A Diákhálózat hozzájárulását kéri adatainak a következő célokra történő felhasználásához:

Az Ön személyes adatait feldolgozzuk, és az eszközéről származó információkat (cookie-kat, egyedi azonosítókat és egyéb eszközadatokat) tárolhatunk, felhasználhatunk az oldal stabilitásának érdekében és megoszthatunk harmadik féltől származő szoftverekkel. Amennyiben ön nem szeretné, hogy az adatait bárkivel is megosszuk, kérem ellenőrize ezen ablak beállításait.

Technikai sütik

Ezek a sütik az oldal megfelelő működéséhez szükségesek, nem tartalmaznak személyes információt

Statisztikát kiszolgáló sütik

Szolgáltatásaink fejlesztése érdekében a Google Analytics szolgáltatást használjuk, amely névtelen információkat küld az Ön látogatásáról, valamint összesített adatokat gyűjt a látogatói szokásokról, amelynek köszönhetően szolgáltatásainkat napi szinten fejlesztjük.

Sütik kezelése Elutasít Elfogadom az ajánlott süti-beállításokat

„Kipróbáltam a veganuárt.”

Na jó, a címben amúgy hazudok. Nemcsak követ ettem, hanem sziklákat, hegyeket, sőt kontinenseket is. Hallottál mostanában bármit Ausztráliáról? Na. Akkor most már tudod, miért.


Miért próbáltam ki a veganuárt, ha minden kihívás után csak panaszkodok, hogy rossz volt?

Ezt a kérdést én is feltettem magamnak, de egyrészt szeretem a kihívásokat, mert ilyenkor könnyedén tudok kapaszkodni a makacs és kitartó személyiségembe, aki úgyis végigcsinálja, másrészt meg szeretek panaszkodni. Meg a vegán kajákat is.

Miről szól a kihívás?

A veganuár lényege, hogy egész január alatt növényi alapúan étkezünk, tehát sem húst, sem tojást, sem tejterméket, sem mézet nem eszünk. Vannak, akik lazábban kezelik a kihívást, tehát vagy csak a húst vagy csak a tejtermékeket stb. hagyják el, de én szigorúan vegán étrendet követtem. A kihívást általában vagy etikai vagy környezetvédelmi okokból, esetleg kíváncsiságból kezdik el az emberek. Utóbbi két kategória voltam én.

Flexiflex

Alapvetően flexitáriánusként étkezem, ami esetemben annyit jelent, hogy a húsok közül csirkét fogyasztok, azt is ritkán (heti-kétheti rendszerességgel), a méz és a tojás viszont aktívan része az étrendemnek. Emellett igyekszem minél több vegetáriánus és vegán ételt főzni, mindezt környezetvédelmi okokból. Mióta elsajátítottam az „érzésre” típusú fűszerezést, egész jól is sikerülnek. Én ezzel az étrenddel alapvetően elégedett vagyok, hiszen ez a legtöbb, amit jelenleg ilyen téren ki tudok hozni magamból. És amint azt a mellékelt ábra is mutatja, nem is olyan nagy a lábnyomom (41-es amúgy).

Veganuar grafikon

Hogy készültem fel a kihívásra?

Sehogy. Na jó, vettem egy mély levegőt, majd december 31-én rituálisan megettem két tükörtojást vacsorára, elejtettem pár könnycseppet az éjféli tűzijátékkor (mert ez jelezte számomra a veganuár kezdetét),és bekaptam két vegán tejfölös pogit, majd szememet összeszorítva térdre rogytam, kezemet a Hold felé emeltem, és számban a pogival keserűen felnyögtem:„Gyere rám, veganuár.” (Másoknak a sok-sok kutatás és az előre bekészített receptek útját ajánlom.)

A panaszkodás eszkalálódása fázisokra osztva

Ha vezettem volna naplót a veganuár megéléséről, három fázisra tagoltam volna:

1. fázis: „Ez marha izgi, mennyi új receptet fogok kipróbálni!“

Január legelején nagyon lelkes voltam, kutattam vegán receptek után, csináltam sok babos meg tofus ételt, amik marha (ha-ha) fincsik voltak, de közben nem ehettem „telibecukros” csokikat, mert mindegyik csomagolásán ott szerepelt összetevőként a tej vagy a tejpor. És én ezt az áldást vizsgaidőszakban vállaltam magamra.

(Kihagyhatatlan lépés az egész folyamatban, hogy a hónap legelején az egész családom félt, hogy éhen fogok halni, és a vegánokkal összekötött negatív asszociációkkal azonosítottak, ami amúgy eléggé megviselt érzelmileg, mert pontosan ez az oka annak, amiért egyelőre nem lennék vegán, de ezt később még kifejtem.)

