Máday néni, Ön ezt megengedte?

SzJG. Három betű, ami immár 14 éve (fájt leírni ezt a számot) tartja bűvkörében a kiskamaszok, a gimisek és az egyetemista diákok jelentős részét. Szent Johanna Francia Tagozatos Alapítványi Gimnázium – egy gimi, amiről sokunknak milliónyi emléke van, dacára annak, hogy egyikünk sem járt oda, elvégre nem is létezik.

Azt, hogy mitől vált ennyire sikeressé a sorozat, külön cikkben kéne részletezni, úgyhogy a rövidített verziónál maradok: ez volt a mi, kelet-közép-európai Gilmore Girlsünk, Gossip Girlünk és minden Disney Channeles sorozatunk. Egy olyan verziója az amerikai tinifilmeknek és -könyveknek, ami nem érződött annyira idegennek, hiszen Budapest mégiscsak közelebb van, mint Los Angeles, és több Reni nevű ismerősünk van, mint Jessica. A 2010-es évek elején teljesen hiányoztak az ilyen jellegű ifjúsági regények a magyar könyvpiacról, ezt a rést töltötte ki Leiner Laura a Szent Johanna Gimivel. Abszolút fikció, mégis mind elhittük, hogy a könyvben leírtak velünk is megtörténhetnek, sőt, meg is fognak a gimis éveink alatt.

Ezek alapján az írónő rendkívül rafináltnak tűnhet, hiszen meghódított egy eddig kiaknázatlan műfajt, mégis, a könyveiben sokkal inkább a tizenéves korosztállyal való szimpatizálás és törődés érződik, mint a pénzhajhászás. Szeretettel írta a sorozat minden részét, és a poénok alatt próbált némi komolyságot is belecsempészni a történetbe, amiből az olvasók tanulhatnak. Gondoljunk csak Kinga rasszizmus elleni fellépésére a diszkóban vagy Reni szüleinek intelmeire: szórakozóhelyen nem fogadunk el idegenektől italt, nem ülünk be ittas sofőr kocsijába… Persze egyetemista fejjel néha kicsit szájbarágósnak tűnhet, de a könyveket főleg a 13-14 éves korosztály olvasta, akiknek nem árt, ha ezek a dolgok többször is el vannak ismételve.

A sok jó emlék és olvasási élmény mellett azonban tudatában kell lennünk annak is, hogy a sorozat több mint egy évtizede jelent meg, ráadásul a magyar piacon műfajelső volt, így nem csoda, hogy akadnak benne részek, amikben a probléma megoldására ma már más módszereket alkalmaznánk, hiszen a könyvben leírtak nem biztos, hogy mai viszonylatban is megállnák a helyüket.

Ahogy azt már említettem, sok kényes témát dolgoz fel a könyvsorozat, és szinte mindre jó és észszerű megoldást sikerül találniuk a szereplőknek, még ha néha a felnőttek segítségére is szorulnak. Ezért is kifejezetten szembetűnő mennyire félvállról vették Edina evészavarait. A hetedik kötetben, az Útvesztőben a két végzős osztály keringőpróbán vesz részt, ahol Edina, a történet egyik negatív szereplője elájul. Az iskola gyengélkedőjében kiderül, hogy napok óta nem evett rendesen, mert fogyni szeretne. Reni először beszélni szeretne erről, Edina viszont elutasító vele szemben. Az egész helyzetet úgy oldja meg a könyv, hogy az igazgatóhelyettes, Máday, leszidja Edinát, „divatmajomnak” nevezi, Reni és Virág pedig nyugtázzák, hogy ha Edina nem elégedett a testével, az az ő baja. Mai szemmel nagyon megdöbbentő, hogy egy ilyen fontos probléma ennyivel „el van intézve”. A könyv 2012-ben jelent meg, mikor az anorexia és a bulimia már a mainstream médiában is tárgyalt társadalmi probléma volt. Az evészavarokkal küzdő emberek száma a 2010-es évek alatt még inkább megnőtt, az iskolákban is egyre gyakoribb témává vált, így adott volt a helyzet, hogy a Szent Johanna Gimiben is felbukkanjon. A kivitelezés azonban nem éppen problémamentes. Az olvasónak úgy tűnhet, hogy Edina csupán figyelmet akar, hiszen nem küzd súlyproblémákkal, ráadásul indokolatlanul goromba Renivel szemben, aki segíteni szeretne neki. Ma már tudjuk, hogy az evészavarok nemtől, kortól és testsúlytól függetlenül bárkinél kialakulhatnak. A probléma összetettebb annál, hogy egy „szerintem szép vagy, ne tedd ezt magaddal” mondattal megoldottnak tekintsük. Az erről való párbeszéd is nehéz, főleg azoknak, akiket a probléma érint. Sokszor a legjobb barátunkkal sem tudunk erről beszélni, úgyhogy cseppet sem meglepő, hogy egy olyan személlyel, akit kicsit sem kedvelünk, nem akarjuk vagy nem tudjuk megosztani. Reni segítségnyújtása jó kezdet volt, de meg kellett volna értenie, hogy Edina elutasítását nem személyes támadásnak kell venni. Ilyenkor lett volna indokolt a tanárokhoz fordulni, ami viszont a könyvbéli szituációban szintén nem oldotta meg a problémát. Máday, akihez eddig bármikor, bármilyen ügyben fordulhattak, és higgadtan, átgondolva a szituációt segített, itt nem kezelte jól a helyzetet. Azzal, hogy ő is csak támadta Edinát, azt táplálta a lányba, hogy nem bízhat a felnőttekben, akiknek a gondjaira lett bízva. A legfájóbb az egész epizódban Reni és Virág párbeszéde az eset után. A mindig kedves, empatikus Virág úgy beszélt Edináról, ami után megkérdőjelezhetővé vált az érzelmi intelligenciája. Elmondta, hogy ő jól érzi magát a testében, és ha Edina nem, az az ő baja. Szerintem mind érezzük, mennyire el lett bagatellizálva az incidens, és két 17 éves lánytól több együttérzést és érettebb gondolkodást várnánk. Edina nem volt a barátnőjük, nem volt egy szerethető karakter, ám ez nem kéne, hogy befolyásoljon minket. Ebben a szituációban Edina egy 17 éves gimnazista, akinek komoly segítségre van szüksége, ugyanis egy létező és súlyos problémával küzd. Az esetet többet nem emlegeti a könyv, és nem foglalkozik Edina önképével a továbbiakban.

