The Secret History, avagy ér-e annyit egy ógörög eszme? – Donna Tartt A titkos történet című könyvéről

Hogy miért kellene elolvasnod Donna Tartt A titkos történet című könyvét? Nem ez az igazi kérdésem feléd­; a valódi kérdés úgy szól, hogy miért is ne olvasnád el ezt a könyvet?

A regény nagyító alá veszi az intellektuális elitet, azt a fajtát, amit mi magunk is romantizálunk – a misztikus, dark academia, gazdag, gótikus, költői fajtát, pont, amelyikre gondolsz –, és kigúnyolja azt. Ezt mégpedig egy olyan karakter lencséjén keresztül teszi, aki maga is szívmarcangoló módon szeretne ennek az elitnek a tagja lenni.

A könyv beinvitál minket egy társaságba, amely komplex, morálisan ferde, megkérdőjelezhető, ennek ellenére magával ragadó tagokból áll. Ezek a szereplők elbűvölő és festői környezetben éppen aszerint a tökéletes intellektuális életkép szerint élnek, amit mi elképzelünk nekik: öreg könyvekkel, nyaralókkal, halott nyelvekkel és drága italokkal. Ennek a tökéletes képnek a megtestesítői minden mély – a mélynek előadott és a valóban mély – filozófiai gondolatukkal, nagy és komoly szavaikkal megragadnak és berángatnak magukkal a lapok közé, ahol te magad is épp, ahogy Richard, közéjük akarsz majd tartozni.

A történet mesélője és a benne megjelenők ízléstelenül – mégis elkápráztatva minket, kifinomult műveltségbe burkolva – idealizálják a tragikumot, a halált, szenvedést, káoszt és egyéb ógörög eszméket, melyeket ha megpróbálnánk a mai társadalomra és a mi világunkra illeszteni, minden bizonnyal hasonló utakra tévednénk, mint ez a fiatal társaság. Végül ezen vitatható döntéseik és ambícióik eredményeként kézen fognak egy útra, ahol a szépség, a gyönyör halhatatlan titkát keresik, amiért több mint hajlandóak a szépnek és jónak legszögesebb ellentétét tenni. Megéri-e a szépség ideájának keresése az úton felmerülő következmények árát?

Mielőtt belevágsz az olvasásba tudnod kell, hogy egy keszekusza utacskán indulsz el, egyenesen egy gomolygó ködfelhőbe, ahol majd a saját emberséged is kérdőre vonod. A történet inkább szereplőfókuszú, mintsem eseményközpontú – bár abból sem egészen lesz hiányod –, egyszerre érezhetsz majd zavartságot, de lehetsz majd felkavart, visszataszított, vágyakozó, és szórakozott is. Akármit is érzel, biztos vagyok benne, hogy a könyv atmoszférája nem fog elereszteni, amíg a végére nem érsz – sőt saját tapasztalatom szerint még jóval utána sem.

A titkos történet azok közé a regények közé tartozik, amelyek kikövetelik maguknak a többszöri olvasást. Képes újabb és újabb részleteket felfedni, újabb titkokat csepegtetni a tenyerekbe. Be kell vallanom, az én példányom is csücsül a polcon az újraolvasásra várva, bár nem tudom, melyikünk türelmetlenebb, ő vagy én.