Az elfakult párnát magához szorítva ébredt. Úgy ölelte magához, ahogy őt szokta, s ami az este még hideg volt, azt másnapra befűtötte teste melegével. Hosszan feküdt a hólepedő alatt, hiába szökött át vékony csíkokban a délelőtti nap kíváncsiskodó tekintete a reluxán. Erőt vett magán, majd útra küldte törékeny csontjait. A térdében ott nyilallt az az ismerős fájdalom, de már meg sem érezte.
Ahogy a feketekávé illata átjárta a konyhát, visszaillesztette lázadó állkapcsát a helyére. Nehézkesen a székbe dőlt, majd szeme eltévedt a hetilap keresztrejtvényének sakkmezején. A kávéját kevergette, ráérősen, ahogy azt vele is szokta. Szemüvege csúszdázott az orrán. Egy idő után már vissza se bökte.
A mintás falióra tovább ketyegett, ahogy a kis vekker is a hűtőn. Egyikük azonban mintha lemaradt volna, próbálta beérni a másikat, szüntelen. Hallgatta egy darabig, ahogy kergetőznek, majd mivel jobb dolga nem volt, elmosogatott.
A boltba indult szürke barettsapkájában. Tőle kapta, még egy másik évszázadban. Eurót forintra váltott, majd átsétált a határhídon. Az őszi szél kegyetlenül tombolt a Duna felett. A fejbúbjába kapaszkodott, hogy megvédje sapkáját. Kényelmesebb volt autóval járniuk. De el kellett adnia az öreg Peugeot-t a koporsóért.
A Tescóban megvette az akciós felvágottat, a friss kenyeret és a süteményeket, amiket együtt szoktak. Nem tudta, hogyan fogja megenni mind egyedül. Két kezében vitte a szatyrokat át a hídon, mikor a szél felkapta a sapkáját, és a Dunába repítette. Nézte, ahogy úszik a felszínen, s külön útnak indul.
Sose szerette azt a sapkát. Könnyebb léptekkel ment tovább.
Kövess minket
Minden jog fenntartva © 2022