientáltságom,
már csak ez kellett ide, hogy meglássák, valamerre én
is haladok,
Ez
már túl őszinte, majd kifésülöm
a hiszékenységemet,
s akkor megint egyenesben vagyunk,
Nyolc,
jobb, ha tőlem tudod meg, és
nem valami idegentől, hogy attól hogy napszemüveget viselsz, még
észreveszi
mindenki, mekkora döntésképtelenséget
hordasz,
Ezeket
csak a prémium
színek takarnák el, tudod, az a nehéz
ebben, hogy senki nem tudja, honnan szerezheted meg,
Egész
életedben
csak felpróbálod azt az érzelmet,
ami szembejön, másoktól átveszed a sérelmeket,
s így keverednek a pigmentek,
Játszol,
mint mindenki, s talán azt viseled, aminek mások a leginkább
képzelnek,
mert ha megdicsérik,
az volt a tuti befutó,
Kilenc,
én
akarok lenni az ezerszínű különc,
De
úgy,
hogy magamat látom ilyennek,
A
tükörben
állok
még
mindig,
A
boltos eladó
néninél
már
a 42-esért
fizetnek, ő elhitte
magának,
Hisz
végsősoron
ez lenne a lényeg,
nem?
Tíz,
egy pántos felüleletesség,
Azt
mondja meg már valaki, hogy a meztelen valóság szerepére
hol jelentkezhetnék?