2. fázis: „B-vitamin-hiány, és a Raffaellóban is van tej:(((!“

Január 24-én volt az utolsó vizsgám, amit több mint egy hét intenzív tanulás előzött meg. És itt jön az a rész, ami miatt mindenki másnak a kutatós-receptnézős (élet)utat ajánlom, mert ekkor már nemcsak a receptekből fogytam ki, hanem a motivációból is, ugyanis úgy éreztem, hogy én vagyok az egyetlen marha (ha-ha) a világon, aki a kihívást csinálja. Megkívántam a rántott csirkemellet, amire eddig még soha életemben nem volt példa, meg a füstölt sajtot és a tojást is. A tojást nagyon. Közben pedig végig éreztem, hogy valamilyen táplálkozásbeli hiányom van, és ekkor kezdtem utánanézni, hogy mire is vállalkoztam. Igen, a hónap közepén. És B-vitamin-hiányom volt. Ezt onnan tudtam meg, hogy egy orvos elmagyarázta egy ötperces videóban, hogy a B-vitamin mindenben ott van, ami nem vegán. Szóval bennem nincs.

3. fázis:„Szabadítsatok meg ettől a nyűgtől!“

Na jó, ez azért túlzás, de nem mondom, hogy nem számoltam vissza a napokat a veganuár végéig. A lelkemen éreztem a legtöbb terhet, a testem elvolt a növényi étrenddel. Korlátozva éreztem magam, nagyon. De az utolsó pár napban már nem akartam elrontani a kihívást, úgyhogy végigcsináltam, az utolsó napon pedig egy mikrós, vegán tökös sütivel ünnepeltem, miközben rátaláltam egy két és fél perces videóra a YouTube-on, amiben megdicsérnek, és elmondják többek között azt is, hogy csökkentettem az ökológiai lábnyomom méretét, valamint hogy állatokat óvtam meg a szenvedéstől. És ezek után már nem tudom „visszanemtudni”, hogy ez így van.

Napocskák, szívecskék és „szógrín”

Amiért örülök, hogy kipróbáltam ezt a kihívást, az főként az, hogy rájöttem, (egyelőre) nem állok készen arra, hogy vegán legyek, és továbbra is flexitáriánusként fogok étkezni, mert egyszerűen nem tudok azonosulni a vegán filozófiával. Erre azonban csak úgy jöttem rá, hogy mások vegánnak tituláltak, és zavart. Amiért elkezdtem a kihívást, az lényegében teljesült: kipróbáltam rengeteg fincsi vegán receptet, amiket majd szívesen implementálok a mindennapi konyhai költeményeim közé.

Veganuár 1

Felhőcske, villám, szomorú fej

Szerintem nem önálló háztartással rendelkező egyénként nem lehet elmenni a tény mellett, hogy mennyi embernek kellett hozzám alkalmazkodnia, vendégségben külön miattam készítenie ételt, hány embernek okoztam „csalódást” azzal, hogy nem ettem a főztjükből. (Mama, ha ezt olvasod, most már megint eszek mindent, amit eddig, komolyan! Puszillak! ) Az sem elhanyagolható szempont, hogy szerintem (amennyiben nem erre az életmódra van eleve beállítva a háztartás) a vegán ételek még mindig kisebb választékban érhetőek el, és drágábbak is (legalábbis, ha az ember nem akar csicseriborsóból joghurtot meg sajtot készíteni). Talán jobb lenne az egész kihívást júliusban elkezdeni, hiszen nyáron sokkal több szezonális gyümölcsből és zöldségből válogathatunk. Ezzel összefügg a következő negatívum, ami az, hogy a hó végére 5 (!!!) avokádót számlált a bodycountom, ami nem a legkörnyezetkímélőbb gyümölcs, miután Amerikából vándorol hozzánk, így meg az egész veganuárral kapcsolatban azt érzem, hogy kontraproduktív, hiszen a környezetvédelem volt az egyik szempont, ami miatt elkezdtem. De vizsgaidőszak volt, és nem voltak új ötleteim, és a guacamolét meg ujjnyalogatósan szeretem. Kifogásokat meg túl könnyen találok.

Amúgy ha most ezt így olvasod, és megsajnáltál, akkor egyrészt megint jóféle panaszkodást nyomattam le, másrészt meg próbáld ki. Komolyan. Minden panaszkodásom ellenére, Hold felé fordulva, nyitott kézzel, szádat vegán pogácsával betömve, vagy anélkül, rengeteg éjfél után konyhapulton láblógatva, hideg rizstejet ivósan, vizsgára készülve, kávéba agavészirupot öntve, tofut millióféleképpen befűszerezve, hatodik guacamolédat csinálva, próbáld ki. Mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Talán elkezdünk kevesebbet hallani Afrika felől is?