A sorozat folyamán a legtöbb társadalmi probléma Kinga miatt merül fel, aki elhivatott feminista, aktivista és környezetvédő. A történet egyik legérettebb és legtalpraesettebb karaktere, ezért is furcsa, hogy sok problémás rész éppen hozzá kötődik. Kinga gyakran kiáll a nők jogaiért, tüntet, élőláncot szervez, mégis számtalan szexista megjegyzése van. Az összes lány szereplő közül ő szidja a leggyakrabban más lányok külsejét. Reninek is sokszor kritizálja a kinézetét, de a mellékszereplőket sem kíméli. Ha egy másik lánnyal személyes problémája van, rögtön a külsejét szidja, igénytelennek és stílustalannak titulálja, mint például ezt Viki esetében is tette. A slut-shaming is megfigyelhető nála, leginkább az Edinával való kapcsolatában kirívó, de olyanra is akadt példa, hogy a húga exbarátjának új barátnőjét testvére levetett ruháihoz hasonlította. Kinga a könyvek nagy részében állítja, hogy egy olyan mozgalom tagja, ami a nők elnyomása ellen küzd, mégis, sok esetben nem riad vissza attól, hogy elnyomja nőtársait azért, hogy ő érezhesse magát fölényben. Szereti Beyoncét, de minden más női popénekest zsigerből gyűlől minden különösebb ok nélkül. Kritikus a női magazinok beauty rovatával szemben, mégis Reni fejéhez vágja, mit kell tennie, hogy szebb legyen.

A történetben helyenként előfordul még sztereotipizálás, meg egy-két olyan elejtett félmondat, amit talán ma már nem írna le az írónő, viszont számomra a fent említett két eset a legszembetűnőbb. Haragudhatunk-e ezek miatt Laurára? A rövid válaszom erre: nem. Amint már említettem, érződik a törődés és a szeretet, amivel ezek a könyvek megíródtak, és az írónőről is köztudott, hogy olvasóinak jó példát igyekszik mutatni. Ez volt Laura és a magyar könyvpiac első ifjúsági sorozata, így hát nem csoda, hogy akadnak benne pontatlanságok. Rossz könyvsorozat-e szerintem ezek miatt a Szent Johanna Gimi? Újfent nem a válaszom. Vitathatatlan, mekkora jelentőségű ez a sorozat. A mai napig az egyik legdiverzebb a magyar ifjúsági könyvek közül, főleg, ha számításba vesszük, hogy a 2010-es évek elején jelent meg, amikor még a diverzitás nem volt ekkora „divat”. Rengeteg olyan témát tárt a fiatal olvasók elé, amikkel azelőtt nem találkoztak, és biztos vagyok benne, hogy a legtöbben Kingától tudjuk, mi az a feminizmus, akiről bár előbb kissé negatívan írtam róla, végtelenül fontos karakternek tartom. Elvégre mégiscsak egy kamasz, nem csinálhat mindent tökéletesen.

A Szent Johanna Gimi mindmáig egy fontos könyv az életemben. Legalább hétszer újraolvastam már az egészet, szinte kívülről tudom. Szeretem a humorát, az otthonos érzetet, amikor kinyitom az első oldalt és meglátom a szereplők adatlapjait a könyv elején, és szeretem, hogy egyszerre olyan, mint egy sitcom, mégis sikerült földhözragadtnak maradnia. Ezért is írtam meg ezt a cikket. Nem bántani szeretném, viszont szerintem fontos, hogy a gyerekkori kedvenceinkről is képesek legyünk kritikusan gondolkodni. Csak úgy szerethetünk valamit igazán, ha annak tisztában vagyunk a hibáival is. Örülök, hogy létezik egy ilyen könyvsorozat, és annak is, hogy most, egyetemistaként ilyen párbeszédeket kezdeményezhetek a könyv kapcsán.