Egy évnyi Alma

„Köszönöm a figyelmet!” – zárom a prezentációmat az őszi hallgatói parlamenten. „Kérdések?” – hallom az ülnököt. Csönd. Egyszer csak egy kéz felemelkedik: „Nagyon-nagyon köszi a munkádat!”. Bejelentettem ugyanis, hogy négy új tag érkezett hozzánk szeptemberben, hogy huszonöt cikkel készülünk novemberig, és hogy jelenleg tizenhét és fél ember ír az Almába.

Egy évvel ezelőtt választottak meg Alma-főszerkesztőnek, amikor ugyanígy potyogtak a levelek, ugyanígy éjszakába nyúlóan ülésezett a hallgatói parlament, és ugyanilyen izgatott voltam. Nem, még izgatottabb. Mivel csak két emberről tudtam, hogy érdekli az Alma. Novembertől jártam a gimnáziumok végzős évfolyamait, szórtam a szórólapokat és írtam mindenkinek, akinek kicsit is köze volt az íráshoz, hogy csatlakozzon a szerkesztőséghez. Most meg olyan üzeneteket kapok, hogy: „Láttam az Almát, tetszik nagyon, csatlakoznék.” Én meg csak mosolyogva bólogatok, mert eszembe jut a tavaly ősz, amikor minden bizonytalan volt, de tudtam, hogy ha tényleg annyira szeretném ezt a pozíciót, mint amennyire gondoltam, hogy szeretném, akkor ez egy csodás szerkesztőség lesz. És az lett.

A következő másfél hónapban rengeteg izgalmas cikkel készülünk nektek, ugyanis minden szerkesztő csillogó szemmel „újságolta” első gyűlésünkön: itt az ősz! Az őszi hangulatú novelláinkon és verseinken kívül tippeket kaphattok majd, hogyan tudtok visszarázódni az egyetemi hétköznapokba; októberi zeneajánlónk playlistjét berakva hangolódhattok a kora reggeli előadásokra – akár vonatozás közben is; és ha napról napra olvassátok halloweeni cikksorozatunkat, garantáltan ráhangolódtok majd az amerikai elnökválasztásra (amiről szintén olvashattok majd nálunk). Na jó, vicceltem. Na jó, mégsem, tényleg lesz róla cikkünk.

Élményekben gazdag szemesztert és olyan Gilmore Girls-ösen csodás őszt kívánok nektek! Miközben éppen vonaton, buszon ücsörögtök vagy egy kávézóban várjátok a csoporttársaitokat, harapjatok mellé egy-egy Alma-cikket.