József Attila az egyik legkiemelkedőbb és legismertebb 20. századi magyar költő. A Budapestről származó Kossuth- és Baumgarten-díjas író 1937. december 3-án, ismeretlen körülmények között hunyt el. Egy médium segítségével sikerült felvennünk vele a kapcsolatot a túlvilágon, és egy interjút is készítettünk a költővel.
Mit üzenne a jövő költőnemzedékének?
Talán azt, hogy a költészet megoldás az ember számára, ami „fölöslegessé válásával” lett ismét szükséges. Egy költőnek látnia kell az okokat, összefüggéseket a jelen és jövő közt. Ezért van szüksége a többieknek a költőre, aki a látszólag ellentmondó valóságnak formát tud találni.
Mi volt életének a legmeghatározóbb, költészettel kapcsolatos pillanata?
Mindenképpen a szegedi egyetemi éveim. Nagyon büszkévé tett, hogy Dézsi Lajos professzorom önálló kutatásra érdemesnek nyilvánított. Ekkor adtam ki a Tiszta szívvel című versem, amely igen nevezetessé vált, hét cikket írtak róla. De kedvem szegte Horger Antal úr, aki szerint hiba lett volna rám bízni a jövő nemzedék nevelését. Ezért sem lettem oktató.
Úgy érzi, hogy tehetséges költő?
Hogy tehetséges költő lennék?! Ha ti nem tartotok érdemesnek rá, hogy költőnek nevezzem magam, az nem baj, legföljebb egy kissé elkeseredek. Bocsásson meg, úgy érzem, kissé elragadt az érzések vihara, mint egy óceánjáró kormányosát, aki a háborgó tengeren szívja a kemény levegőt, viszont érzi, az eső után annál derűsebb és csodálatosabb ég alatt hajózhat majd tovább.
Mik voltak a halálának valós körülményei?
Aznap éjjel a vonatállomáson állva úgy gondoltam… Már nem is tudom... De azt hiszem, hogy most már az óhajtott úton járok.
Sajnálatos módon az utolsó kérdésünkre választ nem kaptunk. A médium szerint túl sok érzelmi hatást gyakoroltak az emlékek a költőre.
Hasonló cikkek
Kövess minket
Minden jog fenntartva © 2022