Műhanyag

Műanyag, fém, papír, üveg,
Papír, fém, papír,
Üveg, üveg,
Műhanyag ember, papírházak,
Papírotthonok és fémkerítéssel körbeszegelt tájak,
Mikre üvegszív darabjai, mint fehér köpenyek a fogason,
S mostanra az összes halott,
Akik ezerfelé szakadtak, azokból nem lehet leltározni, mert közülük mind idegen s mégis mindegyik én vagyok,
Szelektíve hallak, s nyakamon a nejlon, fuldoklunk egymás mellett, mint csilLárvák lógva, és minden műanyag reklám hirdeti bentről kintre, hogy élni de kurvajó volna, ha nem temetne be az összes,
Fémszavakkal vág, amit mond az egyik s arcunkon a papír, zavaromba nem tudom már azt sem, hogy mit pumpál a sarokban verejtékező szív,
Amit az kiköp, azt pontosan hova s miféle szélfútta nézők elé dobjam?
És tudod, az van, hogy az átrágott nemtetszésemet odahánynám most csak úgy elétek, hogy felfogjátok, mi az, ami már nem fér meg bennem, de már ezt sem szabad, mert nem túl ecofriendly, visszhangzik benned, ó ecó, te senkiházi fenti,
A véleményem ugyanis nem válogat,
S ebből nem lesz egy újabb védd meg a bolygót tüntetés kezdőmozzanata,
Szeretném, ha olyan lenne, mint a tejföl,
Hogy ha nem is vagy rá kíváncsi, de ott látod a bajuszomon,
Jaj!
Papírfalak így minden hallható, mert hogy manapság már nem csak a táskának, de annak is füle van, amire ököllel verve a vérző gondolat is felrajzolható,
S egy szerencséje minden kidobott szemléletnek, hogy süket annyira, hogy önmagát észrevegye,
Műanyag, fém, papír, üveg,
Papír, fém, papír,
Üveg, üveg,
Műhanyag ember még mindig áll, mint katonás sorban az anyámasszonyfélék,
Nem vagyok a tengerparton egy Thálész, de úgy gondolom, ez az a négy elem, ami megtestesíti az élőt, mert az idő meggyűri az embert, mint a papírt,
s néha magunk se tudjuk, merre hajoljunk, éles fémutakon járunk, és a stabilitást csak kevés dolog jelenti,
állandóság abban, ami múló s körbevesz, viszont az egyén átlát majd mindent, mintha üvegen keresztül tekintene vissza a pillanatra, amit ősz haja mögé rejtettek az évtizedek,
De ne féljetek!
ahogy újrahasznosítanak a fenti lények, abban a pillanatban, mint tipegő tudat,
én visszatérek.