Március, a könyvek hónapja

Az év harmadik hónapja, a március sok olvasó számára kiemelkedő jelentőséggel bír – ez a hónap a könyveké. Igen, jól olvastad kedves olvasó, a március a könyvek hónapja. Nemcsak a nőket, a Down-szindrómásokat és a 1848-as szabadságharcot ünnepeljük ebben a 31 napban, hanem magát az olvasást is. Hiszen olyan sok mindent köszönhetünk a könyveknek, annyi világot és embert ismerhetünk meg általuk, hogy azt felsorolni se lehetne. Meg sem próbálom. 

Egy zseniálisan megírt könyv annyira beszippantja olvasóját, hogy az a külvilágot teljes mértékben kizárja, csak ő van meg a történet. Hiába van a valóságban körülötte zsivaj, beszéd, azt nem érzékeli. És ez a varázslatos ebben, hogy mikre képes néhány betű egy papíron, amelyek látszólag ártalmatlanok, de sokkal több rejlik bennük, mint amit első pillantásra hinnénk. Egy másik világ tárul elénk szinte a semmiből, ami hol összetör, hol egyberak bennünket. Magunkénak érezzük a szereplőket, elhisszük, hogy olyanok, mint mi, olykor sebezhetőek, míg máskor bivalyerősek. És egyszer csak azon kapjuk magunkat, ha lenne rá esélyünk, hogy mi is abban a világban éljünk, mint ők, akkor gondolkodás nélkül igent mondanánk, mert szívünk legmélyén arra vágyunk. Arra, hogy mi is olyan bátrak, erősek, okosak és bámulatosak legyünk, mint a főszereplő, hogy elfeledhessünk mindent, ami szomorúságot, vagy akár nehézséget okoz. De aztán rájövünk, hogy akkor elveszítenénk azt a sok jót is, amik az életünk szerves részét képezik, és már nem is akarunk annyira mindent hátrahagyni. Bár ezt sajnos tényleg csak a könyvmolyok érzik át igazán. 

Az olvasás egy terápia is – szokták mondani. Kapaszkodó az embernek, akinek néha túl kemény az élet, annak, aki úgy érzi, hogy néha más szabja meg a jövőjét, nem pedig saját maga a megírója és annak is, aki elveszetten kering a nagyvilágban. Az embernek, akit a nap folyamán túl sok inger ér, és egy kis nyugalomra van szüksége (bár gyakran a történet is rejt pulzust nem kímélő izgalmakat), annak aki túlvállalja magát és már-már kimeríti önmagát, és végül annak is, akit már a stressz emészt fel. Mindnyájunknak lelkitámaszt nyújt az olvasás, ha elmenekülnénk a valóságból. Elég csak a megfelelő időben, a megfelelő könyvhöz nyúlnunk. 

Úgy gondolom fontos, hogy ne kényszerből olvassunk, hanem azért, mert szeretünk. Azért, mert feltölt, kikapcsol és mert ad nekünk valamit, akár egy gondolatot, ami aztán még napokig kísért minket reggeli, zuhanyzás, suli és munka közben. Ami gyakran minket is formál, vagy akár ráébreszt dolgokra, amiket azelőtt nem úgy gondoltunk. 

Összességében az olvasás egy nagyon nagy kincs. Magam is rettenetesen hálás vagyok, hogy olvasóként, könyvmolyként nőttem fel, hálás vagyok, hogy látok és tudok olvasni, és hálás vagyok annak a sok fantasztikus embernek, akik a múltban és napjainkban is időt és energiát fordítanak arra, hogy papírra vessék gondolataikat és az általuk megálmodott világot, amit mi olyan nagy örömmel fogyasztunk.