A horrorfilmek elengedhetetlen részei az októbernek, főleg halloween környékén. Akár szimpatizálunk ezzel az ünneppel, akár nem, kevés hangulatosabb dolog van annál, mint amikor a sötét, őszi estéken takaróba bugyolálva és nasival kellően ellátva megnézünk egy horrorfilmet. Ez mind szép és jó, de jelenleg december van, sőt, mindjárt karácsony, hogy jön ide a horror?
Biztosan mindenki életében vannak olyan filmek, amiket karácsonykor mindig újranéz: Grinch, Igazából szerelem, Reszkessetek, betörők!, Reszkessetek, betörők! 2., Polar Expressz, igazából bármi, aminek a középpontjában a karácsony áll. A fent említettek közül azonban egyik film sem tartozik a horror műfajába, ez a zsáner ugyanis a téli ünnepi időszak alatt többnyire háttérbe szorul, hiszen ez a karácsonyi történetek ideje, mikor az ember szívesebben lát csillogó díszeket és boldog családokat, mint baltás gyilkosokat és kikapart szemű szellemgyerekeket. Pedig a rémtörténetek és a karácsony nem is állnak olyan távol egymástól.
A viktoriánus Angliában például szokás volt karácsonykor szellemtörténeteket mesélni. Az ok nagyon egyszerű: a hosszú, téli éjszakákon egyszerűen nem volt jobb dolguk, a hamar beálló sötétség és dermesztő hideg pedig remek körítést biztosítottak egy igazán félelmetes történethez. Viktoriánus Anglia, szellemek, karácsony… Szinte egyenes út vezet Charles Dickens Karácsonyi ének c. művéhez, ami bár nem horror, és egy 21. századi ember valószínűleg nem ijed meg tőle, (hacsak nem a 2009-es animációs filmre gondolunk, ami szerintem bőven megállná a helyét horrorként) mégis fontos szerepe van a témában, hiszen neki köszönhetően a karácsonyi szellemtörténetek már nemcsak szájhagyomány útján terjedő népmesékként maradtak fent, hanem ki is adták őket. A Karácsonyi ének hatása az ünnepi történetekre és popkultúrára a mai napig jelen van, hiszen a megbocsátás és a jótettek is Dickensnek köszönhetően váltak a karácsonyi filmek és könyvek fő témáivá.
Nem kell azonban egészen Angliáig mennünk, hogy a karácsony és a rettegés szimbiózisára példát találjunk. A közép-európai gyerekeknek jó okuk van tartani a krampusztól, aki a rosszakat virgáccsal veri meg, majd puttonyába gyömöszöli őket. Sőt, ha valakinek szigorúbb szülei voltak, még akár azt is elhitethették vele, hogy a krampusz meg akarja enni őt. Itt jól látható az ijesztő mesék és történetek másik célja: így próbálták rávenni a „rossz” gyerekeket arra, hogy jól viselkedjenek, főleg az ünnepek alatt, és ne bóklászanak el a már délután beköszöntő sötétben.
Ezek után már egyáltalán nem lepődünk meg azon, hogy léteznek karácsonyi témájú horrorfilmek is. Ha a már fentebb említett 2009-es Karácsonyi ének-feldolgozás nem is traumatizált valakit gyerekkorában, a Karácsonyi lidércnyomás biztosan sok embernek eszébe juthatott. Okkal vált belőle kultfilm, ráadásul még a marketingje is találó, hiszen ugyanúgy releváns mind halloweenkor, mind karácsonykor. Most azonban egy olyan – talán kevésbé ismert – filmet szeretnék ajánlani, ami tökéletes szórakozás lehet a fáról lelopkodott szaloncukrok mellé.
A Christmas Horror Story négy, párhuzamosan játszódó történetet mesél el. Megismerünk többek között egy családot, akik szenteste napján fenyőfát lopnak egy magánterületen lévő erdőből, három kamaszt, akik egy karácsonykor történt gyilkosság ügyében nyomoznak, valamint egy másik családot is, ami a szétesés szélén áll, és persze ott van maga a „big boss” is, a Mikulás, aki összecsap a krampusszal. Mindegyik szálban történik valami hátborzongató, ami miatt teljesen szertefoszlik a karácsony meghitt illúziója. A különböző szálak a cselekmény előrehaladtával összeérnek, és kiderül, hogy a szereplőknek több közük van egymáshoz, mint azt először gondoltuk. Világmegváltó gondolatokat nem érdemes várni tőle, viszont nagyon szórakoztató, és a végén még egy csavart is kapunk, így kifejezetten érdekes és kétértelmű lesz a film befejezése.
A kevésbé bevállalósaknak egy nagy bögre kakaót, a bizarr ízlésűeknek emberke alakú mézeskalácsot ajánlok a film mellé.