A húsvétra ma elsősorban úgy tekintünk, mint a kereszténység legnagyobb ünnepére, de a hagyományok sokrétűségének köszönhetően lényegében bárki ünnepelheti. Összefügg például a tavasz eljövetelének megünneplésével, de ősi pogány szokásokkal is. Ahhoz, hogy megérthessük, mégis hogy lehet az, hogy a keresztények, a pogányok, az ateisták, de még a zsidók is (többé-kevésbé) ünneplik a húsvétot, előnyös, ha ismerjük az ünnep meglehetősen kusza történetét.
Mit árul el az ünnepről a neve?
A magyar „húsvét” szó az ünnepet megelőző negyvennapos böjt lezárulására utal, hisz a katolikus hit szerint a „húshagyó” táplálkozási időszak után ezen a napon szabad először húst enni. Tehát a magyarul a húsvét valójában „hús-vét”, azaz a hús magunkhoz vételének első napja.
A tavaszváráshoz kapcsolható zsidó ünnep héber neve pészah, ami kikerülést, elkerülést jelent. Bár a keresztény húsvétot és a zsidó pészahot szinte ugyanakkor tartják, és közös gyökerekkel rendelkeznek, a két ünnepnek nem sok köze van egymáshoz.
A zsidó ünnep neve azonban számos európai nyelvbe is eljutott, ahol ma az ebből származó megnevezéseket használják a keresztény ünnepre. A latin alak főleg az újlatin nyelvekben maradt fenn: olaszul pasqua, spanyolul pascua, portugálul páscoa, franciául pedig Pâques a magyar húsvét megfelelője.
Teljesen más az etimológiája az angol Easter és a német Ostern szónak, melyek nagy eséllyel egy tőről fakadnak. Ose egy germán istennő, Ostara a tavasz keleti istennője, akinek ünnepe a tavaszi nap-éj egyenlőség idején volt, így e két nyelv szava a húsvétra valószínűleg az ő nevükből ered. Az is lehetséges azonban, hogy az angol elnevezés az “East”, azaz kelet szóból származik, és a felkelő nappal köti össze az ünnepet. Így az angol és a német elnevezés is mindenképpen pogány gyökerekre utal.
A zsidó ünnep
A keresztény ünnep kialakulásában fontos szerepet játszott a „zsidó húsvét”, azaz a pészah. A slusszpoén pedig, hogy Jézus éppen erre (az akkor már létező) ünnepre érkezett Jeruzsálembe a bibliai történet szerint.
Az ünnep eredete kettős: elsősorban egy ősi pásztorünnepből eredhet, mely során feláldoztak egy fiatal bárányt; másfelől a kovásztalan kenyér ünnepe, amely a tavasz beköszöntét jelezte. A bibliai időkben a két ünnep új értelmet nyert és össze is forrt az egyiptomi szabadulás révén. Ma a pészah elnevezés az ünnep mind a nyolc (Izraelben hét) napjára vonatkozik.
Az Ótestamentum szerint a halál angyala lecsapott az egyiptomiakra, a zsidók házát viszont elkerülte, mert azok kapui az Úr parancsára bárányvérrel voltak bekenve – innen származik a pészah jelentése is (elkerülés vagy kikerülés).
A Bibliában szereplő tíz csapás közül az utolsó volt az elsőszülött gyermekek halála, mely után a fáraó engedélyezte, hogy a zsidó rabszolgák elhagyják Egyiptomot – éppen ezért nevezik a szabadság ünnepének („hág háhérut”) is a pészahot.
Az utolsó csapás után a zsidóknak gyorsan kellett elhagyniuk az országot, így még arra sem maradt idejük, hogy a kenyérsütésre szolgáló tészta megkeljen – erre emlékeznek azzal, hogy az ünnep idején csak kovásztalan ételt szabad fogyasztaniuk.
Az ünnep első napja az Egyiptomból való kivonulásra, utolsó napja pedig a tengeren való átkelésre emlékezteti az ünneplőket. Ez a két nap a „teljes értékű” ünnep, a köztük lévő napok csak „félünnepek”.
A pészah első két napján ünnepi vacsorát (széder) tartanak, amelyen elmondják az egyiptomi kivonulás történetét. A széder szó rendet, sorrendet jelent, ugyanis az ünnepi vacsorának szigorú rend szerint kell zajlania. Érdekesség, hogy az Újszövetség utolsó vacsorája is széderest volt. Jézus és a tanítványok az előírt rend szerint hálaadást mondtak, kovásztalan kenyeret és bárányhúst ettek, bort ittak és zsoltárokat énekeltek. A szédervacsora pászkája és bora lett később Jézus teste és vére az oltáriszentségben és az úrvacsorában. Az előbbiek mellett ezért is egyfajta előképe a pészah a keresztény húsvétnak.
