Gyermekszívvel

Gyermekszívvel

Amikor még arca volt a fáknak, 

Sajt volt a Hold, s minden tócsa tenger, 

Megesett a cudar idő szíve, 

S kegyelemből ottfelejtett engem. 

Verset szőni emlékfoszlányokból, 

Űrhajókat álmodni az égre, 

Gondtalanul, játszi felnőttséggel

Rácsodálkozni a létezésre. 

Hisz attól, hogy megnyúltak az árnyak, 

Miért feledjünk csodát és mesét? 

Ha füledhez szorítasz egy kagylót,

Hallod még a tenger énekét? 

Meglelted már az elásott kincset? 

Vagy azóta nem is keresed? 

Moccanatlan elnyúlva a fűben 

Érzed nőni a gyökereket? 

Feledd el a kimért regulákat, 

Átutazó vendég vagy csupán. 

Gyűjts zsebedbe tücsköt, vihart, szellőt, 

Hajíts követ árnyékod után!

Fogjunk a sors lepkehálójával

Tündérszárnyú délibábokat! 

Jöjj velem, hol cirógat a reggel, 

S altatódalt búg az alkonyat. 

Szökjünk meg újra gyermekké lenni! 

Idő-tarisznyából tűnt éveket csenni. 

S ha ez álmunk nem lehet örök, 

Fogd a kezem, amíg felnövök. 

 Képtelen fohász 

De szeretnék virág lenni,

Betonfalból kirügyezni!

Szíveket megdobogtatni,

Lepkeszárnyat elringatni. 

Ősz szele, ha megsimogat, 

Elhullatni szirmaimat. 

Nem ismerni más hatalmat, 

Tisztán élni, mint a harmat.

De szeretnék Ember lenni, 

Megtanulni beszélgetni! 

Érzelmektől nem rettenni,

Könnycseppeket letörölni.

Termés lenni gyümölcsfákon,

Cinkét altatni az ágon.

Magamból csak adni, adni,

Éhezőket jóllakatni.

Aztán hópehely a szélben,

Megcsillanni hajnalfényben. 

Felhőpuha álmot hozni,

Csöpp tenyéren elolvadni.

De szeretnék eltévedni,

Szabadságban megfürödni!

Aztán mégis visszamenni,

Valakinek fontos lenni.