A pogány ünnep
Az ostara egy ősi kelta ünnep, angolszász megfelelője az Eostre – mindkettő a magvetés ideje és tavaszi nap-éj egyenlőség ünnepe, március 19. és 21. közé esik. A keresztény egyház Jézus feltámadásának ünnepévé tette, ami lényegében rávetíthető a tavasz, a természet újjáéledésére is.
Kelta szokás szerint ezen a napon ünnepelték, hogy véget ért a sötétség és megkezdődött a bőség időszaka. A termékenység istennőjét köszöntötték, aki bő termésűvé varázsolja a földet, felébresztve őt alvó állapotából.
Az Európába benyomuló új vallás gyökeret vert a Római Birodalomban, majd terjedni kezdett az európai pogány népek körében is. A hittérítők és az egyházzal szövetséget kötő uralkodók a helyi, pogány népek ünnepeire időzítették a keresztény szakrális eseményeket, hisz az volt a céljuk, hogy minél kisebb ellenállással térítsék át a lakosságot keresztény hitre. Ez történt a húsvéttal is, hiszen Jézus feltámadása témában még passzolt is a tavasz és az újjászületés ünnepéhez.
A keresztény ünnep
A keresztény egyház hite szerint a a húsvét egy hetven napig tartó ünnepi időszak, mely a nagyböjttel mint előkészületi idővel kezdődik, ami Jézus negyvennapos sivatagi böjtjének emlékére szolgál, és eredetileg az önmegtartóztatás gyakorlásáról szól.
Magát a húsvétot megelőző hét az ún. nagyhét. Ez virágvasárnappal kezdődik és a szent három nappal zárul. Ezeken a napokon Jézus földi életének utolsó napjaira emlékeznek a keresztények. A jelentősebb napok a nagycsürörtök (az utolsó vacsoráról és Jézus elfogatásáról emlékeznek meg), nagypéntek (Jézus kereszthalálának napja) és nagyszombat (az egyház Jézus sírjánál virraszt, így ez az év egyetlen napja, amikor nem lehet szentmisét tartani).
A húsvét ünnepétől számított ötven nap a „húsvéti idő”, amely húsvétvasárnappal kezdődik és az ünnepkör pünkösdvasárnappal (a Szentlélek kiáradásának ünnepével) zárul.
A húsvéthoz kapcsolódó jelképek
A bárány a legősibb és a legelterjedtebb keresztény húsvéti jelkép, ami Jézust szimbolizálja, aki áldozati bárányként halt kereszthalált az emberiség megváltásáért – ezért is nevezik őt Isten bárányának.
A barka egy másik keresztény húsvéti jelkép. Jézus Jeruzsálembe való bevonulásakor az emberek lombos ágakat terítettek elé az útra, melynek emlékére ma barkát szentelnek a templomokban. A barkavirág azt is jelképezi, hogy a böjti időszak végével végetér a tél is, így a húsvét egyben az újjászülető természet ünnepe is.
A nyúl és a tojás szimbólumok egy elmélet szerint a germán mitológiából származnak. A hiedelemvilághoz hozzátartozott a nyúl mint jelkép, valószínűleg a szaporaság és a tavasz kapcsolata miatt, valamint a tojás mint az új élet jelképe.
A mitológiai történet szerint a fentebb már említett Ostara, a tavasz és a termékenység istennője, a gyerekek szórakoztatására egyik madarát nyúllá változtatta, ami aztán élénk színűre festett tojásokat tojt nekik.
Locsolkodás
A húsvéti locsolkodás egy régi vidéki szokásra nyúlik vissza. Húsvéthétfőn a fiatalok egy vödör hideg vizet önthettek azokra a lányokra, akik koruk miatt már készenálltak a házasságra. Ma már a legtöbb helyen parfümöt használnak jeges víz helyett, habár falun még mostanában is hallani rémtörténeteket szódásüveggel, vagy rosszabb esetben kerti slaggal megöntözött lányokról.
A vízzel történő locsolkodás és az ajándékba adott húsvéti tojások egyébként a kereszténység előtti időkből származó termékenységi szimbólumok.
Kusza eredettörténete és szó szerint „tarka” hagyományai ellenére a húsvét (vagy épp a pészah) egy meghatározó tavaszi ünnep, amely kétségkívül összehozza a családot (a locsolkodás utáni szagról is könnyen fel lehet ismerni, ki kihez tartozik) és rengeteg gyerek arcára varázsol mosolyt.
Kövess minket
Minden jog fenntartva © 2022